Percről percre: Mégsem ma, hanem csütörtökön folytatódik a béketárgyalás, a tűzszünet is az asztalra kerül
Tudósítás az Ukrajnai háborúról
Percről percre: Mégsem ma, hanem csütörtökön folytatódik a béketárgyalás, a tűzszünet is az asztalra kerül

Fotó: Twitter/MFA of Ukraine

Rakétatalálat ért lakóházakat az északnyugat-ukrajnai Zsitomirban, négy civil - köztük egy gyerek - életét veszette. Az ukrán hatóságok szerint a háborúnak eddig 350 civil halálos áldozata van. Orosz légideszantosok értek az északkelet-ukrajnai Harkivhoz szerdára virradóan, összecsapások törtek ki köztük és az ukrán erők között. Folytatjuk a tudósítást.

20:00 – Ezt a tudósításunkat ezzel az összefoglalóval zárjuk

A hetek.hu oldalát böngészve azonban minden fontos hírt külön cikkekben megtalál, ahogyan a podcast-beszélgetéseinket, elemzéseinket, publicisztikákat is. Holnap reggel ismét percről-percre közvetítünk. 

- Hetedik napja tart az orosz invázió Ukrajnával szemben, több várost sikerrel elfoglaltak, véres küzdelmek voltak szerte az országban

- Mariupol kikötővárosánál a többórás bombázásban a polgármester szerint több százan halhattak meg

- Az ENSZ "történelmi" szavazásán elsöprő többséggel utasították el Ukrajna orosz invázióját és követelték az orosz csapatok kivonását az országból

- Roman Abramovics eldöntötte, hogy eladja a Chelsea-t, a befolyó összeget pedig az ukrajnai áldozatok megsegítésére ajánlja fel

- Az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalások csütörtök reggel folytatódnak

- Újabb történelmi mélypontra zuhant a forint, egy euró 383 forintba is került a nap folyamán

19:54 – Ez volna az orosz haditerv? 

Azt állítja az ukrán hadsereg, hogy sikerült megszereznie az orosz haditervet, amely szerint eredetileg február 20-án támadtak volna, majd március 6-án már Ukrajna teljes megszállásával számoltak.

Persze az is lehet, hogy ez csupán félrevezetés Moszkva részéről. Nem most történt volna először ilyesmi. 

19:47 – Trump holokausztnak nevezte Ukrajna invázióját

Az amerikai elnök a Fox Business-nek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy Ukrajna orosz megtámadása egy "holokauszt", szerinte szörnyű, ami történik - minden este ezt tapasztalja a tévében látva a jeleneteket. 

Nem volt világos az álláspontja azzal kapcsolatban sem, hogy felvegyék-e Ukrajnát a NATO-ba. (The Hill)

19:34 – Bréking: Abramovics eladja a Chelsea-t

A milliárdos orosz oligarcha, Roman Abramovics bejelentette, hogy 19 év tulajdonlás után eladja a Chelsea FC angol klubcsapatot és felajánlotta a nettó bevételét egy az ukrajnai háború áldozatait segítő jótékony szervezet javára.

Abramovics többször leszögezte, hogy nem áll pénzügyi kapcsolatban az orosz elnökkel, vagy a Kreml-lel, mégis egyre nagyobb nyomás helyeződött rá az elmúlt napokban. 

18:22 – 381 forintba kerül ma egy euró 

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest szerda estére a reggeli szintekkel összevetve, de a napközben elért mélypontokhoz képest erősödni tudott.

Az euró jegyzése a reggeli 377,70 forintról 381,10 forintra emelkedett este 7 órára. Napi csúcsa, ami egyben történelmi csúcs is, 383,03 forint volt.

19:11 – Valahol a két közlés között lehet az igazság

Már ami a háborús áldozatok számát illeti. Az ukránok szerint 7000 orosz halott van, Moszkva szerint "csak" 500. A BBC emlékeztet rá, hogy a háborúban jellemzően információs hadviselés is zajlik, amivel az ellenoldalt szeretnék demoralizálni, a saját hadsereget pedig bátorítani. 

Független forrásból szinte lehetetlen pontos becslést csinálni, de az például szembetűnő, hogy míg az ukrán hatóságok kétezer civil áldozatról beszélnek, az ENSZ illetékes szerve 136-ról tudósít. Ugyanakkor azt ők is elismerik, hogy a valós szám ennél magasabb lehet. 

19:00 – Az asztalon van a tűzszünet kérdése is

Az AFP információi szerint csak csütörtök reggel folytatódnak a béketárgyalások az ukrán féllel. Vlagyimir Medinszki azt nyilatkozta az orosz hírügynökségnek, hogy a tűzszünetről fognak tárgyalni.

18:53 – Itt vannak az országok, akik nem szavazták meg az Oroszországot elítélő ENSZ-határozatot

Fehéroroszország, Eritrea, Észak-Korea, Oroszország, Szíria. Nem egy hosszú lista. Persze érdekes lehet a tartózkodok névsora is. 

