Házasságtörés miatt menesztette a Hillsong Carl Lentz New York-i pásztort
Vezetési kérdések, bizalmi válság és erkölcsi bukások
Házasságtörés miatt menesztette a Hillsong Carl Lentz New York-i pásztort

Fotó: AP /Bebeto Matthews

2020. 11. 05.
Levélben tájékoztatta Brian Houston, a Hillsong gyülekezet és nemzetközi keresztény hálózat alapítója a keleti-parti amerikai közösségüket arról, hogy menesztették Carl Lentz New Yorki-i vezető pásztort.

A CBN News birtokába került levél szerint Lentz eltávolítását a vezetésből, „vezetési kérdések, bizalmi válság, valamint a közelmúltban nyilvánosságra került erkölcsi bukások” indokolták.

„Tudom, hogy sokkhatásként ér benneteket ez a hír, de szeretném, ha tudnátok, hogy nem volt könnyű a döntés.

Mindenki érdekében ezt kellett tennünk, beleértve Carl pásztort is. A lépést a vezetőséggel való tárgyalások után tettük meg.” – írta Brian Houston, aki mindenki megértését kérte amiatt, hogy nem közöl több információt: „Nem lenne helyes számunkra, hogy az ide vezető eseményekkel kapcsolatban részletekbe menjünk be … de szívemben semmi kétség afelől, hogy ez a helyes döntés”. Houston hozzátette, hogy Carlt több mint 20 éve, feleségét pedig születése óta ismeri, ezért „személyesen is szomorú a történtek miatt”.

A 41 éves Carl Lentz Houston fiával, Joellel 2010-ben alapította a manhattani gyülekezetet, amely az ausztráliai Hillsong világméretű hálózatának a része. Lentz azzal vált széles körben ismertté, hogy több hírességgel is közeli barátságot kötött, köztük Justin Bieberrel és Selena Gomezzel.

A népszerű New York-i pásztort többször bírálták a morális kérdésekben tanúsított liberális hozzáállása miatt. Lentz 2017-ben azt mondta, hogy a melegházasság számára már „nem téma”, mert New Yorkban ezt a törvény engedélyezi. Szerinte nem olvasni a Bibliában olyat, hogy Jézus elítélte volna a homoszexualitást. A manhattani Hillsong gyülekezet egy 2016-os női konferenciája pedig azzal keltett feltűnést, hogy egy jelmezbál-szerű részben a Hillsong egyik, korábban divatmodellként dolgozó ifjúsági pásztora alsónadrágban, amerikai zászlóba burkolva és cowboy-kalapban állt ki énekelni a közönség elé, a New York egyik jellegzetességnek számító Naked Cowboyt utánozva.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Our time at HillsongNYC has come to an end. This is a hard ending to what has been the most amazing, impacting and special chapter of our lives. Leading this church has been an honor in every sense of the word and it is impossible to articulate how much we have loved and will always love the amazing people in this church. When you accept the calling of being a pastor, you must live in such a way that it honors the mandate. That it honors the church, and that it honors God. When that does not happen, a change needs to be made and has been made in this case to ensure that standard is upheld. Laura and I and our amazing children have given all that we have to serve and build this church and over the years I did not do an adequate job of protecting my own spirit, refilling my own soul and reaching out for the readily available help that is available. When you lead out of an empty place, you make choices that have real and painful consequences. I was unfaithful in my marriage, the most important relationship in my life and held accountable for that. This failure is on me, and me alone and I take full responsibility for my actions. I now begin a journey of rebuilding trust with my wife, Laura and my children and taking real time to work on and heal my own life and seek out the help that I need. I am deeply sorry for breaking the trust of many people who we have loved serving and understand that this news can be very hard and confusing for people to hear and process. I would have liked to say this with my voice, to you, in person because you are owed that. But that opportunity I will not have. So to those people, I pray you can forgive me and that over time I can live a life where trust is earned again. To our pastors Brian and Bobbie, thank you for allowing us to lead, allowing us to thrive and giving us room to have a voice that you have never stifled or tried to silence. Thank you for your grace and kindness especially in this season, as you have done so much to protect and love us through this. We, the Lentz family, don’t know what this next chapter will look like, but we will walk into it together very hopeful and grateful for the grace of God..

Carl Lentz (@carllentz) által megosztott bejegyzés,

A volt Hillsong pásztor később Instagram oldalán elárulta, a menesztés oka hűtlenség volt, és teljesen jogosnak tartja a gyülekezet döntését, hisz pásztorként példamutató életet kellett volna élnie.

(CBN News)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!