Orbán Viktor hozzátette: mivel magyar-ukrán kettős állampolgárról beszélünk, az áldozat a mi közösségünkhöz tartozik, nemcsak a szó kulturális, nemzeti értelmében értelmében, hanem közjogi értelemben is.
"Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam.
Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet.
És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk"
- szögezte le.
A magyar fél teendőiről szólva elmondta, törődni kell az áldozat családjával, utána kell nézni, hogy mi történt, és az ukrán hatóságokat is ki kell faggatni, ez mind zajlik már.
"Tehát ezt komolyan kell venni, hiszen akit agyonvertek, az egy közülünk" - fogalmazott.
A miniszterelnök elmondta azt is, hogy az ügy gyökere nyilvánvalóan a háborúban keresendő.Magyarországon sokan gondolhatják, hogy ez a frontvonal messze van, és akkor a háború is messze van - mondta, hozzátéve: az igazság az, hogy egy szomszédos ország területén van a háború, és az majdnem mindegy, hogy melyik pontján.
A most elhunyt áldozat is 15-20-30 kilométerre élhetett a magyar határtól, és ott verték agyon - emlékeztetett.
Ez a háború és a veszély, ami ebből fakad, itt van közvetlenül "a hónunk alatt". Tehát nincs semmi túlzás abban, amikor azt mondjuk, hogy a veszélyek korában élünk és észnél kell lenni, mert minden mozdulatnak, minden döntésnek, minden szónak jelentősége lehet - figyelmeztetett Orbán.
Mindez felhívja a figyelmet arra is, hogy a Voks 2025 szavazás Ukrajna európai uniós tagságáról igenis indokolt közös akció volt, egy közös mozdulata volt a magyaroknak
- jegyezte meg.
Egy olyan ország ugyanis, amelyben kényszersorozás eredményeképpen agyonvernek egy embert vagy embereket - mert persze a kényszersorozás nemcsak a magyarokat, hanem mindenki mást is érint -, az nem lehet tagja az Európai Uniónak.
Mert ha fölveszünk egy ilyen országot, akkor ezt is fölvesszük, fölvesszük a háborút, és annak minden következményét - hangsúlyozta.
Orbán Viktor reagált az ukrán szárazföldi erők parancsnokságának a nyilatkozatára is, miszerint az áldozat nem bántalmazás miatt halt meg, kiemelve: semennyire nem lehet megelégedni ezzel a magyarázattal.
(MTI/Hetek)