 

18:41 – A FIFA-játékban sem lehet majd orosz csapattal játszani 

A világ legjelentősebb számítógépes sportjátékait gyártó EA úgy döntött, hogy alkalmazásairól eltávolítja az orosz és fehérorosz csapatokat a labdarúgó (FIFA) és jégkorongos (NHL) 2022-es platformjairól az ukrajnai háború miatt.

 

18:28 – Az ENSZ megszavazta: az orosz csapatok visszavonását követelik

Megszavazta az ENSZ Közgyűlés azt az indítványt, ami elítéli az orosz inváziót és a csapatok azonnali visszavonását követeli Ukrajnából. A nemzetközi testület 193 tagja közül 141 támogatta a javaslatot. 

1997 óta ez volt az ENSZ első rendkívüli ülése. 

18:20 – Az ukrán delegáció is úton

Moszkva vezető tárgyalója bejelentette, az ukrán delegáció elindult Kijevből - és az orosz csapatok által biztosított biztonsági folyosón elindultak Fehéroroszországba, ahol folytatódhatnak a két napja elindult tárgyalások. 

18:10 – Moszkva szerint 498 orosz katona halt meg

Miközben az ukrán hatóságok 5840 elhunyt orosz katonáról tud, Moszkva csak 498-ról, valamint további 1597 sérültről. 

18:07 - Luxemburg külügyminisztere szerint Putyin "kiiktatása" lehet az egyetlen kiút a háborúból

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerdán egy interjúban kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök "fizikai kiiktatása" lehet az egyetlen módja az ukrajnai háború befejezésének - jelentette a Luxemburg Times nevű hírportál.

Asselborn a 100,7 nevű helyi közszolgálati rádióadónak adott interjújában a portál szerint azt mondta: "Ha az orosz nép tisztában lenne azzal, hogy Putyin milyen pusztítást végez, mennyi félelemért és mennyi halálos áldozatért felelős, akkor véleményem szerint a Kreml megbukna".

"Ezt csak kívánni lehet, és azt is, hogy Putyint megsemmisítsék"

- idézte a külügyminiszter szavait a Luxemburg Times.

17:56 - További fegyvereket kér Ukrajna Amerikától

Dimitro Kuleba ukrán külügyminiszter újabb szankciókat és fegyvereket kért az Egyesült Államoktól, különösképpen légiereje számára, Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetése során.

17:42 - Márki-Zay Péter levélben fordult Ukrajna elnökéhez

A miniszterelnök-jelölt levelében kiemelte: meggyőződése, hogy a kárpátaljai magyarság alapvető érdeke a független és demokratikus Ukrajna győzelme "az agresszorral szemben", és büszkék azokra a magyarokra, akik az ukrán hadsereg tagjaiként részt vesznek ebben a hősies küzdelemben.

Hozzáfűzte: az ellenzéki pártszövetség miniszterelnök-jelöltjeként világos programmal rendelkezik Magyarország külpolitikájának nemzeti konszenzuson alapuló helyreállításához. Amennyiben a magyarországi választópolgárok arra felhatalmazást adnak, Magyarország "visszatér az euroatlanti szövetség fő értékeihez és célkitűzéseihez", és az új magyar külpolitikában Közép-Európa kiemelt szerepet tölt majd be - írta. Ebben az összefüggésben is minden segítséget és együttműködést meg kívánnak adni Ukrajnának, hogy mielőbb megtalálhassa stabil helyét és szerepét az euroatlanti közösségben - hangsúlyozta.

Márki-Zay Péter azt írta: fenntartások nélkül támogatják Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak megkezdését az Európai Unióval és minden segítséget megadnak az országnak a csatlakozási folyamat során.

17:31 - KleptoCapture néven új egységet hoz létre Amerika az oroszellenes szankciók végrehajtására

Az amerikai igazságügyi minisztérium szerdán közölte, hogy egy különleges egységet indít, amely segít az orosz kormányzati tisztviselők és oligarchák elleni szankciók végrehajtásában, célba véve jachtjaikat, repülőgépeiket, ingatlanjaikat és egyéb vagyonukat.

17:24 - Meghaladják az ukrán veszteségek az oroszokét

A CNN forrásai szerint Oroszország Ukrajnán belüli tankjainak, repülőgépeinek, tüzérségeinek és egyéb katonai eszközeinek nagyjából 3-5 százalékát, ehhez képest Ukrajna kapacitásának nagyjából 10 százalékát veszítette el.

Amerikai és nyugati tisztviselők arra figyelmeztetnek, hogy ezeket az arányokat nehéz kiszámítani, és valószínűleg változni fognak – nemcsak azért, mert mindkét fél továbbra is veszteségeket szenved el az egyhetes háború során, hanem azért is, mert az orosz és az ukrán erők is utánpótlást kapnak. (CNN)

17:17 - Orbán: Megindítottuk Magyarország történetének egyik legnagyobb humanitárius akcióját

A legfontosabb a magyar emberek élete és biztonsága, ideértve a Kárpátalján élő magyarokat is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az ukrajnai háborúval kapcsolatban szerdán, a Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében.

