Percről percre: Kijev elleni támadásokra figyelmeztet az orosz hadsereg, holnap folytatódnak a béketárgyalások
Tudósítás az ukrajnai háborúról
Percről percre: Kijev elleni támadásokra figyelmeztet az orosz hadsereg, holnap folytatódnak a béketárgyalások

Forrás: Twitter/Anastasya Magasova

Miközben egy 50 kilométer hosszú orosz konvoj tart Kijev felé, több légi csapás is ért számos ukrán várost. Egy katonai bázisba csapódott rakéta legalább 70 ukrán katonával végzett. Közben egyre növekszik a Moszkvára helyezett gazdasági nyomás. Kövesse velünk a legfrissebb fejleményeket percről percre. 

20:00 – Ezzel az összegzéssel zárjuk ezt a tudósításunkat

Külön cikkekben számolunk be a további fejleményekről, illetve holnap reggel érkezünk egy újabb tudósítással. 

- Öt ember halt meg abban a robbantásban, amellyel a kijevi TV-tornyot támadták. A csatornaszolgáltatás egy időre szünetelt. 

- Oroszország figyelmeztette a kijevi katonai célpontok környékén élőket, hogy hagyják el a lakhelyüket, mert támadni fognak.

- Egy 50 kilométer hosszú orosz konvoj tart Kijev felé, meglehetősen lassú tempóban, aminek több oka is van (élelmiszerhiány, logisztikai problémák, lerobbant jármű akadályok)

- Volodimir Zelenszkijt állva tapsolták meg az Európai Parlamentben, miközben videón bejelentkezett

- Az ENSZ-ben viszont kiürült a terem, amikor Szergej Lavrov kapott szót. A nukleáris fegyverkezésről beszélt. 

- Magyarország is támogatja annak a 8 országnak a kezdeményezését, akik Ukrajnának gyorsított eljárással EU-tagjelölti státuszt adnának

- Harkiv főterén egy kormányzati épület közelében rakétatámadás történt, legalább 10 civil halt meg a támadásban

19:53 – Kijev környéki településen is lakóépületeket romboltak le a rakéták

Borodiankáról származik ez a BBC által hitelesített felvétel, amelyen az látszik, hogy egy nem éppen katonai létesítményeiről híres lakóövezetben mekkora pusztítást végeztek az orosz bombatámadások. A lakók azt mondják, négy bombát dobott el egy orosz gép. 

 

19:47 – Csecsen bérgyilkosok próbálták megölni Zelenszkijt? 

A Daily Mail arról ír az ukrán nemzetbiztonsági erők vezetőjére hivatkozva, hogy csecsen bérgyilkosok egy csoportja megpróbált végezni az ukrán elnökkel, de sikerült őket semlegesíteni.

 

19:33 – Holnap folytatódnak a tárgyalások

Az orosz állami média úgy tudja, hogy a tárgyalások második fordulója holnap lesz ezúttal a fehérorosz-lengyel határ közelében. A delegációk egyes tagjai már ma este Minszkbe utaznak. 

19:24 – Így vonult ki a tömeg Lavrov beszédéről 

19:10 – Közben tüntet az ellenzék

19:05 – Az EP adna tagjelölti státuszt Ukrajnának

Az Európai Parlament (EP) képviselői kedden Brüsszelben tartott rendkívüli plenáris ülésükön állásfoglalást fogadtak el, amelyben Ukrajna megtámadása miatt szigorúbb európai uniós szankciókat sürgetnek Oroszországgal szemben, és Ukrajna EU-tagjelölti státuszának megadásáról is haladéktalanul tárgyalnának.

 

18:57 – Már 105 ezren lépték át a magyar-ukrán határt

Az elmúlt huszonnégy órában csaknem tízezer belépőt és több mint háromezer kilépőt regisztráltak a magyar-ukrán határátkelőhelyeken - tette közzé a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság kedd este.

Tájékoztatásuk szerint a határátkelőhelyekre továbbra is folyamatosan érkeznek az Ukrajnából menekülők. Akik igényt tartanak rá, azokat szervezetten ideiglenes menedékhelyekre és segítségpontokra szállítják, ahol a szükséges ideig fűtött épületekben tartózkodhatnak, valamint gondoskodnak ellátásukról is.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az államhatár magyar oldalán nincs torlódás, a beléptetés gördülékeny - írták az oldalon. A rendőrség weboldalán elérhető adatok szerint február 24. nulla óra és március 1. 16 óra között összesen csaknem 105 ezren lépték át a magyar-ukrán határszakaszt.

18:48 – Texasi programozó és brit-kolumbiai szakács is megy harcolni Ukrajnába

Amerikai és kanadai önkéntesek jelentkeztek Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnapi nemzetközi felhívására, hogy a létrehozandó nemzetközi alakulatban az orosz katonai csapatok ellen harcoljanak Ukrajnában - jelentette az amerikai sajtó.

A több ezer nemzetközi önkéntes között van több tucat amerikai és kanadai, köztük egy texasi programozó és egy brit-kolumbiai szakács is.

18:36 – Holokauszt emlékközpontba is csapódott rakéta

Az ukrán elnök beszámolója szerint az egyik rakétatámadás a kijevi központban levő holokauszt emlékközpontot érte. Mint a Twitter-oldalán írta, a helyszínen van Európa legnagyobb holokauszt tömeg sírja, itt öltek meg két nap alatt 33 ezer zsidót a nácik még 1941-ben. 

