Nem akar lemaradni a Hetek legújabb kisfilmjeiről, podcast-adásairól? Iratkozzon fel Youtube csatornánkra itt!

Wang Ji kínai külügyminiszter áprilisban hat országot érintő körútra utazott a Közel-Keletre - Szaúd-Arábiába, Törökországba, Iránba, az Egyesült Arab Emírségekbe, Bahreinbe és Ománba, melynek legfőbb témái Hszi Csin-ping “Egy Övezet, Egy Út" kezdeményezése, illetve a koronavírus járvány voltak. A találkozókon Peking muszlim ujgurokkal kapcsolatos bánásmódja, a nyugati média szerint népirtása említésre sem került. 

Főként gazdasági érdekektől vezérelve kerülték országaik belügyeinek említését, szemben például egy dán lapban 2005-ben közölt Mohamed-karikatúrák által kiváltott bojkott és nagykövetségbezárási hullámmal, majd a dán közel-keleti exportjának majdnem felére csökkentésével.

Pike szerint míg a muszlim országoknak nem sok veszteni valója Dániával szemben, Kínával szemben viszont annál inkább, ezért

"sokkal empatikusabban reagáltak a vallásos felháborodásra."

Az újságíró emlékezetetett, hogy 2019 júniusában, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 41. ülésén 22 ország írt alá tiltakozó nyilatkozatot Kína ujgurokkal szembeni bánásmódja miatt. A “22-ek levele” szerint “hiteles jelentések láttak napvilágot tömeges fogvatartásokról, nagy internáló létesítményekben.” 

Ugyanakkor felettébb megdöbbentő a tény, hogy a tiltakozó országok kezett egyetlen muszlim ország sem képviseltette magát, Japán kivételével egytől-egyig fehér-többségű keresztény országok emeltek hangot a kisebbség mellett. 21 muszlim nemzet még egy ellennyilatkozathoz is a nevét adta, felemelve a szavukat "egy emberi jogi ügy átpolitizálásával szemben", méltatva Kínát azért, hogy gazdasági beruházásain keresztül mennyit tesz az emberi jogok védelméért. 

Pike úgy látja, egyszerű lenne azt hinni, hogy a közel-keleti országoknak szükségük van a kínai pénzre és ezért viselkednek így, de

"Az igazság az, hogy Kínának legalább annyira szüksége van a Közel-Keletre, amennyire a Közel-Keletnek szüksége van Kínára."

Rámutatott, hogy például Szaud-Arábiának, Kuvaitnak, Katarnak, illetve az Egyesült Arab Emírségeknek nincs szükségük kínai pénzre, viszont kínai szakértelemre annál inkább.

Amit Kína nyer az ügyletekből, az pedig a kőolaj, lévén, hogy 2019-ben importjának több mint 41 százaléka érkezett a Közel-Keletről.

Peking félti olaj- és kereskedelmi útvonalait veszélyeztetheti az USA, illetve India egyaránt, ezért törekszik közel-keleti olajtól való függőségének megszüntetésére egy olajvezeték létesítésével Pakisztánon és a Himalája-hegységen keresztül Hszincsiang tartományig, ahonnan Kína többi része is elérhető.

Kína fontos kőolaj beszállítója történelmi szövetségese, Irán is, ami exportjáért cserébe katonai technológiát kapott Pekingtől rakétáinak kifejlesztéséhez. 

A Spectator újságírója kijelentette, hogy Kína megmutatta, hogy képes agnosztikus pártatlanságra a síita és szunnita országokkal, de Izraellel kapcsolatban is a technológiai megállapodásokat tekintve. 

"Ez a kapcsolat mély kölcsönös érdekeken alapul. Izrael tudja, hogy nem támaszkodhat többé kizárólag az amerikaiak jóindulatára. Egy politikailag megbízhatatlan Amerika láttán a közel-keleti nemzetek kénytelenek 'más lovakra tenni.'"

Az Egyesült Államok az Izraelben megvalósuló 87 kínai befektetések közül 11-et aggasztónal talál, a kínai pénz azonban egyre áramlik be az országba.

A Közel-Keleten vívott gazdasági háborúban a Nyugat vesztésre áll, hiszen az elmúlt 20 év katonai beavatkozásainak negatív hagyatékával is meg kell küzdenie, mely során befolyást és népszerűséget is vesztett.

"A törékeny békeszerződések árnyékában taktikázva a jelenlegi helyzetből Kína húzza a legnagyobb hasznot, a Nyugatnak pedig nagy árat kell majd fizetnie ezért"

- zárja sorait Pike.

(Spectator/Hetek)