A miniszterelnök a kormányülést követően kijelentette: "nem hozhatunk, nem is fogunk olyan döntéseket hozni, amely célponttá változtatná akár a magyarországi településeket, embereket, akár a Kárpátalján élő magyarokat vagy akár ukránokat".

A miniszterelnök ugyanakkor arra is rámutatott, hogy Ukrajna a barátunk, bajban vannak és a bajbajutottakon segíteni kell. "Megindítottuk Magyarország történetének egyik legnagyobb humanitárius akcióját. Az első lépésben 600 millió forint értékben küldünk élelmiszert, higiéniai eszközöket és gyermekápolási termékeket" - számolt be.

17:11 - Nem csatlakozik a Nyugat oroszellenes szankcióihoz a kínai bankfelügyelet

Kína nem csatlakozik a Nyugat által bevezetett Oroszország elleni szankciókhoz – közölte szerdán az ország bankszabályozó hatósága, hozzátéve, hogy szerinte az intézkedések Kínára gyakorolt hatása korlátozott lesz.

Kína, amely mindeddig nem volt hajlandó elítélni Oroszország ukrajnai invázióját, többször bírálta az általa illegálisnak és egyoldalúnak titulált szankciókat.

17:01 - Egészséges kisfiúnak adott életet egy Ukrajnából menekült kismama a Semmelweis Egyetem klinikáján

Egy Ukrajnából érkezett kismama a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján adott életet egészséges újszülöttjének március 1-jén este terhességének 40. hetében. Az 56 centiméterrel és 3400 grammal született kisfiú a Matvij nevet kapta. A baba és édesanyja is jól vannak. (Semmelweis)

16:45 - Biden tegnap esti beszéde már feliratosan elérhető a Hetek oldalán

16:42 - Szijjártó az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában: mi magyarok békét akarunk, békét minél előbb

Mielőbb véget kell érnie az ukrajnai háborúnak, "békét akarunk a régiónkban, és azt akarjuk, hogy véget érjen az emberek szenvedése Ukrajnában" - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Genfben.

A tárcavezető az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén felszólalva kijelentette: Magyarország minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy visszatérjen a béke Ukrajnába és a Kelet-Közép-Európába.

Úgy fogalmazott, egy olyan országot képvisel, amely hatalmas biztonsági kockázatokkal nézett szembe az elmúlt napokban. A magyarok nem akarják ezt a háborút, "mi, magyarok békét akarunk, békét minél előbb" - közölte. Hozzátette: "ukrán barátaink mellett állunk", támogatjuk Ukrajna területi integritását és szuverenitását.

16:37 - Humanitárius tanácsot hozott létre a kormány az ukrajnai menekültek segítésére

Humanitárius tanácsot alakított a kormány, hogy az ukrajnai menekültek segítése érdekében még összehangoltabbá és szervezettebbé tegye a kormányzati szereplők és a nagy karitatív szervezetek munkáját - jelentette be a kormányszóvivő szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szentkirályi Alexandra közlése szerint a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elnökségével megalakult tanácsban jelen vannak a köznevelés, a felsőoktatás, a szociális és a gyermekvédelmi terület, az egészségügy, a területi közigazgatás, a munkaügy, a nemzetpolitika, a Hungary Helps és a közlekedés képviselői.

Hozzátette, február 24. óta majdnem 104 ezer ukrán menekült érkezett Magyarországra, közülük több mint 1300 embert helyeztek el állami segítséggel.

16:23 - Ukrán hírszerzés: Viktor Janukovics visszatérését készíti elő a Kreml

Viktor Janukovics ukrán államfői posztra való visszatérését készíti elő a Kreml Minszkben, írja az Ukrajinszka Pravda, ukrán hírszerzési forrásokra hivatkozva. 

A lap birtokába jutott információk arra utalnak, hogy a Kreml valamilyen információs hadműveletre vagy akcióra készül Janukovics volt elnök Ukrajnába való visszaküldésével kapcsolatban. A nevében felhívást is közzétehet az ukrán néphez a közeljövőben.

16:12 - Techóriások, autógyártók, sporszergyártók, filmforgalmazók sorra feketelistázzák Oroszországot

Sorra szakítják meg kapcsolataikat az amerikai nagyvállalatok az orosz partnercégekkel: az Apple, a Google, a Ford, a Harley-Davidson, a Nike, a FedEx és a Dell is így tesz - de ezzel a lista még távolról sem teljes. 

15:58 - Több mint 836 ezren menekültek el eddig Ukrajnából a háború miatt

Március 1-jével bezárólag 835 928 ember hagyta el Ukrajnát a háború miatt az ENSZ legfrissebb adatai szerint. A legtöbben, 454 ezren Lengyelországba mentek, Magyarország 116 ezer, Szlovákia 67 ezer, Moldova 65 ezer, Oroszország 43 ezer, Románia 38 ezer menekültet fogadott.