Zelenszkij szerint a történelem megismétli önmagát. 

 

18:28 – A belga miniszterelnök annyira nem lelkesedik Ukrajna EU-felvételéért

Ukrajna az európai család része, de egy ország csatlakozása az Európai Unióhoz az elvárt reformok okán hosszú időt igénylő folyamat - nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján Alexander de Croo belga szövetségi miniszterelnök.

A Le Soir című napilap tudósítása szerint a belga kormányfő úgy fogalmazott: "meg kell fognunk Ukrajna kinyújtott kezét, de  ha gyorsan akarjuk ezt, akkor a partnerség másik formáját kell megtalálnunk". Hozzátette: reméli, hogy a háború minél hamarabb véget ér, és elkezdhető lesz az együttműködés Ukrajnával a célkitűzések alapján.

18:19 – Az orosz védelmi miniszter szerint ők csak a nyugati fenyegetésre reagálnak

Az ukrajnai orosz "különleges művelet" számára a legfontosabb Oroszország megvédése a Nyugat katonai fenyegetésétől - jelentette ki Szergej Sojgu, az orosz védelmi minisztérium vezetője egy keddi parancsnoki videokonferencián.

"A legfontosabb számunkra az, hogy megvédjük az Oroszországi Föderációt a katonai fenyegetéstől. Ezt a fenyegetést a nyugati országok teremtették, amelyek megpróbálják felhasználni az ukrán népet az országunk elleni küzdelemhez" - mondta.

Közölte, hogy az orosz haderő addig folytatja a Moszkva által "különleges hadműveletként" emlegetett háborút, amíg el nem éri céljait. Ezeket a Donyec-medence lakosságának megvédésében, valamint Ukrajna demilitarizálásában és "nácitlanításában" nevezte meg.

18:03 – Zelenszkij reméli, hogy Biden tud valami "hasznosat" mondani az évértékelőjében

Éves beszámolót tart az amerikai elnök a Kongresszus előtt, ezzel kapcsolatban interjúvolta meg Zelenszkijt a CNN. Az ukrán elnök úgy fogalmazott, hogy a helyen nagyon komoly, nem egy filmben szerepel éppen. A világ valami különleges dolgot veszít el, hogyha elveszíti Ukrajnát. Zelenszkij arra kérte Joe Bident, hogy egy erős és "hasznos" üzenetet küldjön a kongresszusi beszédében. 

 

17:50 – Újabb felvétel a kijevi TV-torony felrobbantásáról

 

17:37 – Amerikai tisztviselő: nem léptek előrébb az oroszok

A műhold-felvételek és az amerikai hírszerzési információk szerint az orosz haderő némiképp átkalibrálja a hadműveleteit. Ennek részben az az oka, hogy az előrehaladást lerobbant járművek nehezítik, valamint gondot jelent az élelmiszerhiány, illetve egyéb logisztikai akadályok. 

A BBC elemzője arról ír, hogy a konvoj sokkal inkább egyfajta ellátási láncolatként működik, ami nem egy rövid lefolyású városostromot sejtet Kijev esetében. 

17:29 – Így ostobázta le Trump a nyugati vezetőket pár napja

Donald Trump a CPAC floridai rendezvényén beszélt az ukrajnai helyzetről. Elmondása szerint nem az a probléma, hogy Putyin okos - mert nyilván az - hanem az, hogy a többi vezető viszont ostoba. 

17:20 – Mi történt a kijevi TV-toronynál? 

Az ukrán hatóságok tájékoztatása szerint az orosz csapatok robbantottak a TV-toronynál, ami miatt a sugárzás egy jelentős időre lehetetlenné válik. Az Interfax tájékoztatása szerint a támadásban 5-en haltak meg. 

17:15 – Zelenszkij a bombázások beszüntetését kéri a tárgyalások sikere érdekében

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt követelte Oroszországtól, hogy hagyjon fel a bombázással annak érdekében, hogy a másnapi tűzszüneti tárgyalásoknak legyen esélyük a sikerre. 

16:59 - "A szövetségeseinkkel közösen képesek vagyunk megőrizni a biztonságunkat" - újabb üzenetet tett közzé Orbán Viktor Facebook-oldalán

16:42 - Csapást mért az orosz hadsereg a kijevi TV-toronyra - ukrán források

Számos videófelvétel és fénykép kering a közösségi médiaoldalakon, melyeken jól látszik, hogy füstfelhőben úszik a kijevi tévétorony A Kyiv Independent azt írja, hogy néhány perce megszűnt tévéadás. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy orosz támadás okozhatta-e a tüzet.

16:36 - Eddig több mint 660 ezer ember menekült el Ukrajnából, 100 ezren Magyarországra

Az UNHCR, az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége által összeállított legfrissebb kormányzati adatok szerint az elmúlt hat napban mintegy 660 ezer menekült menekült el Ukrajnából a szomszédos országokba.

Ebben az ütemben a helyzet Európa legnagyobb menekültválságává válik ebben az évszázadban, és az UNHCR mozgósítja az erőforrásokat a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb reagálás érdekében.

16:16 - Kína is felajánlotta, hogy szívesen közvetít az orosz-ukrán béketárgyalásokban

Wang Yi kínai külügyminiszter hétfőn ukrán kollégájával, Dmytro Kulebával folytatott telefonbeszélgetésében jelezte, hogy országa hajlandó közvetíteni a konfliktusban – írja Vincent Ni, a Guardian.

