Bizarr boszorkányszeánszot tartottak Budapesten: több száz nő végzett szertartást
A Folyondár utcai Vasas-csarnokban került sor az eseményre
Bizarr boszorkányszeánszot tartottak Budapesten: több száz nő végzett szertartást

Forrás: Hetek-grafika//Shutterstock//Facebook/Spitzer Gyöngyi

2024. 02. 26.
Bizarr boszorkányszeánszra került sor a hétvégén Budapesten. A Folyondár utcai Vasas-csarnokban több száz nő gyűlt össze telihold alkalmából, hogy különféle rituálék keretében mágikus eseményt idézzenek elő. Az eseményt Spitzer Gyöngyi, azaz Soma Mamagésa szervezte, legutóbb 4 éve került sor hasonlóra.

Egészen furcsa szeánszot tartottak szombat este a Folyondár Vasas Sport és Táncközpontban, a rendezvény a 808 nő teremtő ereje címmel került meghirdetésre, és nem meglepően 808 nő jelentkezését várták a szervezők. Az önmeghatározás szerint a résztvevők az eseményen megtisztulhattak a nő létük sebeiből és sérelmeiből, majd ezeket segítő erőkké transzformálták át. De a leírásban szó esett a méhtudatosság erősítéséről és a szív-tér megnyitásáról is – mindez pedig a nagybetűs ÚJ NŐ megszületését idézte elő.

A gyakorlatban viszont egy boszorkányságot és mágiát idéző rituálésorozatra, szertartásra került sor, amelynek dátumát, létszámát és cselekményeit is okkultista spirituális szempontok alapján választották ki. Az esemény első részében 808-as megahertzel elkezdék rezegtetni az úgynevezett teret, majd a főszervező különféle elemeket és Égi segítőket idézett meg. A második részben aztán egy dupla 8-as formátumban álltak be a résztvevők, majd mantrák és skandálások kíséretében egyfajta táncot jártak el.

A rendezvényen külön imádó dalt énekeltek el a Földanya tiszteletére is, amelynek a szövegét minden résztvevő kinyomtatva vitte magával. A Földanya-kultusz és tisztelet egyébként egy ősidők óta zajló pogány rítus: az ókori Egyiptomban például Íziszként imádták az istenséget, amelyben az élet és a halál, a teremtés és a pusztítás egyesült – ehhez társították a Holdat is, a nő életet és a termékenységet, amellyel kapcsolatban összefüggést láttak a föld termékenységével is. Az ókori Kánaán területén Astarótként ismerték, ő nem csak termékenység, de háborús istennő is volt, amely a görög mitológiában, spiritualitásban az Afrodité személyének volt megfeleltethető.

A 8-as szám spirituális jelentőségét is hangsúlyozták a szervezők, ugyanis a 2024-es év számai, valamint a február 24-ei dátum számai, de még a rendezvény kezdőidőpontja is 8 órára lett téve. Ennek az okát számmisztikával magyarázták – mivel a 8-as szám elfektetve a végtelen szimbóluma is. Spitzer Györgyi egyébként saját elmondása szerint a mexikói szűzanya, egy bizonyos Guadalupe istenségnek a megkoronázása által kapott hitet, sőt lényegében álomban kapott látomást, hogy megszervezze pont ezen a napon ezt a rendezvényt.

A résztvevő több száz nő már az eseményre való felkészülést is mágiával kezdte – különféle szertartásokkal alapozták meg, hogy a fő rituálé is áttörő erejű legyen. Magán az eseményen mindennek spirituális jelentőséget adtak: a ruházkodástól kezdve, a fénytechnikán át a hanghatásokig mindent nagyon gondosan kitaláltak a mágia eszközével a szervezők. A Mamagésa arról is beszámolt a blogbejegyzésében, hogy a boszorkányszeánszot megelőzően három napra elvonult egy balatonfelvidéki házba, ami állítása szerint egy erőhelyen van, - itt jutott el arra a következtetésre, hogy a Folyondár Sportcsarnok energetikai hálóját vizualizálva kell a térből az összes negatívat kiszívni, majd átalakítani azt úgynevezett tápláló erővé és szeretetté.

Magáról a rendezvényről, egyébként a főszervező a saját oldalára töltött fel felvételeket, ezen jól látható, milyen transzban, egymásba kapcsolódva énekelnek, skandálnak és táncolnak a résztvevők, a legtöbben fehér ruhában.

A Biblia határozottan elítéli

Habár a hallgatók közül most sokan gondolhatják azt, hogy ez csupán valami babona és öngyógyító butaság, vagy egyszerű lelki gyakorlat, a bibliai világnézet rendkívül súlyosan ítéli meg ezeket a mágikus szertartásokat. A Szentírás alapvetően úgy beszél a természetes világról, mint amely szorosan összekapcsolódik a spirituális, éppen annyira valóságos világgal, amelyet másnéven szellemvilágnak is szoktak nevezni. Ezt pedig rendkívül élesen két részre osztja: jó és gonosz oldalra, egyik oldalon Isten és a Fia, Jézus Krisztus, valamint a mennyei hierarchia különböző lényei, angyalok helyezkednek el, míg van a Sátánhoz köthető gonosz szellemvilágnak is egy hierarchiája, amelyben idegen istenek, bukott angyalok, hatalmasságok és démonok is szerepelnek. A Biblia pedig rendkívül részletesen és szigorúan szabályozza azt, hogy az emberek hogyan léphetnek kapcsolatba a szellemvilággal. A fentebb is részletezett spirituális gyakorlatok és szertartások a mágia, boszorkányság, okkultizmus, idegen istenimádás kategóriájába tartoznak a Biblia szerint, amelyeket Isten kategorikusan tilt az ember számára, annak rendkívül súlyos következményei miatt.

Magában a Tízparancsolatban is szerepel az első két parancsolatban, hogy ne legyenek az embernek idegen istenei az igaz Istenen kívül, és azokról, amelyek az égben, a földön, vagy a föld alatt vannak, azokról a szellemi lényekről nem csinálhat semmilyen ábrázolást, és nem imádhatja, tisztelheti azokat, mert ezt megbünteti Isten. Az a Földanya-imádás és kultusz, amelyet több ezer éve végez az emberiség, és így szombaton a résztvevők is a Folyondár utcában, bizony ebbe a kategoriába tartozik, még akkor is, hogyha a szervezők ezt az istenséget különböző nevekkel, például Boldogasszonyként is hívják.

Az ilyen jellegű kultuszoknak egyébként egyre nagyobb a népszerűsége Magyarországon is, a különféle boszorkányságok világszerte reneszánszukat élik, de például Szombathelyen a polgármester vezetésével minden évben egyre komolyabb Ízisz-kultusz zajlik, áldozatot is mutatnak be az ősi egyiptomi istennek, újabban pedig már Anubisznak is, akit az egyiptomiak a halál isteneként tiszteltek.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!