Furcsa helyzet: egy évvel fiatalabbak lettek a dél-koreaiak egy új törvény miatt
Furcsa helyzet: egy évvel fiatalabbak lettek a dél-koreaiak egy új törvény miatt

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 06. 28.
Az ázsiai országban eddig a születési dátumtól függetlenül hozzáadtak egy évet az emberek életkorához, de már a születésükkor is egy évesnek számítottak.

Dél-Koreában eddig tradicionálisan már egy éves volt egy éppen csak megszületett kisbaba, és egy másik szokás szerint minden év januárjában hozzáadtak egy évet a korukhoz, nem a születésnapjukon történt meg az “évforduló”.

Így állhatott elő olyan helyzet, hogy egy december 31-én született dél-koreai csecsemő rögtön két éves lett a születése másnapján.

Az ország törvényhozása most úgy döntött, hogy a nemzetközi szokásokkal igyekszik összhangba hozni a dél-koreai korszámítást, mert a különböző helyi számítási módszerek miatt gyakran jöttek létre vitás helyzetek a különböző kormányzati segélyek vagy biztosítási kifizetések ügyintézésekor.

Az államfő üdvözölte a változtatást, amely szerint most már a dél-koreaiak esetében is a születés napjától fogják számolni az életkort.

Az új rendszer mellett azonban az eddigi, alternatív számítási módszerek is érvényben maradnak.

(BBC News / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!