„Ukrajna hajlandó megerősíteni a kommunikációt Kínával, és várja, hogy Kína közvetítő szerepet játsszon a tűzszünet elérésében” – áll a Kulebára hivatkozó kínai közleményben. Wang határozott nyelvezetet használva kijelentette, hogy Kína „elítéli” az ukrán-orosz konfliktust, és „rendkívül aggódik” a civileknek okozott károk miatt.

Azt is hozzátette, hogy miközben Kína úgy véli, hogy egy ország biztonsága „nem mehet más országok biztonságának rovására”, a regionális biztonság „nem valósítható meg katonai terjeszkedéssel”.

„Kína megpróbál egy kiegyensúlyozott álláspontot kialakítani, hogy támogassa Oroszország „ésszerű aggodalmait”, és ugyanakkor ne égesse fel az összes hidat” – mondta Yun Sun, a washingtoni Stimson Center munkatársa.

16:08 - Fogolycserére kerülhetett sor Szumiban

Az északkelet-ukrajnai Szumi régió egy elfogott orosz tisztet az ukrán védelmi erők öt harcosára cserélt - közölte Dmitro Zsivickij kormányzó a közösségi médiában, hozzátéve, hogy ez volt az első ilyen fogolycsere a térségben.

Videót tett közzé egy szőke hajú férfiról bilincsben és zöld terepszínű kabátban, aki azt állítja, hogy 1997-ben született az oroszországi Omszk városában. Azt is elmondta, hogy elviszik, hogy ukrán harcosokra cseréljék.

A videó hitelessége egyelőre nem ellenőrzött (Reuters)

15:58 - Épül a Szibéria 2 vezeték - Kínának ad el gázt Oroszország

A Gazprom orosz gázipari óriásvállalat hétfőn jelentette be, hogy megállapodást kötött Kínával a Szibéria-2 projekt elindításáról. A vezeték Mongólián keresztül szállít majd gázt Kínának. Az új földgázvezetéken évi 50 milliárd köbméter gázt szállít majd Oroszország.

Alekszej Miller a Gazprom vezérigazgatója már megállapodást kötött Mongólia miniszterelnök-helyettesével a vezeték építéséhez szükséges tervezési és felmérési munkák elvégzéséről. A jelenleg is üzemelő Szibéria Ereje gázvezeték nem tudta kiszolgálni a kínai gazdasági igényeket, ezért is volt szükség az új vezeték építésére. (oroszhírek)

15:51 - Az összes oroszországi kötődésű hajót kitiltják Nagy-Britannia kikötőiből

A brit közlekedési miniszter, Grant Shapps a Twitteren adott hírt róla, hogy egy új törvény szerint minden olyan hajó, amelynek „bármilyen orosz kapcsolata van”, ki van tiltva az ország kikötőiből. Nagy-Britannia az első ország, ahol ilyen intézkedést hoztak.

15:39 - Lavrov: A Nyugat és a NATO közös hadgyakorlataival Oroszországra mérendő atomcsapást próbál el

Elfogadhatatlan Oroszország számára, hogy több európai ország területén amerikai nukleáris fegyver van - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a genfi leszerelési konferencián lejátszott videóüzenetében.

Lavrov, aki az orosz repülőgépekkel szemben meghirdetett európai légtérzár miatt nem utazhatott el a helyszínre, a videofelvételen azt hangoztatta, hogy az amerikai nukleáris fegyverek európai állomásoztatása megsérti az atomsorompó-megállapodást. Sürgette az atomfegyverek visszaszállítását az Egyesült Államokba, valamint a kapcsolódó európai infrastruktúra megsemmisítését.

Azzal vádolta a Nyugatot és a NATO-t, hogy olyan közös hadgyakorlatokat szervez, amelyeken nem nukleáris hatalmak katonái az Oroszországra mérendő lehetséges atomcsapást próbálják el.

Közölte: Oroszország elkötelezettje annak, hogy megakadályozzák a tömegpusztító fegyverek elterjedését, és mindent elkövet annak érdekében, hogy ilyen fegyverek ne jelenjenek meg Ukrajnában. Azzal vádolta meg Kijevet, hogy atomfegyver beszerzésére törekszik. Lavrov hozzátette, hogy Moszkva nem tud nem reagálni a szomszédos országokat és a nemzetközi biztonságot fenyegető "valós veszélyre", és lépéseket tesz a megakadályozására. Rámutatott, hogy Ukrajna szovjet nukleáris technológiák birtokában van, és vannak hordozóeszközei is.

15:31 - Zelenszkij teljes EP-beszédét itt nézheti meg magyar fordítással

15:27 - Pszichológiai támadásra figyelmeztet az ukrán védelmi miniszter

Miközben Oroszország a kijevi támadásokra figyelmeztet (lásd az előző bejegyzést), Oleksiy Reznikov ukrán védelmi miniszter esetleges orosz "pszichológiai támadásokra" hívta fel a figyelmet.

A Facebookon azt állította, hogy Oroszország először a kommunikáció megzavarását tervezte.

„Ezt követően tömegesen terjesztik majd az álhíreket arról, hogy az ukrán katonai-politikai vezetés állítólag beleegyezett a kapitulációba” – írta. "Az álhírek alátámasztására fotókat tesznek közzé aláírt dokumentumokról és egy hamis videót. Ez hazugság."

15:12 - TASSZ: Holnap folytatódnak a tárgyalások Oroszország és Ukrajna között

Holnapra tűzték ki a tárgyalások második fordulóját Oroszország és Ukrajna között – idézte a Tass orosz állami hírügynökség egy orosz fél forrását.

