Orbán a Fidesz ellenfelének kiáltotta ki a Biden-adminisztrációt
Szerinte Washington korlátlanul érvényesíti érdekeit Brüsszelben az európai érdekek rovására
Orbán a Fidesz ellenfelének kiáltotta ki a Biden-adminisztrációt

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 02. 23.
Ennek a háborúnak nem lehet győztese - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Balatonfüreden tartott beszédében.

A kormányfő szombati évértékelő beszédét követően szerdán a Fidesz-KDNP-frakciószövetség tagjaihoz szólt Balatonfüreden az Országgyűlés hamarosan kezdődő tavaszi ülésszaka előtt, és beszédében "egyértelmű, világos alapokat" fektetett le a következő időszakra.

A Magyar Nemzet értesülései szerint Orbán Viktor felszólalásában hangsúlyozta: nem szurkolunk senkinek, mert ennek a háborúnak nem lehet győztese.

"Véleménye szerint nem győzhet Oroszország, mert Ukrajna mögött felsorakozott az egész nyugati világ. Oroszország pedig atomhatalom, és egy atomhatalmat nem lehet sarokba szorítani, mert atomháborút robbanthat ki"

- olvasható a cikkben.

A lap közölte, a kormányfő újra megerősítette, hogy az egyetlen erkölcsileg helyes pozíció a háborúban a Fidesz-KDNP állásfoglalása, mert életeket menteni csak tűzszünettel és békével lehet, ezért azonnal tűzszünet kell és béketárgyalások kellenek.

Orbán Viktor értékelése szerint Európa az elmúlt egy évben meggyengült, mert a Biden-adminisztráció korlátlanul érvényesíti az érdekeit Brüsszelben az európai érdekek rovására.

A háborúra adott válaszok, a "szankciócunami" elkezdte gyengíteni az európai gazdaságot, miközben az olcsó energiában gazdag Amerikát mindez meg sem érinti - idézték a kormányfőt. A beszámoló szerint a miniszterelnök végül arról beszélt, hogy gyengülni kezdett Európa katonai ereje is, mert a háború az európai hadseregek készleteit csökkentette, pótlásukról azonban nem gondoskodtak.

A kormányfő szerint ehhez három dolgot kell megtenni:

  1. meg kell védeni Magyarország függetlenségét, ami azt jelenti, hogy meg kell védeni a békepárti álláspontot a Biden-adminisztrációval és Brüsszellel szemben.
  2. A második pont, hogy meg kell őrizni a magyar gazdaság erejét, az infláció ellen kell háborút indítani, meg kell védeni a munkahelyeket és a családokat, valamint az időseket, illetve a munkából élőket.
  3. A harmadik pontként hivatkozott arra, hogy erősíteni kell Magyarország katonai erejét, "hiszen a békéhez erő kell".

Beszámoltak arról is, hogy Orbán Viktor beszédében megerősítette: az inflációt Brüsszel szabadította Európára, köztük Magyarországra is.

Orbán Viktor beszédében a Fidesz-KDNP ellenfeleinek nevezte "a háborúpárti nemzetközi érdekcsoportokat, amelyek a Biden-adminisztrációból, a háborúpárti brüsszeli bürokratákból és háborúpárti politikusokból állnak, a Gyurcsány vezette dollárbaloldalt, amit Orbán Viktor szerint kilóra megvettek, és csak azt teszik, amit a megbízóik kérnek". Harmadik csoportként pedig a nemzetközi spekulánsokat nevezte meg, akik a háborús időkben haszonra akarnak szert tenni.

A kormányfő beszédét azzal zárta, hogy a Fidesz-KDNP-szövetséget az elmúlt években nem tudták megtörni, mert helyén volt a szívük. "Szavai szerint 2023-ban is azt várja el képviselőtársaitól, amit eddig is: szorgalmat, csapatszellemet és bátorságot."

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!