15:41 - Izraeli újságíró: a Babij Jar-i holokauszt emlékmű majdnem teljesen sértetlen

"Az ukránok arról számoltak be, hogy a holokausztban elhunyt tízezrek emlékhelyét az oroszok megrongálták, de egy gyalogtúra után kijelenthetem - nem felel meg a valóságnak. A legközelebbi találat Babi Yart a kommunikációs toronyban érte, ő maga pedig sértetlen volt – kivéve a kisebb repesztalálatokat" - írta Ron Ben Yishai, a ynet helyi tudósítója.

15:31 - Lavrov: a harmadik világháború nukleáris és pusztító lenne

A genfi leszerelési konferencián kedden lejátszott videóüzenetében Lavrov azt mondta: elfogadhatatlan Oroszország számára, hogy több európai ország területén amerikai nukleáris fegyver van. Azt hangoztatta, hogy az amerikai atomfegyverek európai állomásoztatása megsérti az atomsorompó-szerződést. Sürgette az atomfegyverek visszaszállítását az Egyesült Államokba, valamint a kapcsolódó európai infrastruktúra megsemmisítését.

Lavrov azt is leszögezte: Oroszország elkötelezettje annak, hogy megakadályozzák a tömegpusztító fegyverek elterjedését, és mindent elkövet annak érdekében, hogy ilyen fegyverek ne jelenjenek meg Ukrajnában. Azzal vádolta meg Kijevet, hogy atomfegyver beszerzésére törekszik.

15:23 - Rákapcsol Kijev és Mariupol támadására Oroszország

Az ukrajnai orosz erők megerősítették a kulcsfontosságú városok ostromát, köztük a főváros, Kijev és Mariupol déli kikötőjének támadását. Az egyik polgármester azt mondta a lakosoknak, hogy ultimátumot kapott: vagy megadják magukat, vagy teljesen lerombolják a várost.

15:18 - Ez orosz erők átvették az irányítást az ukrajnai Zaporizzzsja atomerőmű környékén

Rafael Grosszi, az ENSZ nukleáris felügyeletének vezetője szerint az orosz erők átvették az irányítást az ukrajnai Zaporizzzsja atomerőmű környékén. Grossi közleményében elmondta, hogy a bécsi orosz diplomaták arról tájékoztatták a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy a személyzet folytatja munkájukat, és a sugárzás szintje „normális maradt”.

A közlemény szerint a Zaporizzsja atomerőmű Európa legnagyobb erőműve, és Ukrajna 15 atomreaktorából hat itt található.

A hírek szerint ukrán állampolgárok blokkolták az erőműhöz vezető utakat, a közösségi oldalakon közzétett videón az ukránok ideiglenes útzárakat építenek Energodar város közelében, ahol a zaporizzsiai erőmű található. (Guardian)

15:11 - Megerősítette az ukrán elnöki iroda: ma este folytatódnak a tárgyalások

A második forduló is Belaruszban, ezúttal a Belavezsszkaja Puszcsa Nemzeti Parkban lesz. Ez a lengyel határnál, Breszttől északra található. A tárgyalások első, hétfői fordulója nem hozott áttörést. (CNN)

15:03 - Rommá lőtték Borodjankát az oroszok - megrázó képsorok

Az oroszok szinte teljesen lerombolták a Kijevtől mindössze ötven kilométerre fekvő 13 ezer fős kisvárost, Borodjankát, de ukrán források szerint a védők nem adták fel a harcot. 

14:48 - Újabb rakéták csapódtak be Harkiv központjában

A hírek szerint ismét orosz rakéták találták el Ukrajna második legnagyobb városának központját, és a városi tanács épületéhez közeli területet csaptak le. Legalább négyen meghaltak és kilencen megsebesültek. Harkiv, a 1,5 millió lakosú város romos épületek és törmelékek lebombázott pusztájává változott az orosz erők heves lövedékei és légicsapásai után.

A szerda reggeli légicsapás után a város központjában beomlott egy rendőrségi épület lángoló teteje. Az ukrán parlament közölte, hogy egy harkovi iskolát lövések értek.

14:35 - Tömeges veszteségek és vízkimaradás Mariupolban 12 órás intenzív bombázás után

A polgármester Vadim Bocsenko az ukrán tévé élő adásában kijelentette: Orosz Föderáció ellenséges megszálló csapatai mindent megtettek annak érdekében, hogy megakadályozzák a civilek kijutását a félmilliós városból. Hozzátette:  az orosz erők „12 órája megállás nélkül dózerolnak bennünket... Ma még az utcáról, házakból, lakásokból sem vihetjük el a sebesülteket, hiszen az ágyúzás nem szűnik." (Guardian)

14:27 - A Siemens is felfüggeszti oroszországi tevékenységét

A müncheni központú cég bejelentette, hogy addig nem folytatja üzleti tevékenységét Oroszországban, és nem szállít oda termékeket, amíg ki nem értékelik a nyugati szankciók hatásait. (Financial Times)

14:13 - Leállította az értékesítést Oroszországban az Apple - van, aki most kalapáccsal veri szét az iPadjét

A Nexta azzal a kommenttel posztolta ki az alábbi videót, hogy ha lehet, azt senki ne mutassa meg a földönkívülieknek, mert azt fogják hinni, hogy a Földön nincs fejlett élet. 