A fehérorosz-ukrán határ közelében hétfőn lezajlott tárgyalások első fordulója körülbelül hat óra után ért véget. Nem sikerült áttörést elérni, de mindkét fél megegyezett abban, hogy a következő napokban folytatják a tárgyalásokat.

15:07 - Scholz: "nagyon-nagyon drámai" időszak kezdődhet Ukrajnában

Az eddigi vérengzés valószínűleg csak a kezdete mindannak, ami a "szó szerint a túlélésért küzdő" Ukrajnára vár - mondta Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben, kiemelve, hogy az orosz invázió miatt "nagyon-nagyon drámai" helyzetbe kerülhet a kelet-európai ország.

A német kancellár Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnökkel tartott tájékoztatóján felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt az ukrajnai vérontás azonnali leállítására és a csapatok kivonására, és elmondta, hogy az Ukrajnából érkező "nyomasztó képek" a "sok halottal és sebesülttel, a lerombolt épületekkel és a tönkretett infrastruktúrával csak a kezdetét jelentik mindannak, ami valószínűleg jön még".

Kifejtette, hogy Vlagyimir Putyin valószínűleg réges-rég eltervezte az Ukrajna elleni támadást, hiszen a már korábban megjelent írásaiban "minden benne van, ami most történik". Ezért "nagyon fenyegetett" helyzetben vannak az ukrán polgárok és az ukrajnai demokrácia - mondta Olaf Scholz, kiemelve, hogy az orosz gazdaság lehetőségeit erőteljesen korlátozó szankciók után biztosan következnek még újabb büntetőintézkedések.

14:51 - Kijev elleni csapásokra figyelmeztet az orosz hadsereg

Csapást fog mérni az orosz hadsereg az ukrán fegyveres erők kijevi technikai objektumaira és a 72. információs-pszichológiai műveleti főközpontra nagypontosságú fegyverekkel - figyelmeztetett kedden az orosz védelmi minisztérium. 

A moszkvai katonai tárca szerint a cél az Oroszország elleni információs támadások megszakítása.

"Felszólítjuk az ukrán nacionalisták által az Oroszország elleni provokációk végrehajtására szerződtetett ukrán állampolgárokat, valamint az átjátszó csomópontok közelében lakó kijevi lakosokat, hogy hagyják el otthonaikat" - hangzott a közlemény.

14:48 - Gérard Depardieu: "tegyétek le a fegyvereket és tárgyaljatok!"

Gérard Depardieu francia színész, akit barátság fűz Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, az AFP francia hírügynökségen keresztül azt üzente az Ukrajnában harcoló feleknek, hogy hagyják abba a háborúskodást és tárgyaljanak.

"Oroszország és Ukrajna mindig is testvérnemzetek voltak. Én a testvérháború ellen vagyok. Azt mondom: tegyétek le a fegyvereket és tárgyaljatok!" - idézte kedden a hírügynökség Depardieu-t, aki telefonon hívta fel az AFP-t és tette meg nyilatkozatát.

Gérard Depardieu a francia állampolgársága mellett orosszal is rendelkezik, amelyet 2013 januárban kapott meg.

14:41 - Von der Leyen szerint a mostani háború a demokrácia és az autokrácia összecsapásáról szól

Az ukrajnai háborúban nemcsak két ország csap össze, hanem két érték és világrend, a demokrácia és az autokrácia, valamint a jogállamiság és a fegyverek uralma - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az uniós parlament keddi rendkívüli ülésén.

Az elnök elmondta: az Európai Unió és szövetségeseinek az orosz agresszióra adott válaszlépései, reagálása szabja meg majd  a nemzetközi rendszerek jövőjét.

"Ukrajna sorsa a tét, de a mi sorsunk is kockán forog. Meg kell mutatnunk, hogy milyen erő rejlik demokráciáinkban, hogy milyen erejük van az olyan embereknek, akik szabadon és demokratikusan választják meg saját sorsukat" - húzta alá beszédében az elnök. (MTI)

14:28 - Továbbra is tömegek menekülnek Kijevből és Lvivből - megrázó képsorok

14:18 - Zelenszkij az EP-ben: Az Unió Ukrajna nélkül magányos és szegényebb lesz

Ukrajna az európai utat választja, Ukrajna egyenlő tagja szeretne lenni Európának - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, az Európai Parlament (EP) rendkívüli, egynapos plenáris ülésének az Ukrajna orosz megtámadásáról szóló vitáján kedden.

"Meggyőződésem, hogy megnyílhat az európai út Ukrajna előtt" - fogalmazott Volodimir Zelenszkij, aki videóhíváson keresztül kapcsolódott az EP-vitához.

Az ukrán elnök felszólalásában hangsúlyozta, Ukrajna azt szeretné hallani, hogy valóban van európai perspektíva az ukránok számára. Ukrajna megmutatja, hogy Európához tartozik. Ukrajna tagságával az Európai Unió erősebbé válik. Az Unió azonban Ukrajna nélkül magányos és szegényebb lesz - tette hozzá Zelenszkij.

14:11 - Medvegyev üzent Franciaországnak: a gazdasági háborúk könnyen valódi háborúkká változhatnak

"Ma valami francia miniszter azt mondta, hogy gazdasági háborút indítottak Oroszország ellen. Vigyázzanak a nyelvükre, uraim! Ne felejtsük el, hogy az emberiség történelme során a gazdasági háborúk gyakran váltak valódi háborúkká" - írta Twitter-oldalán Dimitrij Medvegyev volt orosz elnök.

