Liz Truss elismerte, hogy hibázott, de nem akar lemondani
Liz Truss elismerte, hogy hibázott, de nem akar lemondani

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 10. 18.
A Brit miniszterelnök a BBC brit közszolgálati médiatársaság televíziójának adott, hétfő este műsorra tűzött interjúban úgy fogalmazott, hogy alig több mint egy hónapja tartó eddigi miniszterelnöki időszaka "nem volt tökéletes", de hozzátette, hogy sikerült kijavítani az elkövetett hibákat, és nem mond le. 

Liz Truss nyilatkozatának előzményeként az új pénzügyminiszter, Jeremy Hunt visszavonta elődje csaknem összes, még érvényben volt adócsökkentési intézkedését.

A pénteken menesztett előző pénzügyminiszter, Kwasi Kwarteng által szeptember 28-án ismertetett adócsökkentési tervet hatalmas - soron kívüli jegybanki intervenciót is igénylő - piaci felfordulás követte, mivel a piaci szereplők nem látták biztosítottnak a 45 milliárd font értékű program finanszírozhatóságát.

Hunt, akit Liz Truss közvetlenül Kwarteng menesztése után nevezet ki a pénzügyminiszteri tisztségre, hétfőn - több más nagy horderejű intézkedés visszavonásával együtt - bejelentette, hogy elődje terveivel ellentétben mégsem csökken a személyi jövedelemadó jelenleg 20 százalékos alapkulcsa 19 százalékra a jövő áprilisban kezdődő új pénzügyi évtől.

A brit kormány emellett nem csökkenti jövő áprilistól 1,25 százalékponttal az osztalékadót, visszavonja a Nagy-Britanniába látogató külföldiek áfa-mentes vásárlási lehetőségének tervét, és nem fagyasztja be 2023 februárjától a szeszesitalokra kirótt jövedéki adót.

A modern brit politikatörténetben szinte példátlan szakpolitikai korrekció bejelentése után, a hétfő esti BBC-interjúban Liz Truss úgy fogalmazott, hogy továbbra is elkötelezett az eredeti adóintézkedési csomagtervben felvázolt elképzelések mellett, de ezeket más módon kell valóra váltani.

Elismerte, hogy a kormány "túl gyorsan akart túl messzire menni", és elnézést kért "az eközben elkövetett hibákért". Liz Truss szerint

"az őszinte politikus arról ismerszik meg, hogy ki tudja mondani: igen, hibáztam".

Arra a kérdésre, hogy a 2024 májusában esedékes következő parlamenti választásra is ő vezeti-e a kormányzó Konzervatív Pártot, a brit miniszterelnökhatározott igennel válaszolt.

Amikor a riporter visszakérdezett, hogy ezt teljes bizonyossággal ki tudja-e jelenteni, Truss azt mondta: nem a Konzervatív Párt belső vitáira összpontosítja figyelmét. "Nagyon nehéz időket élünk, nem fecsérelhetjük az időnket arra, hogy a Konzervatív Pártról beszéljünk, ahelyett, hogy a feladatunkat teljesítenénk, és ezt üzenem a kollégáimnak is" - tette hozzá, egyértelműen azokra a frakciótagokra utalva, akik hírek szerint már az ő menesztését készítik elő.

Egybehangzó, nem cáfolt brit médiaértesülések szerint az alsóházi konzervatív frakció vezető tisztviselői a kormány piaci és politikai hitelességét alapjaiban megrendítő adópolitikai fiaskó nyomán már aktívan foglalkoznak a vezetőváltás gondolatával, és a lehetséges utódok között rendre felmerül Jeremy Hunt, az újonnan kinevezett pénzügyminiszter neve is.

(Hetek / MTI)

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!