13:58 - Kétezerre becsüli a civil áldozatok számát az ukrán sürgősségi szolgálat

Az ukrán sürgősségi szolgálat szerint több mint 2000 ukrán civil halt meg az orosz invázió óta.

A közlemény szerint több száz építmény, köztük közlekedési létesítmények, kórházak, óvodák és otthonok semmisültek meg.

13:49 - Hosszú sorok a magyar okmányirodákban, mindenki útlevelet szeretne

Hosszú órákat állnak sorban útlevélért az emberek az okmányirodákban. A várakozási idő már azok számára is 2-3 óra, akik a reggel 8 órás nyitásra érkeztek. Van olyan is, aki 39 ezer forintos pótdíjat is hajlandó kifizetni, hogy 24 órán belül elkészüljön a dokumentum. A valutát is elkezdték felvásárolni az embereket - sosem lehet tudni alapon. (Napi)

13:41 - Herszon polgármestere tagadja, hogy Oroszország elfoglalta volna a várost

Az orosz hadsereg azt állítja, hogy elfoglalta a dél-ukrajnai Herszon városát, de a polgármester szerint még mindig az ukrán erők kezén van.

Szerda reggel az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy csapatai teljes ellenőrzésük alá vonták Herszont, a déli front mintegy negyedmillió lakosú tartományi fővárosát. Ha igazak az orosz hadsereg állításai, akkor Herszon lenne az első olyan jelentős város Ukrajnában, amelyet eddig orosz erők foglalnak el.

Heves harcokról számoltak be éjszaka a városban, ahol a polgármester szerint az orosz erők szerdán a hajnali órákra átvették az irányítást a vasútállomás és a kikötő felett. A közösségi oldalakon megosztott videókon orosz katonai járművek és katonák járőröznek az utcákon.

13:34 - A TASZSZ szerint ma este folytatódnak a béketárgyalások

Ukrajna és Oroszország tárgyalásának második fordulója a mai napon lezajlik – jelentette a TASSZ orosz állami hírügynökség az ukrán elnöki hivatal munkatársára hivatkozva.

Várni fogja szerda este az ukrán felet az orosz küldöttség a tárgyalások helyszínén  - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak Moszkvában. Peszkov nem nevezte meg, hogy hol lesz a tárgyalások második fordulója.    

A TASZSZ értesülése szerint a tárgyalások helyszíne Fehéroroszországban, a Breszt közelében található Belavezsszka Puscsa nemzeti parkban lesz, ahol 1991. december 8-án Borisz Jelcin orosz, Leonyid Kravcsuk ukrán és Sztanyiszlav Suskevics, a fehérorosz törvényhozás elnöke aláírta a Szovjetunió feloszlatásáról szóló szerződést.

13:28 - Elárasztották a menekültek a fővárosi pályaudvarokat - Hetek képriport

Reggeltől egészen este 11-ig folyamatosan futnak be a menekülteket szállító, tömött vonatok a Nyugati pályaudvaron. Az emberek bizonytalanok, kétségbeesettek, de minden segítségek megkapnak – ez fogadott bennünket a helyszínen.

13:21 - Rakéta csapódott be a Babij Jar-i holokauszt emlékműnél

Orosz rakéták és lövedékek csapódtak be a Babij Jar-i emlékműnél, Kijev határában, ahol több tízezer zsidót mészároltak le a holokauszt idején, a második világháborúban - jelentette a Jerusalem Post című izraeli lap.

"A világnak: mi értelme 80 évig azt mondani, hogy soha többé, ha a világ elhallgat, amikor bomba hull Babij Jar helyére? Legalább öten meghaltak. A történelem ismétlődik."- írta a Twitteren az oroszajkú zsidó családból származó ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij. "Ezek a gazemberek másodszor ölik meg a holokauszt áldozatait" - közölte Andrij Jermak, Zelenszkij kabinetfőnöke szintén a Twitteren.

Az ukrán hatóságok fényképeket és videófelvételeket tettek közzé a Babij Jar-i emlékműnél és a szomszédos zsidó temetőnél kitört tűzről és egy összeomlott építményről. (MTI)

13:17 - Zelenszkij már évekkel ezelőtt viccelődött az EU-csatlakozással

A videón ukrán elnököt az ukrán elnököt alakította, aki egy telefonhívást fogad Angela Merkel kancellártól, aki közli vele, hogy felvették országát az Európai Unióba. Később azonban kiderül, félreértésről volt szó. A felvétel már csak azért is aktuális, mert Zelenszkij hétfőn írta alá a hivatalos levelet, melyben országa uniós csatlakozását kérte. 