14:06 - Jelentős számú holland jelentkezett önkéntesnek

Jelentős számú hollandiai lakos jelentkezett önkéntesnek, hogy az ukrán hadsereggel harcoljon Oroszország ellen - írta az NLTimes című holland hírportál kedden, a De Telegraaf holland napilapra közlésére hivatkozva.

Makszim Kononyenko, Ukrajna hollandiai nagykövete, arról tájékoztatta a napilapot, hogy a képviselethez már azelőtt jelentkeztek önkéntesek, mielőtt Volodomir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap bejelentette: külföldi állampolgárokból álló alakulatot hozna létre az orosz támadás elleni fellépés erősítésére. A nagykövet arról nem adott információt, milyen módon vetnék be a külföldi önkénteseket.  

13:57 - Szijjártó: a háború tovább súlyosbíthatja az energiaellátási válságot Európában

Az energiaellátás biztonsága rendkívül komoly kihívásokkal nézett szembe már eddig is Európában, és a helyzetet az ukrajnai háború tovább súlyosbíthatja - jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Kiemelte, hogy a közvetlen szörnyűségeken túl is komoly kihívásokat jelent a helyzet, ilyen egyebek mellett az energiaellátás kérdése is. Aláhúzta, hogy ha nincsenek energiahordozók, akkor nincs fűtés, akkor nem működik a gazdaság, és veszélybe kerülnek a munkahelyek. Ez pedig szavai szerint

"nem magyar ügy, hanem nagyon súlyos európai kihívás".

Rámutatott, hogy Európa a gázfogyasztásának több mint 80 százalékát importból fedezi, amelynek a fele Oroszországból érkezik, ráadásul a kontinens gáztározóinak feltöltöttségi szintje nem éri el a 30 százalékot, miközben a gáz ára jelenleg hatszorosa a másfél évvel ezelőttinek.

13:44 – Legalább 10 halottja van a harkivi támadásoknak

Az ukrán hatóságok közlése szerint tízen meghaltak és további húszan megsebesültek a Harkiv központját ért rakétatámadásokban. Több tucat embert sikerült kimenteni a romok alól. 

13:26 – Zelenszkij: semmi sem törhet meg minket

Volodimir Zelenszkij az Európai Parlament rendkívüli ülésén mondott beszédet videóüzenetben. Ebben beszélt az Ukrajnát ért drámai támadásról, a tragikus veszteségekről és leszögezte, semmi nem törheti meg őket. 

Oroszországot azzal vádolta meg, hogy 16 ukrajnai gyermeket öltek meg a támadások során. 

"Bizonyítsák be, hogy velünk vannak. Bizonyítsák, hogy nem hagyják magára Ukrajnát, hogy igazi európaiak"

- fogalmazott. 

13:02 – Élőben jelentkezik be az ukrán vezetés az Európai Parlamentben

12:40 – Zelenszkij: Kijev védelme most prioritás

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról beszélt a közösségi oldalán közzétett üzenetében, hogy Oroszország első számú célpontjai most Harkiv és Kijev. A főváros védelme most kulcsfontosságú a háború kimenetele szempontjából - jelentette ki.

12:38 - Stoltenberg megerősítette: a NATO nem küld harci repülőgépeket Ukrajnába

A NATO, ezen belül Lengyelország sem küld repülőgépeket Ukrajnába, mert ez katonai beavatkozást jelentene a konfliktusba, melynek az észak-atlanti szövetség nem részese - jelentette ki egybehangzóan Andrzej Duda lengyel elnök és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára kedden közös lengyelországi sajtóértekezletükön.

A NATO szolidárisan kiáll Ukrajna mellett, humanitárius és fegyverszállítmányokat is küld neki. Stoltenberg hangsúlyozta azonban, hogy a szövetség nem akar a konfliktus részese lenni. "Ezért nem áll szándékunkban bármilyen fegyveres erő küldése Ukrajnába, és repülőket sem küldünk az ukrán légtérbe" - jelentette ki.

Stoltenberg nyilatkozatát Duda is megerősítette, hozzátéve: a harci repülőgépek küldése a NATO beavatkozását jelentené az Ukrajnában zajló konfliktusba, amelynek az észak-atlanti szövetség nem részese.

12:31 - Fehérország belépett a háborúba

„Fehéroroszország belépett a háborúba. A fehérorosz csapatok behatoltak a csernyihivi régióba” – jelentette Vitalij Kirilov, az ukrán Északi Területi Védelmi Erők szóvivője.

Szlabin, Pakuly és Mihajlo-Kacubenszkij települések lakói katonai felszerelések mozgásáról számolnak be. Mihajlo-Kacubenszkij helyi lakosai szerint fél 12-kor egy 33 egységből álló belarusz oszlop haladt el – jelentette az Unian.

12:26 - Ukrán katonák fésülik át a romokat Okhtyrkában-  videó

12:21 - Orosz védelmi miniszter: addig folytatjuk a háborút, amíg el nem érjük a célunkat

"A legfontosabb számunkra az, hogy megvédjük az Oroszországi Föderációt a katonai fenyegetéstől. Ezt a fenyegetést a nyugati országok teremtették, amelyek megpróbálják felhasználni az ukrán népet az országunk elleni küzdelemhez" - mondta Szergej Sojgu, az orosz védelmi minisztérium vezetője egy keddi parancsnoki videokonferencián

Közölte, hogy az orosz haderő addig folytatja a Moszkva által "különleges hadműveletként" emlegetett háborút, amíg el nem éri céljait. Ezeket a Donyec-medence lakosságának megvédésében, valamint Ukrajna demilitarizálásában és "nácitlanításában" nevezte meg.

