A közelmúltban több botrány is megrázta a brit közéletet: iszlamisták parlamenti képviselőkkel kapcsolatos életveszélyes fenyegetései miatt egy Izraelt érintő szavazás során szakított a megszokott parlamenti eljárással a House of Commons (brit alsóház) házelnöke. Az ügy kapcsán ismét felizzott a vita amiatt, hogy az egyre növekvő iszlamista rétegnek mekkora a befolyása a szigetországban, és hogy valójában ki is irányít Nagy-Britanniában. Rengeteg heves kritikát kapott Suella Braverman volt belügyminiszter, aki a The Telegraph hasábjain le merte írni, hogy gyakorlatilag már az iszlamisták irányítanak, majd később Lee Anderson képviselő is össztűz alá került, miután ugyanezt London városával kapcsolatosan kijelentette.
Rendhagyó irányt vett a brit képviselőház ülése a napokban, mikor Sir Lindsay Hoyle házelnök úgy döntött, szakít az addigi konvencióval és engedélyezi a balközép Labour pártnak, hogy kiegészítést nyújtson be az SNP párt egy indítványához. A döntés hosszú ideje fennálló gyakorlattal ment szembe, mely egyszerű okra vezethető vissza: a politikusok féltik testi épségüket az iszlámhoz köthető témákkal kapcsolatosan, és ennek alapján hoznak döntéseket. De hogyan is jutottunk el idáig?
Az izraeli–gázai háború témája volt a katalizátor. A hírhedten antiszemita múltú Labour párt Izrael-barát vezetője, Sir Keir Starmer tavaly novemberben az ügyben elfoglalt pozíciója miatt bajba került párttársai körében, mikor utasította a képviselőit, hogy egy azonnali gázai tűzszünetet követelő indítvánnyal kapcsolatos szavazáson tartózkodjanak. 56 Labour-képviselő azonban fellázadt, és támogatta az indítványt, mely azzal, hogy a „palesztin nép kollektív büntetésének” végét is követelte, egyúttal burkoltan kimondta, Izrael háborús bűnös.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »