"Nem féltem, mert nem féltem a haláltól" - 116 éves francia apáca a koronavírus legidősebb európai túlélője
André nővér a héten ünnepli 117. születésnapját
"Nem féltem, mert nem féltem a haláltól" - 116 éves francia apáca a koronavírus legidősebb európai túlélője

Forrás: Youtube/NBC News

2021. 02. 10.
Lucile Randon, egy 116 éves francia apáca a koronavírus legidősebb európai túlélője, aki néhány nappal 117. születésnapja előtt épült fel a betegségből. Saját bevallása szerint nem félt a fertőzéstől, mivel a haláltól sem félt.

Randonnál, aki 1944-ben vette fel az André nővér nevet, január 16-án mutatta ki a teszt a koronavírus-fertőzést, akkor úgy nyilatkozott a helyi médiának, hogy észre sem vette a betegséget, azon kívül, hogy nagyon-nagyon fáradt volt.

Az apácát azonnal elkülönítették a touloni idősotthon többi lakójától, mára azonban teljesen felépült, és visszatérhetett a közösségbe.

A vak és kerekes székkel élő André nővér alig várja 117. születésnapját csütörtökön, bár azt a járványra való tekintettel a szokásosnál kisebb körben fogják csak megünnepelni. 

"Nagyon szerencsés volt" - nyilatkozta David Tavella, a Sainte Catherine Labouré idősotthon szóvivője, aki hozzátette, Randon soha nem kérdezte a betegséggel kapcsolatban, csak a napi rutinja érdekelte, hogy az étkezések, vagy a takarodó ideje változnak-e majd. 

"Semmi félelmet nem mutatott a betegséggel kapcsolatban, de nagyon aggódott a többi lakó miatt."

Andre nővér 1904. február 11-én született. Amellett, hogy Európa legidősebb embere, a világ második legidősebb élő embere is, a Gerontológiai Kutatócsoport (GRG) szupercentenáriumi világranglistája szerint.

Amikor megkérdezték, hogy félt-e a Covid betegségtől, André nővér így válaszolt:

"Nem féltem, mert nem féltem a haláltól. Örülök, hogy önökkel lehetek, de azt kívánom, bárcsak máshol lehetnék - hogy csatlakozzak a bátyámhoz, nagyapámhoz és nagyanyámhoz."

(BBC/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!