12:16 - Zelenszkij felszólal az EP mai rendkívüli plenáris ülésén

Az Európai Parlament tájékoztatása szerint, amennyiben a körülményeik lehetővé teszik, Zelenszkij ukrán elnök és a kijevi törvényhozás, a Verhovna Rada elnöke, Ruszlan Stefancsuk jelentkezik be a plenáris vitába és szólal fel. Az EP képviselői ezt követően Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselővel vitatják meg Ukrajna orosz megtámadását.

A kedd délben kezdődő vitát követően az EP plénuma állásfoglalást fogad el.

Az EP arról is tájékoztatott, hogy Roberta Metsola EP-elnök kezdeményezésére a vitát követően az Európai Parlament brüsszeli épülete előtti téren összegyűlnek az EP-képviselők, a parlamenti dolgozók, az ukrán vendégek és mindazok, akik szolidaritásukat szeretnék kifejezni Ukrajnával és az ukrán néppel.

12:03 - A Várva Várt alapítvány is segíti az érkező menekülteket a Nyugati pályaudvaron és vidéken egyaránt

Egy újszülött kisbabának is tudtak hathatós segítséget nyújtani Miskolcon:

11:58 - Nem lesz Magyarországon légvédelmi szirénapróba, hogy ne keltsenek pánikot

Magyarországon március 7-én tartották volna a MoLaRi polgári védelmi riasztórendszer hangos próbáját. Az rtl.hu megkeresésére az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, Mukics Dániel tűzoltó alezredes elárulta, hogy hazánkban sem lesz márciusban hangos üzemű szirénapróba, leghamarabb áprilisban tartja majd meg a katasztrófavédelem.

Szlovákia is Csehország is hasonló döntést hozott. (RTL)

11:49 - Kreml: a szankciók soha nem fognak rábírni arra, hogy megváltoztassuk Ukrajnával kapcsolatos álláspontunkat

A nyugati szankciók soha nem késztetik majd Oroszországot Ukrajnával kapcsolatos álláspontjának megváltoztatására - közölte kedden a Kreml. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta, hogy bár Moszkva és Kijev között megkezdődtek a közvetlen tárgyalások, a két ország elnöke között nem terveznek találkozót.

Peszkov határozottan visszautasította a polgári célpontok elleni orosz csapásokra, valamint repeszbombák és vákumbombák használatára vonatkozó vádakat – írja a Reuters.

11:43 - Egy TikTok vidón az látszik, hogy a helyiek puszta kézzel próbálnak megállítani egy orosz autót Kupjanszkban

11:38 - Német vadászgépek járőröznek a lengyel légtérben

Német harci repülőgépek fegyveres légijárőröket reptetnek Lengyelország felett – közölte kedden a német légierő.
„Védjük az eget Lengyelország felett” – közölte a légierő a Twitteren, egy induló vadászrepülőgép képe fölött, részleteket nem közölve.

11:33 - Háromnyelvű táblákat helyez el a magyar-ukrán határ közelében a Magyar Közút Zrt.

A Magyarországra érkező ukrán menekülők tájékozódásának megkönnyítésére háromnyelvű táblákat és útirányjelzőket helyez el a magyar-ukrán határ közelében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az új, egyedi jelzésű, magyar, angol és ukrán nyelvű táblákat, illetve útirányjelzőket a Híd Kárpátaljáért programhoz kapcsolódva gyártatták le és kedden kezdték el kihelyezni a cég szakemberei.

A közútkezelő a kormány által Záhonyban, Barabáson, Lónyán, Beregsurányban és Tiszabecsen kialakított segítségpontokhoz vezető főbb utakra telepíti a sárga alapon fekete színű táblákat, amelyek információkat mutatnak és útirányokról tájékoztatják a menekülteket.

A társaság ezen kívül az M3-as autópálya érintett szakaszán az út felett található digitális, változtatható jelzésképű tábláin is megjelenteti ezen információkat, illetve a segítségpontoknál ugyanilyen arculattal nagyméretű táblákat helyez ki annak érdekében, hogy a bajbajutottakhoz könnyen és gyorsan eljussanak rokonaik és ismerőseik.

11:20 – Breaking: Magyarország is támogatja Ukrajna EU-tagjelöltségét

Ezt Szijjártó Péter jelentette be kedd délelőtt a facebookos élő bejelentkezésében: 

11:16 – Így telnek a napok a harkivi lakosok számára

 

11:05 – A Hit Gyülekezete szeretetszolgálata is segíti az ukrajnai menekülteket

Már napok óta kint van az ukrán-magyar határnál a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata, számtalan Ukrajnából érkező menekültet segítenek. Itt tudja támogatni a munkájukat: 

11:00 – Oroszország már most elveszítette a háborút? 

Kánai András kommunikációs szakember szerint a háborús győzelemnek csak az egyik oldala katonai kimenetel, a másik része egy történetmesélési, kommunikációs színtér, amelyet már most elveszített Moszkva. Hogy ennek mi a jelentősége, az kiderül a Hetek Originals podcast-jéből:

10:50 – 5710 orosz katonát öltek meg eddig

Az ukrán hadsereg közlése szerint további 200 orosz katonát elfogtak, kiiktattak 198 orosz tankot, 29 repülőt, 846 katonai járművet és 29 helikoptert. 

