Szijjártó közölte az amerikai külügyminiszterrel: Magyarország nem lelkes a globális minimumadó ötletétől
Szijjártó közölte az amerikai külügyminiszterrel: Magyarország nem lelkes a globális minimumadó ötletétől

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 06. 15.
A magyar kormány nem lelkes a globális minimumadó ötletétől, annak bevezetésétől még egy mélyütést kapna az európai versenyképesség - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda reggel a Facebook-oldalán, beszámolva arról, hogy az éjjel Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel egyeztetett telefonon.

Szijjártó Péter közölte, a globális minimumadóról szóló egyeztetés során azt mondta az amerikai külügyminiszternek:

"mi egyáltalán nem vagyunk lelkesek ettől az ötlettől, főleg nem annak jelenlegi formájában, pláne nem a jelenlegi körülmények között".

Az európai gazdaság nagyon komoly kihívásokkal néz szembe a háború miatt, ebben a helyzetben a termelő vállalatokat sújtó újabb adóterhek végzetesek lehetnek - írta bejegyzésében a magyar külügyminiszter, hozzátéve: főleg úgy, hogy a bevezetésre már a jövő év elején sort akarnának keríteni Európában, míg a világ többi részén ki tudja, mikor fogják bevezetni, már ha egyáltalán ezt teszik.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: "ezért ezzel a döntéssel még egy mélyütést kapna az európai versenyképesség, amit jobb lenne elkerülni". Az amerikai külügyminiszterrel abban maradtak, hogy a héten még beszélnek - olvasható a bejegyzésben.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!