Irán egyre mélyebbre süllyed a gazdasági és politikai válságban, miközben az Egyesült Államok célba vette az ország gazdaságát és a teheráni rezsimmel üzletelő államokat. A helyi fizetőeszköz, a riál történelmi mélypontra zuhant, az infláció pedig már a 87 százalékot is elérte, ami rendkívüli terheket ró az átlagpolgárokra, és különösen a rezsim által más szinteken is célba vett keresztény egyházra. John Cerniglia, a SAT-7 USA elnöke megerősítette, hogy
a hívőknek a fegyveres konfliktusok miatt egyszerre kell szembenézniük a súlyosbodó megélhetési válsággal és a felerősödő vallásüldözéssel.
A rendkívüli nehézségek ellenére az iráni egyház megdöbbentő szellemi érettségről tesz bizonyságot. Cerniglia beszámolója szerint a keresztények együtt imádkoznak, dicsőítik Istent, és még úgy is segítik a szomszédaikat, hogy közben ők maguk is éheznek, mert a saját családjuknak sincs elég élelme.
A háborús fenyegetettség, a halálfélelem és a mélyszegénység közepette ráadásul ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés az evangélium iránt, mivel a krízishelyzetekben az emberek ösztönösen Isten felé fordulnak.
Ebben a zárt környezetben kulcsfontosságú segítséget jelentenek a SAT-7 műholdas adásai, amelyek naponta körülbelül félmillió embert érnek el Iránban. A televíziós közvetítések mellett a szervezet privát Zoom-alkalmakat is biztosít a helyi hívők számára, ahol a szigorú állami ellenőrzés mellett is lehetőségük nyílik a közös közösségre, istentiszteletre és bibliatanulmányozásra.
(CBN/Hetek)
hetilap
hetilap
hetilap