10:45 – Egyelőre nincs gond a gázzal

A földgázpiac a piaci környezetnek megfelelően működik, az ország gázellátása jelenleg zavartalan, a határkeresztező vezetékeken mind import, mind export irányban normál üzemnek megfelelően zajlik a gázforgalmazás - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-vel.

Az ukrajnai konfliktus ellenére mindkét irányban rendben működik az ukrán-magyar határkeresztező vezeték is. A határponton forgalmazott gázmennyiség elsősorban az ukrán piaci igényeknek megfelelően alakul, a határkeresztező pont a magyarországi ellátásban nem játszik jelentős szerepet.

Kiemelték, az orosz fél továbbra is a hosszú távú szerződéseknek megfelelően teljesíti a szállításokat.

10:31 – Barbár módszerekhez folyamodik Putyin? 

Vlagyimir Putyin orosz elnök az eddigieknél is barbárabb módszerekhez folyamodhat az Ukrajna elleni háborúban, válaszul az orosz támadás miatt Moszkva ellen érvénybe léptetett súlyos nyugati szankciókra - mondta kedden Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes.

10:23 – Zelenszkij szerint háborús bűncselekmény a harkivi rakétatámadás

Az ukrán elnök szerint Harkiv bombázása a több tucat civil áldozattal háborús bűncselekmény. Zelenszkij emlékeztetett rá, hogy a támadás egyáltalán nem katonai létesítményeket célzott, nem volt a területen semmilyen hadászati eszköz - konkrétan civilek által lakott területet és épületeket értek az orosz csapások. 

10:15 – Magyarország számára is komoly a kockázat

Orbán Viktor a Facebook-oldalára töltött fel egy videót: 

10:07 – Ukrajna ENSZ-nagykövete drámai levelet olvasott fel

Egy orosz katona írta az anyjának, mielőtt meghalt. Az orosz támadásokat kritizálta. 

 

10:00 – A belaruszok mégsem csatlakoznak az orosz hadműveletekhez

A Belta híradása szerit Lukasenko jelentette be, hogy Minszk nem fog részt venni Moszkva ukrajnai hadműveleteiben. 

 

09:47 - Legalább kilenc áldozatot követelt a harkivi robbantás

Legalább 9-en meghaltak és 37-en megsebesültek abban a robbanásban, amely kedd reggel következett be Harkivban, a második legnagyobb ukrán városban. Kedd reggel, helyi idő szerint 8 óra 1 perckor rakéta csapódott be az egyik harkivi kormányépület közvetlen közelében – közölte az ukrán sürgősségi szolgálat keddi táviratában.

Az ukrán külügyminisztérium (MOFA) és az ukrán kormány tisztségviselői által közzétett videók szerint a robbanás egy kormányzati épületet pusztított el. (CNN)

09:41 - A Meta után a YouTube is letiltotta az RT-t és a Sputnikot Európában

A YouTube keddenjelentette be, hogy azonnali hatállyal korlátozzák a hozzáférést Európában a két legnagyobb orosz médiaoldal, az RT és a Sputnik csatornáihoz.

Hétfőn hasonló lépést tett meg a Facebook anyavállalata, a Meta, és az Európai Unió teljes területén korlátozta az orosz állami médiavállalatok oldalaihoz való hozzáférést. Ez azt jelenti, hogy az RT és a Sputnik tartalmai mától sem Facebookon, sem Instagramon nem elérhetőek többé. (444)

09:33 - Orbán Viktor a nagyköveti értekezleten: Magyarország biztonsága az első

Orbán Viktor miniszterelnök kedden reggel Magyarország nagyköveteinek tartott előadást a következő időszakban előttük álló feladatokról a Külgazdasági és Külügyminisztérium misszióvezetői értekezletén.

A kormányfő először Szijjártó Péter miniszterrel és a tárca államtitkáraival egyeztetett, majd a nagykövetek előtt az orosz-ukrán háború miatt kialakult válsághelyzetről beszélt. Hangsúlyozta: most mindenkinek, így a magyar diplomáciai karnak is az a legfontosabb feladata, hogy megakadályozza Magyarország belesodródását a háborúba.

.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Magyarország biztonsága az első - szögezte le Orbán Viktor, hozzátéve: hazánk részt vesz a béke megteremtését szolgáló közös európai erőfeszítésekben, de sem fegyvert, sem katonát nem küldünk Ukrajnába, mert azzal magyar emberek életét veszélyeztetnénk.

09:26 - Totális gazdasági háborút ígér Oroszországgal szemben a francia gazdasági miniszter

Bruno Le Maire a Franceinfo rádió vendége volt kedd reggel, és itt beszélt arról, hogy Európa totális gazdasági és pénzügyi háborút indít Oroszország ellen rettenetes szankciókkal. „Össze fogjuk omlasztani az orosz gazdaságot” – tette hozzá.

09:18 - Kína megkezdte állampolgárai evakuálását Ukrajnából

A kijevi kínai nagykövetség szervezésében hétfőn mintegy 600 kínai diákot szállítottak közúton Moldovába Kijevből és Odesszából. Kedden további ezer kínai állampolgárt evakuálnak majd, őket is Ukrajnával szomszédos országokba utaztatják.

