Aktuálishetilap
Hetek hetilap vásárlás

Megszűnik vagy megmarad a Hillsong?

Megroppant a népszerű ausztrál megagyülekezet-hálózat
Megszűnik vagy megmarad a Hillsong?

Forrás: FB/Hillsong Church

Kétórás nagyinterjúban vallott a napokban Joel Houston, a Hillsong United egykori fronténekese kiégéséről és összeomlásáról, miközben eladás előtt áll az egyházi dicséretet egykor forradalmasító gyülekezet ausztrál központjának jelentős része. Beindultak a találgatások, vajon a Hillsong Church túléli-e.

Hillsong Church neve világszerte egybeforrt Isten dicsőítésének forradalmi megújulásával és számos ébredési hullámmal.

Az 1986-ban, az ausztráliai Sydney-ben alapított gyülekezet (eredeti nevén Hills Christian Life Center) ismertségét kezdettől fogva a kiemelkedő színvonalú zenei szolgálatának köszönhette. Ez állt a később ikonikussá vált Hillsong-konferenciák és nagyszabású koncertek középpontjában is. Az elmúlt években azonban olyan brutális erkölcsi botránysorozat rázta meg a közösséget, mely sok kétséget hagy afelől, hogy az egykor világhírű, virágzó közösség egyáltalán megmarad-e a közeljövőben, vagy az egyháztörténelem megbukott gyülekezeteinek listáját gazdagítja majd.

2008-ban a Hillsong lemezére a nagy sikerű dicséretet – Healer (Gyógyító) – szerző ifjúsági lelkész-zeneszerző, Michael Guglielmucci botránya sokkolta a keresztény világot, aki két éven keresztül orrkanüllel lépett fel, azt hazudva, hogy leukémiával küzd. A dalt hívők milliói az isteni gyógyításba vetett hit himnuszaként énekelték, és pénzadományokat is küldtek neki a gyógykezelésekre, miközben a lelkész rákkal ugyan nem, de súlyos pornográfiafüggőséggel viszont küzdött. Végül apja buktatta le.

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!