12:57 - Az oroszok szerint lesz ma béketárgyalás

Úgy tűnik, mégis lesz második fordulója a béketárgyalásoknak. A Guardian az orosz TASZSZ orosz hírügynökségre hivatkozva közölte: az orosz delegáció a nap második felében, léső délután ismét egy asztalhoz ül az ukrán küldöttséggel. A tárgyalások helyszínét firtató kérdésre Dimitrij Peszkov Kreml-szóvivő nem válaszolt. 

12:44 - Klicsko: Készüljenek a harcra

Kijev polgármestere figyelmeztette a lakosságot, hogy az orosz hadsereg egyre közeledik a fővároshoz, és arra kérte őket, hogy maradjanak otthon, és készüljenek a harcra. Vitalij Klicsko hozzátette, hogy a város peremén már most harcok dúlnak, de meg fogják védeni Kijevet. „Arra kérek minden kijevit, hogy ne veszítse el lelkierejét". (BBC)

12:08 - A Rotterdami Filharmonikusok is szakítanak az orosz karmesterrel

A Rotterdami Filharmonikusok is megszakítják a munkakapcsolatot Valerij Gergijev orosz sztárkarmesterrel, mivel a művész nem hajlandó elítélni az ukrajnai inváziót. A zenekar azt követően jelentette be a döntést, hogy a Müncheni Filharmonikusok kedden közölték: megválnak a 2015 óta vezető karmesteri pozíciót betöltő Gergijevtől. 

Az igazgatóság úgy döntött, hogy azonnali hatállyal befejezi az együttműködést a karmesterrel, miután Gergijev felszólításuk ellenére sem határolódott el Vlagyimir Putyin orosz elnöktől - áll a Rotterdami Filharmonikusok honlapján közzétett közleményben.

12:04 - A Romániába menekült ukránok egyharmada kiskorú

A harcok elől Romániába menekült ukrán állampolgárok csaknem egyharmada kiskorú - mutatott rá a szerdai kormányülésen Nicolae Ciuca miniszterelnök. A fegyveres konfliktus kezdete óta eltelt hét napon 118 ezer ukrán állampolgár érkezett Romániába, közülük 70 ezren elhagyták az országot, de csaknem 40 százalékuk Romániában maradt. Eddig 1070 ukrán állampolgár kért menedékjogot Romániától - ismertette a román kormányfő. A román területen tartózkodó 46 ezer ukrán menekült közül 18 ezer kiskorú.

11:46 - Spanyolország is küld fegyvereket Ukrajnába

Spanyolország is küld fegyvereket az "ukrán ellenállásnak", amellett, hogy tagállamként részt vesz az uniós fegyverszállításban Ukrajna számára - közölte Pedro Sánchez miniszterelnök a spanyol törvényhozásban szerdán Madridban.

Felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy azonnal engedje szabadon a háború ellen tiltakozó oroszokat, és szolidaritását fejezte ki az orosz népnek is, amely szerinte "elnökének birodalmi törekvései miatt" szintén elszenvedője a háború következményeinek.

11:43 - Húszezer ukrán menekült van Csehországban

Mintegy 20 ezer ukrán menekült érkezett eddig Csehországba - közölte Petr Fiala kormányfő szerdán a parlamenti alsóházban. Szerinte a menekültek száma a következő napokban növekedni fog. "Célország vagyunk és leszünk" - szögezte le a miniszterelnök. Kifejtette: minden csehországi régióban speciális információs központokat hoznak létre, amelyek segíteni fogják a menekültek nyilvántartásba vételét és eligazítását. A kormány rövidesen a parlament elé terjeszti azt a törvénymódosítási javaslatot, amely megkönnyíti az ukránok betagozódását a cseh munkaerőpiacba. 

11:25 - Nem tudni, lesznek-e ma tárgyalások

A Kreml közlése szerint az orosz delegáció készen áll, hogy megtartsák a béketárgyalások második fordulóját szerdán, ugyanakkor nem tudni, hogy az ukrán fél megjelenik-e azon. Korábban arról szóltak a hírek, hogy az ukrán vezetés a bombázások beszüntetéséhez kötötte a tárgyaláson való részvételét. 

11:16 - Humanitárius tanácsot hozott létre a kormány

Humanitárius tanácsot alakított a kormány, hogy az ukrajnai menekültek segítése érdekében még összehangoltabbá és szervezettebbé tegye a kormányzati szereplők és a nagy karitatív szervezetek munkáját - jelentette be a kormányszóvivő szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szentkirályi Alexandra elmondta, február 24. óta majdnem 104 ezer ukrán menekült érkezett Magyarországra, közülük több mint 1300 embert helyeztek el állami segítséggel. Továbbra is él a Híd Kárpátaljáért segélyprogram 1357-es adományvonala, valamint számlaszáma, ezekre eddig több mint 200 millió forint felajánlás érkezett - tette hozzá.

11:03 - Tovább zuhan a forint

Új történelmi mélypotra gyengült a forint a főbb devizákkal szemben. Az euró jegyzése szerdán délelőtt 381,36 forintig emelkedett, a dolláré 345,43 forintig, a svájci franké pedig 375,60 forintig. Mindhárom esetben a forint a valaha elért leggyengébb árfolyamát érte el. Reggel egy euró 377,70 forintot ért.

