hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Eltávolítani minden áron!
A #sohatrump csúcsra járatása
Eltávolítani minden áron!

AP

2020. 04. 17.
Donald Trumpot hamarabb akarták kilökni a politikából, minthogy rendesen belefoghatott volna. A megbuktatási terv most az impeachment Szenátus előtti eljárásában minden korábbinál erőteljesebben dübörög. Érdemes azonban visszatekintenünk az előzményekre is.

Január 16-án elindult az elnök elmozdítására irányuló eljárás tárgyalása a Szenátus előtt, miután a Képviselőházon csont nélkül átment a vádemelés. A törvényhozás második kamarájában azonban nem lesz könnyű dolga a Trump-ellenes erőknek, mivel a republikánus többségű testület hamar demonstrálta, hogy nem nyitott a demokraták politikai játszmájára. Ez a játszma ugyanis már több éve zajlik Trump ellen, és úgy látszik, a demokraták minden követ megmozgatnak, és bárkivel lepaktálnak a siker érdekében.

#SohaTrump már a beiktatás előtt

A globalista pénzügyi és politikai elit Ronald Reagan Fehér Házból való távozása óta mindent megtesz azért, hogy az elnöki pozíciót a lehető leginkább a markában tartsa. Jól tudják, hogy a politikai berkeken kívülről bejelentkező Donald Trump mekkora kockázat, így 2015-ös kampányindítója óta igyekeznek a főáramú média által azon, hogy teljesen nevetségessé tegyék. Ez a gépezet a mai napig sikeresen működik, olyannyira, hogy soha korábban nem látott és teljességgel irracionális gyűlölet övezi bizonyos befolyásos körök részéről az elnök tevékenységét.

Zaklatás, elmebaj, korrupció, világháború – a liberális vádak tárháza végtelen.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!