Kártyával fizet szívesebben a magyar fiatalok többsége
Érdekes felmérést készített a MasterCard a közép-kelet-európai Z generáció vásárlási szokásairól és viselkedéséről
Kártyával fizet szívesebben a magyar fiatalok többsége

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 07. 20.
A Mastercard ismertette a legfiatalabb vásárlói csoport, a Z generáció vásárlási szokásairól és viselkedéséről szóló friss, közép-kelet-európai felmérésének meglepő eredményeit, melyből többek között kiderül, hogy a magyar fiatalok 59 százaléka szívesebben fizet kártyával, mint készpénzzel.

Megjelent a világhírű amerikai influencer, Ben Shapiro műve magyar nyelven! Cikkünk a könyvről ide, további részletek és a megrendelés pedig ide kattintva érhető el.

A 11 országban vizsgált a Z generáció (2009-1995) idősebb tagjaihoz sorolható 18-24 évesek a lakosság 7,2 százalékát (kb. 11,5 millió főt) teszik ki a régióban, és szerepük a gazdaságban egyre jelentősebb. 

Minden harmadik fiatal függ még a szüleitől

Bár fiatalok anyagilag főként a szüleikre támaszkodnak, megpróbálnak odafigyelni bevételi forrásaikra és szeretnének függetlenedni. A közép-kelet-európai (CEE) Z generáció képviselőinek

átlagos havi jövedelme 450 euró.

Közel minden harmadik válaszadó (30 százalék) számára még mindig a szülők támogatása jelenti a fő bevételi forrást, míg 19 százalékuk részmunkaidőben, 32 százalékuk pedig teljes munkaidőben dolgozik.

A vizsgált magyar fiatalok 40 százaléka teljes állásból szerzi jövedelmét, 22 százalék a szüleit jelölte meg, mint bevételei elsődleges forrását, 16 százalék a főleg részmunkából élők aránya.

Közösségi média: fő információ- és inspirációs forrás 

Az internet széles körű elterjedésének idején született első nemzedék tagjai a közösségi médiát nagymértékben használják, hogy naprakészek maradjanak, kapcsolatba lépjenek a barátaikkal és hódoljanak szenvedélyeiknek.

Legaktívabbak a YouTube-on (CEE: 91 százalék, Magyarország: 87 százalék), az Instagramon (CEE: 82 százalék, Magyarország: 73 százalék) és a Facebookon (CEE: 77 százalék, Magyarország: 84 százalék).

A Mastercard felmérésében részt vevő közép-kelet-európai válaszadók 70 százaléka elsődleges információ- és inspirációs forrásként használja a közösségi médiát, 73 százalékuk pedig naponta beszélget barátaival üzenetküldő alkalmazásokon keresztül.

Emellett legalább hetente egyszer élvezik a digitális szórakozást: zenét (89 százalék), videókat (74 százalék) vagy videojátékokat (67 százalék) töltenek le vagy streamelnek.

Online vásárlók

A technológia iránt fogékony, mindig online generáció számára az e-kereskedelem természetes környezet – 76 százalékuk havonta legalább egyszer vásárol online. Ebben a magyar adat egyezik a közép-európai átlaggal,

főként ruházati (60 százalék), élelmiszer (45 százalék) vagy szépségápolási termékeket (41 százalék) vásárolnak a webáruházakban.

Ugyanakkor ártudatos vásárlók és a promóciók szerelmesei is: 74 százalékuk azt állítja, hogy mindig utánanéz a különböző kereskedők ajánlatainak a fizetés előtt, 77 százalékuk pedig ellenőrzi, hogy a termék máshol elérhető-e akcióban.

Az online vásárlás során természetesnek veszik a digitális fizetést.

A magyar fiatalok 59 százaléka szívesebben fizet kártyával, mint készpénzzel. Míg Görögországban a bankkártya a legelterjedtebb módja az online fizetésnek, addig Ukrajnában a mobiltárcák – például a Masterpass – dominálnak, Lengyelországban pedig a BLIK, egy banki átutaláson alapuló fizetési mód hódít.

Érdekesség, hogy bár a Z generáció 41 százaléka digitálisan tájékozott, mégis előszeretettel fizet utánvéttel,

ez különösen Szerbiában (67 százalék) és Bulgáriában (60 százalék) népszerű.

A Mastercard felmérésében részt vevő közép – európai válaszadók 82 százaléka rendelkezik bankszámlával és a banki mobilalkalmazásokat a Z generáció szinte minden tagja használja. Számukra a jó mobilalkalmazás az egyik legfontosabb tényező a pénzintézet kiválasztásakor (28 százalék), a bank hírneve (40 százalék), az ügyfélszolgálat színvonala (33 százalék) és a szolgáltató kínálata (28 százalék) mellett.

A Hetek pénteken megjelenő lapszámában bővebben is olvashat a Z generációról, mint fogyasztói, vásárlói célcsoportról.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!