Átadták a Trump elleni vádeljárás dokumentumait a szenátusnak
Biden szerint nem sok az esélye annak, hogy a volt elnök elítéléséhez összejön a megfelelő republikánus szavazatszám
Átadták a Trump elleni vádeljárás dokumentumait a szenátusnak

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 01. 26.
A második alkotmányos vádeljárás dokumentumait nyújtották be hétfő este a volt amerikai elnök, Donald Trump ellen a szenátusban, mellyel a zömében demokrata képviselők igyekeznek elérni, hogy felelősségre vonják "erőszakszításért". és ne tölthessen be többé elnöki tisztet. A testületben Trump elítéléséhez 17 republikánus politikus támogatása is szükséges lenne, amire Biden szerint viszont nem sok esély van. 

Az impeachment, vagy alkotmányos vádeljárás során a kongresszusban a képviselőház (alsóház) vádat emel az elnök ellen, az eljárást pedig a szenátus (felsőház) folytatja le, és hoz ítéletet arról, hogy felelősségre kell-e vonni az elnököt, vagy sem.

Donald Trump volt elnök ellen immár másodjára indított vádeljárást demokrata képviselők csoportja és néhány republikánus képviselő, amiért "lázadást szított" január 6-án a capitoliumi ostrom előtt elmondott beszédével, ami erőszakos cselekményekhez, és a választási eredményeket hitelesítő ülés félbeszakadásához vezetett.  

A szenátusi tárgyalás február 9-én indul. Amennyiben elmarasztaló ítélet születik, úgy Trumptól megvolják a volt elnökként neki járó juttatásokat és nem indulhat újra elnökválasztáson.

Ehhez azonban legalább 17 republikánus politikus táogatása kellene, amire még a frissen beiktatott elnök, Joe Biden szerint is csekély esély van. 

Határozottan kijelentette CNN-nek adott interjújában, hogy az impeachment eljárásnak "meg kell történnie", de nem hiszi hogy elegendő számú szenátor fog Trump ellen szavazni.

"A szenátus változott, amióta én ott voltam, de ennyit azért nem."

A hétfői napon az is kiderült, hogy az előző ellene indított vádeljárási tárgyalástól eltérően nem John Roberts, az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának főbírója, hanem Patrick Leahy demokrata szenátor elnököl majd.

Donald Trump ellen korrupció vádjával indított pereket állított le az amerikai legfelsőbb bíróság

Az amerikai legfelsőbb bíróság leállított hétfőn,  öt nappal elnökségének vége után több olyan pert Donald Trump ellen, amelyekben azzal vádolták meg őt tagállamok, egy civilszervezet, szállodák és éttermek, hogy

megsértette az alkotmány korrupcióellenes pontjait, mert hivatali idejére nem vált meg üzleti tulajdonaitól, egyebek között a washingtoni Fehér Ház közelében lévő Trump Hoteltől.

Az egyik keresetet még 2017-ben Maryland állam és a szövetségi főváros önkormányzata nyújtotta be, mert szerintük ütközik az elnök javadalmairól szóló alkotmányos előírásokba, ha az ő szállodájában bel-és külföldi politikusok, tisztségviselők szállnak meg fizetővendégként a kongresszus jóváhagyása nélkül.

Pert indított ugyanezzel a váddal egy etikai normák betartását figyelő civilszervezet, valamint több étterem és szálloda is, amelyek - állításuk szerint - versenyhátrányba kerültek az elnök vállalkozásaival szemben.

A szóban forgó szállóvendégek amiatt is választhatták Trump szállodáját más hotelek helyett, hogy ezzel keressék az elnök kegyeit

- érveltek a felperesek.

A legfelsőbb bíróság nemcsak törölte az alacsonyabb szintű bírósági döntéseket, hanem elrendelte ezeknek a bíróságoknak, hogy utasítsák el a perek tárgyalását, mert mostanra, hogy Donald Trump már nincs hivatalban, vitathatóvá vált a befogadásuk. A legfelsőbb bíróság Trumpnak az ítéletek elleni fellebbezésével sem volt hajlandó foglalkozni.

(MTI/Guardian/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!