Megkérdezték a szurkolókat, hogy egyetértenek-e a csapatuk meccs előtti letérdelésével
Az angol szurkolók többsége nem tartja fontosnak a gesztust
Megkérdezték a szurkolókat, hogy egyetértenek-e a csapatuk meccs előtti letérdelésével

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 06. 11.
Napok óta a futballmérkőzések előtti térdelés a téma nem csak a hazai, de a nemzetközi sajtóban is. Több brit politikus is kritikával illette az angol válogatottat a mozdulatsor miatt, a magyar szurkolók írek elleni füttykoncertje is hivatkozási alappá vált. 

A foci-Eb-ről szóló legfrissebb híreket, érdekességeket a folyamatosan frissülő hírfolyamunkban követheti. 

A Yougov által végzet közvéleménykutatás szerint az angol szurkolók többsége támogatja, hogy a válogatott játékosok térdeléssel fejezik ki tiltakozásukat a rasszizmus ellen. A tábor azonban megosztott, a válaszadók 39 százaléka ellenzi a mozdulatsort. 

Forrás: Yougov
Még Nyugat-Európában is vegyes a térdelés fogadtatása. (Forrás: Yougov)

Nem tartják fontosnak

Még nagyobb az aránya az elutasítóknak annál a kérdésnél, hogy egyáltalán fontosnak tartják-e, hogy a rasszizmus elutasítását térdeléssel fejezzék ki a játékosok. Erre a kérdésre még az angol szurkolók 57 százaléka is nemmel felelt. 

Az Egyesült Államokban zavargásokat szító erőszakos Black Lives Matter mozgalomtól származó mozdulatsort leginkább a portugál futballszurkolók támogatják (79 százalék). Őket követik az olaszok (73), a spanyolok (71), majd a németek (60). 

A Yougov 10-es listájának az alján a skótok (49) és a hollandok (44) állnak. 

Az viszont jól látható, hogy még azok között is, akiknek amúgy nincsen bajuk a térdeléssel, egy részük mégsem tartja azt kifejezetten fontosnak. Még a francia és német szurkolótábor többsége sem mondja, hogy ez egy fontos gesztus a rasszizmus elleni küzdelemben. 

A pénteken induló Eb-csapatok többségét megosztja a mérkőzések előtti térdelés, éppen annak politikai és ideológiai háttere miatt is. Beszédes, hogy azoknál a csapatoknál is, akik rendszeresen élnek ezzel a mozdulatsorral, még náluk is megosztott a szurkolók véleménye ebben a kérdésben. 

Elterjedt a magyar szurkolók füttykoncertjének a híre

Az ügyben a legmarkánsabb álláspontot képviselő Angliában is több cikk is foglalkozott azzal, hogy esetenként még az angol futballszurkolók is kifütyülik a sajátjaikat a térdelés miatt, a témában már politikusok is vitába szálltak a szövetségi kapitánnyal. 

 

Az egyik legélesebb vita a Brexit arcaként ismertté vált Nigel Farage és Gareth Southgate szövetségi kapitány között zajlott le.

A brit politikus szerint a tréner elveszítette a kapcsolatot a szurkolókkal, amikor a játékosok letérdelnek a "marxista BLM"-nek.

Farage később a Twitteren még a magyar szurkolótábor füttykoncertjéről szóló videót is megosztotta, ezzel alátámasztva azt, hogy a szigetország ilyen jellegű kiállását egyre több helyen utasítják el. 

Vele szemben Southage azt hangsúlyozta, hogy a játékosok "az egyenlőség, befogadás és a faji igazságtalanság" miatt tiltakoznak, amikor letérdelnek. Szerinte azok, akik ezt ellenzik, ők állnak "a vesztes oldalon". 

Magyarországon is napok óta téma a térdelés ideológiai háttere. Az MLSZ már a futball-Eb előtt leszögezte, a magyar válogatott nem fog letérdelni a meccsek előtt, helyette inkább állva tiltakoznak a rasszizmus ellen. Az Írország elleni keddi barátságos mérkőzés előtt a hazai szurkolók kifütyülték a vendég válogatott térdelését, amit több ellenzéki magyar politikus is elítélt. Orbán Viktor a csütörtöki kormányinfón azonban a magyar szurkolók mellé állt, a térdelést pedig provokációnak minősítette. A miniszterelnök szerint "ideológiai zűrzavar" fenyegeti a tornát. 

(Yougov, Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!