Személyre szabottan nyomon követhetik, ki mekkora széndioxid-kibocsátásért felelős
Hova utazik? Mit eszik? Mennyit vásárol? - mindennek megvan a karbonlábnyoma
Személyre szabottan nyomon követhetik, ki mekkora széndioxid-kibocsátásért felelős

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 11. 22.
A napokban tartották az ENSZ 27. klímakonferenciáját, amelyen többek között felszólalt Al Gore volt amerikai alelnök is, aki bejelentette, készek minden ország részére biztosítani azt a klíma-nyomonkövető technológiát, amivel mérni lehet az összes jelentősebb széndioxid-kibocsátót napi szinten. 

Al Gore bejelentése nem érte váratlanul a közönséget, ám mégis komoly előrelépés az úgynevezett karbonkvóták és karbonlábnyom-figyelések ügyében, hiszen lehetővé teszik, hogy a kormányok hozzájárulásával részletes adatokat nyerjenek ki a nemzetközi szervezetek a magánvállalatok karbonlábnyomával kapcsolatosan. 

 

Ez maga után vonja a közösen elfogadott klímaelvárások betartatását és az esetleges felelősségre vonást is. 

 

Sőt, a tervek nem csak a vállalati karbonlábnyomot célozzák, hanem az egyénekét is. Erről még tavasszal beszélt J. Michael Evans, az Alibaba Group elnöke a Világgazdasági Fórum egyik beszélgetésén. Állítása szerint már fejlesztik a technológiát, amivel mindenki nyomon követheti, hogy mekkora széndioxid-kibocsátással jár az, hogy hova utazik, mit eszik, vagy mit vásárol. 

(Climate Trace)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!