Mesterségesintelligencia-kutatók: a technológia az emberiség kihalását okozhatja
Globálisan küzdenének az MI veszélyei és a járványok ellen
Mesterségesintelligencia-kutatók: a technológia az emberiség kihalását okozhatja

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 05. 31.
Közös figyelmeztetést adtak ki kutatók, tudódok és a technológiai nagyvállalatok vezetői a mesterséges intelligencia (MI) emberiségre vonatkozó veszélyei miatt, amely szerintük az emberiség kihalását is okozhatja.

Érdekes módon azonban nemcsak az MI-vel kapcsolatos közös fellépést szorgalmazták, hanem "más, a társadalomra kockázatot jelentő" dolgok ellen is, mint a járványok és az atomháború.

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is ajándékozunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

A nyilatkozatot több százan írták alá, köztük a ChatGPT-t megalkotó OpenAI igazgatója, Sam Altman, de Geoffrey Hinton, a mesterséges intelligencia egyik úttörője is, aki a közelmúltban hagyta el a Google-t.

Ahogy arról beszámoltunk, idén márciusban már a mesterséges intelligencia kutatói és szakértői közös levélben szorgalmazták, hogy hat hónapra leálljanak a fejlesztések, mert az MI veszélyt jelent az emberi társadalmakra.

Akkor több mint ezren írták alá a nyílt levelet, köztük Elon Musk és Yuval Noah Harari is, de az OpenAI, a Microsoft és a Google vezetői nem csatlakoztak a felhíváshoz.

A mostani figyelmeztetést éppen ezért csak egymondatosra csinálták, mert ennek a tartalmával valószínűleg sokkal több techvezető és kutató egyet tud érteni.

A felhívást - amely csak a veszélyre hívja fel a figyelmet, de konkrét megoldási javaslatot nem tartalmaz - a Microsoft és a Google vezetői, de járványügyi- és klímaszakértők, illetve atomtudósok is aláírták.

Kritikusok szerint azonban ezek a figyelmeztetések csak ürügyként szolgálnak arra, hogy a technológiai nagyvállalatok vezetői a saját termékeiket reklámozzák, miközben nem állnak le az MI fejlesztésével, amelyet állítólag annyira veszélyesnek tartanak.

előfizetés

(AP News / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!