A kínai nagykövetség hétfőn felhívásban tájékoztatta az Ukrajnában tartózkodó kínai állampolgárokat, hogy Ukrajna egyes szomszédjai - köztük Magyarország, Lengyelország és Szlovákia - segítséget ad az Ukrajnából érkező kínaiaknak, egyebek mellett lehetővé téve számukra ideiglenesen a vízummentes belépést.

A Global Times információ szerint eddig már több mint hatezer kínai állampolgár regisztrált a nagykövetségen az evakuálásra. A lap egy korábbi cikke szerint Ukrajnában mintegy hatezer kínai állampolgár tartózkodik.

09:11 - Hadikötvényeket bocsát ki Ukrajna a védekezés finanszírozására

Az ukrán kormány bejelentette, hogy keddtől kötvényeket kíván kiadni, hogy kifizesse fegyveres erőit, akik védik az országot az orosz inváziótól. A bejelentésre Ukrajna meglévő kötvényeinek árfolyamának csökkenése után került sor.

Az ukrán pénzügyminisztérium arról is igyekezett megnyugtatni a nemzetközi befektetőket, hogy nem fordulhat elő, hogy Ukrajna ne teljesítse a meglévő adósságait, miközben a befektetők attól tartanak, hogy Oroszország inváziója pont ezt okozza majd. (BBC)

09:03 - Lemondta a magyar hokiszövetség a fehéroroszok elleni mérkőzéseket

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) lemondta a fehérorosz válogatott elleni felkészülési mérkőzéseket azt követően, hogy a nemzetközi szövetség hétfőn szankciókat léptetett életbe az orosz és a fehérorosz szövetség ellen az ukrajnai háború miatt.

"A Magyar Jégkorong Szövetség együttérzését és szolidaritását fejezi ki a megtámadott Ukrajna és az ukrán nép felé, határozottan elítéli Oroszország - és az inváziót támogató Fehéroroszország - agresszióját egy szuverén állam ellen. Támogatjuk a nemzetközi jégkorong-társadalom minden olyan közös fellépését, amely szembesíti az elkövetőket cselekményük súlyos következményeivel. Az MJSZ úgy döntött, hogy magyar csapat nem áll ki a két ország válogatottja ellen semmilyen korosztályban. A fehéroroszok ellen korábban lekötött felkészülési mérkőzéseket lemondjuk" - áll az MJSZ közleményében.

8:50 – Rakéta csapódott Harkiv központjába egy kormányzati épületbe

Kormányzati irodákat ért rakétatámadás a kedd reggeli órákban Ukrajna második legnagyobb városában.

 

8:40 – Komoly változások a Sberbanknál

A hitelintézet biztonságos működésének fenntartása érdekében március 2-től 30 napra ügyfelenként 7 millió forintban maximálta a magyarországi Sberbank Zrt.-től felvehető forint és ennek megfelelő összegű deviza betétek, illetve egyéb források összegét a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

8:31 – Újabb komoly szankciók jöhetnek

Az európaiak és szövetségeseik készek újabb szankciókról dönteni Oroszországgal szemben - jelentette be hétfő este a francia elnöki hivatal a francia, az amerikai, a brit, a kanadai, a német, az olasz, a japán, a lengyel és a román vezetők videókonferenciáját követően. Az egyeztetésen részt vettek az Európai Unió és a NATO vezetői is.

08:15 – Herszont teljesen körbekerítették az oroszok

Oroszország teljesen körbevette Herszont, patthelyzet alakult ki - mivel az ukránok uralják a várost teljes készültségben, miközben az orosz alakulatok is tüzérségi fegyverekkel állnak készenlétben.

A nagy kihívást az jelenti majd, hogy élelmiszert tudjanak Herszonba juttatni, ha esetlen a külváros is az orosz kezére jut, mivel ott vannak a kulcsfontosságú raktárok.

8:09 – Akhtirka katonai bázisát a földdel tették egyenlővé

Legalább 70 ukrán katona halt meg a légi csapásban. A mentőalakulatok még túlélők után kutatnak.

 

8:00 – Ez történt, amíg ön aludt

- Legalább 70 ukrán katona halálát okozta egy orosz légi csapás

- Herszon központját teljesen körbevették az orosz csapatok

- Egy óriási, 50 kilométer hosszúságú orosz konvoj tart Kijev felé

- Több tucat civil áldozata van a Harkivot ért orosz légi támadásoknak

- Ukrajna extra juttatást fizet a fegyveres erőknek

7:52 – Így néz ki az orosz konvoj, ami Kijev felé tart

7:40 – Lelőttek egy izraeli DJ-t, miközben Izraelbe menekült

Egy ukrajnai közúti ellenőrző pontnál tévedésből lelőtték a 42 éves izraeli Roman Brodszkij lemezlovast, aki egy autóban a moldovai határ felé tartott, hogy onnan Izraelbe utazzon - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet hétfőn. A hírt az izraeli külügyminisztérium is megerősítette.

7:29 – Meglepték az oroszokat, de Ukrajnát nem valószínű, hogy tudják tartani

Az oroszokat meglephette az ukrán erők ellenállásának mértéke, de több helyen is súlyos a helyzet, folyamatosan veszítenek területeket, és nem valószínű, hogy Ukrajna tartósan lassítani tudná az előrenyomulást - értékeltek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének (SVKI) szakértői hétfői online kerekasztal-beszélgetésükön.

A hétfői tudósításunkat itt olvashatja el.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!