10:27 - Szijjártó: Felelőtlen a baloldal javaslata

Nem engedhetjük meg, hogy a magyar emberek fizessék meg a szomszédban dúló háború árát, ezért különösen megdöbbentőek a hazánk biztonságos energiaellátását veszélybe sodró nyilatkozatok a baloldali politikusok részéről - jelentette ki szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-szerb gazdasági vegyes bizottság budapesti ülését követő sajtótájékoztatón felelőtlennek nevezte azokat a szereplőket, akik a gázszállítások és a paksi bővítés leállítását kezdeményezték. Szerinte ezzel veszélybe sodornák hazánk biztonságának egyik legfontosabb alappillérét, a biztonságos energiaellátást.

"Szeretném világossá tenni, hogy ha nem jön földgáz Magyarországra, akkor nem lesz fűtés, akkor nem fog működni az ipar és akkor nem lesznek munkahelyek (.) Ha nem épül atomerőmű Magyarországon, akkor nem lehet fenntartani a rezsicsökkentés eredményeit, akkor brutális energiaáremelkedés következik" - figyelmeztetett.

"Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne a magyar emberek fizessék meg ennek a háborúnak az árát" - szögezte le, és rámutatott, hogy mára meglett a brüsszeli szankciós politika első áldozata, mégpedig a magyarországi és ausztriai Sberbank.

10:16 - Ukrajna cáfolja, hogy Herszon elesett

Az ukrán védelmi minisztérium cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint Herszon városa az oroszok kezére került. „A harcok jelenleg is zajlanak” – mondta a minisztérium szóvivője. "A város nincs teljesen elfoglalva, egyes részei a mi ellenőrzésünk alatt állnak." Az orosz állami média korábban arról számolt be, hogy az orosz csapatok teljes mértékben átvették az irányítást a város felett. (CNN)

09:58 - Sean Penn Lengyelországba menekült Ukrajnából

Mérföldeket gyalogolt a Lengyel határig Sean Penn és két kollégája, akik Ukrajnában forgattak dokumentumfilmet a háború kirobbanásakor.  

09:53 - Fillérekért vásárolják fel a kárpátaljaiak otthonait

Több napot töltött Kárpátalján Novák András, az ATV és a SpiritFM haditudósítója, aki sohasem gondolta volna, hogy Kabul, Aleppó, Mogadisu és számos más frontvonalbeli bejelentkezése után a magyar határ túloldaláról kell hadijelentéseket adnia.

09:37 - Eddig 104 ezren érkeztek Ukrajnából

Eddig 104 ezren érkeztek Ukrajnából, és közülük több mint 80 ezer lehet olyan, aki kifejezetten a háborús veszély miatt jött Magyarországra - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

09:31 - Zelenszkij: már csaknem 6000 orosz katona esett el a háborúban

Az Ukrajnai háború első hat napjában csaknem 6000 orosz katona esett el – jelentette Volodimir Zelenszij. Oroszország ugyanakkor még nem erősítette meg ezt a számot. Az ukrán elnök szerint Moszkva nem nyerheti meg a háborút bombákkal és rakétákkal. Arról is beszélt, hogy Oroszország el akarja törölni Ukrajna történelmét, erre bizonyíték, hogy rakétatalálat érte Kijev holokauszt emlékművet. (Sky)

09:25 - A Gazprom folytatja az európai gázszállítást Ukrajnán át

A Gazprom továbbra is a megszokott módon szállít orosz gázt Európába ukrajnai tranzittal - közölte Szergej Kuprijanov, az orosz állami holding szóvivője újságírókkal szerdán Moszkvában. Kuprijanov szerint a Gazprom az európai fogyasztók igénybejelentéseinek megfelelően, normál üzemmódban, március 2-án 109,4 millió köbméter orosz gázt szállít Ukrajnán keresztül. A TASZSZ hírügynökség szerint az igényelt orosz gázmennyiség kedden 109,6 millió köbméter volt.

09:17 - Orbán: Mindenkinek köszönöm!

09:14 - Zelenszkij: most nem filmben játszom

Zelenszkij Twitter-bejegyzésben erősítette meg, hogy kedden beszélt Bidennel az Oroszország elleni szankciókról és az Ukrajnának nyújtott védelmi segítségről. "A lehető leghamarabb meg kell állítanunk az agresszort. Köszönjük a támogatást!" - fogalmazott az ukrán elnök. Biden és Zelenszkij alig egy hét alatt háromszor beszélt egymással telefonon.

Az ukrán elnök kedden videón interjút adott a CNN hírtelevíziónak is. Az interjúban még több segítséget kért az Egyesült Államoktól. Nagyon komoly (a helyzet)...most nem filmben játszom" - fogalmazott Zelenszkij, akik korábban színész volt. 

09:12 - Biden szerint csúnyán elszámolta magát Putyin

Vlagyimir Putyin orosz elnök hat nappal ezelőtt a szabad világ alapjait próbálta megingatni, de "csúnyán elszámolta magát", ugyanis olyan falba ütközött, amelyre nem számított, találkozott az ukrán néppel - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök a kongresszus két háza előtt, helyi idő szerint kedd este az Unió állapotáról elmondott évértékelő beszédében.

"Putyin háborúja előre megfontolt és indokolatlan volt. Elutasította a diplomáciai erőfeszítéseket. Úgy gondolta, hogy a Nyugat és a NATO nem fog válaszolni és úgy gondolta, hogy megoszthat minket. De tévedett, mert készen álltunk." - mondta az elnök.

09:03 - Kedden is több mint 4000 menekültet fogadtak a fővárosi pályaudvarokon

Az ukrajnai háború elől kedden 4058 ember, köztük 532 gyerek érkezett Budapestre vonattal - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerdán.

08:55 - A Sberbank kivonul az európai piacról

Kivonul az európai piacról a Sberbank - jelentette be szerdán a pénzintézet. "A csoport leánybankjainak rendellenes pénzkiáramlással, valamint az alkalmazottak és a fiókok biztonságát fenyegető veszélyekkel kell szembenéznie. Az orosz központi bank vonatkozó utasítása miatt a Sberbank nem lesz képes likviditást biztosítani európai leányvállalatainak" - áll a pénzintézet közleményében.

08:40 - Úgy tűnik, Herszon orosz kézre került

Herszon ukrán kikötővárost teljesen ellenőrzése alá vonta az orosz hadsereg - jelentette be szerdán Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. A tábornok által ismertetett szerdai hadijelentés szerint a Moszkva által "különleges hadműveletnek" nevezett háború kezdete óta az orosz hadsereg az ukrán fegyveres erők katonai infrastruktúrájának 1502 objektumát semmisítette meg.

08:33 - Sokan meghaltak és megsebesültek Harkivban

Legalább 21-en meghaltak és 112-en megsebesültek a kelet-ukrajnai Harkiv elleni orosz tüzérségi támadásban az elmúlt 24 órában - mondta el Oleh Szinehubov, a megye kormányzója szerdán. A hatóságok közölték, hogy az orosz erők rakétatámadásokat hajtottak végre Ukrajna második legnépesebb városa ellen. A csapások civilek lakta területeket értek, és a városháza épülete is romokban hever.

08:26 - Herszonban elfoglalták a vasútálomást és a kikötőt

A dél-ukrajnai Herszonban az orosz erők az éjszaka elfoglalták a vasútállomást és a kikötőt - közölte Ihor Kolihajev polgármester. Kedden napközben még arról számolt be, hogy az oroszok a 290 ezer lakosú város határában vannak.

08:12 - Összecsapások Harkivnál

Orosz légideszantosok értek az északkelet-ukrajnai Harkivhoz szerdára virradóan, összecsapások törtek ki köztük és az ukrán erők között - jelentették be az utóbbiak, hozzátéve, hogy egy kórházat is támadás ért. Az orosz határhoz közeli, 1,4 milliós várost kedden rakétatámadások érték, amelyekben helyi hatóságok szerint meghalt hat civil, további húsz pedig megsebesült.

08:01 - Fehérorosz csapatösszevonások

Noha Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök egy keddi nyilatkozatában azt mondta: országa egyetlen katonai egysége sem hagyta el a támaszpontját, később csapatösszevonást szorgalmazott az ukrán határ mentén. Biztonsági kabinetjének ülésén azt mondta az elnök: jelenleg helikopterek és repülőgépek gondoskodnak a határbiztonságról, de máshonnan lövész és tüzér katonákból álló öt taktikai zászlóaljat kell vezényelni a térségbe, és meg kell erősíteni a lengyel határ mentén felsorakozó fehérorosz erőket is.  

07:45 - Légitámadás érte Mariupolt

Szerda hajnalban ismét légitámadás érte a Fekete-tenger partján fekvő Mariupolt, és Vadim Bojcsenko polgármester szerint - aki az UNIAN ukrán hírügynökségnek nyilatkozott - az orosz támadás kezdete óta immár 128 ember sebesült meg, 11-en életüket vesztették. Az ukrán hatóságok szerint a háborúnak eddig 350 civil halálos áldozata van.

07:33 - Rakétatámadás Zsitomirban

Orosz rakétatalálat ért kedden lakóházakat az északnyugat-ukrajnai Zsitomirban, négy civil - köztük egy gyerek - életét veszette - közölte Anton Gerascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója.

07:03 - Kezdünk! Ez történt tegnap

Az ukrajnai háború keddi fejleményeit ide kattintva olvashatja.

  • Moszkva kedden felszólította Kijev lakóit, hogy meneküljenek el otthonukból, majd légicsapás érte a tévétornyot, ami öt ember halálát okozta, és egy órányi kimaradást okozott az állami tévé műsorában. 
  • A második legnagyobb várost, Harkivot szintén rakétákkal támadták az orosz erők. Legkevesebb tíz ember meghalt, és több mint húsz megsebesült.
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!