A profi műkörmös szalon (x)
A profi műkörmös szalon (x)

www.studioflash.hu

2021. 05. 12.
Talán éppen azon morfondírozol, hogy nagyon szeretnél műkörmös szalont nyitni, talán éppen a tanulási fázisban vagy, de az is lehet, hogy modernebb, exkluzív külsőt szeretnél a szalonodnak, s ezért kattintottál ide. 

 

Ez egy PR cikk

 

Akárhogy is, az exkluzív és igényes szalonba szívesebben mennek majd a vendégek, hiszen egy szép és igényes környezetben könnyebb ellazulni és feltöltődni, miközben még szépülni is lehet. S miért járnának a nők a műkörmöshöz, ha nem ezért az élményért?!

Az exkluzív környezet előnyei

 

Egy stílusos és elegáns környezetben a vendégnek lehetősége nyílik arra, hogy ne csak az eszével tudja, hanem úgy is érezze, hogy megéri a pénzét erre az élményre és természetesen a tökéletes eredményre költenie.

Fontos, hogy - akár meglévő szalonod van, akár most szeretnél elindulni ezen az úton - átgondold, hogy mi az, amit nyújtani szeretnél a vendégeidnek, s ezt hogyan valósíthatod meg. Ne feledd, hogy ma már a professzionális termékek és eszközök, sőt, akár a tanulási lehetőség is elérhető és nyitott a vendégeid számára is, amelyekkel egy egyszeri, nyilván magasabb befektetéssel akár a saját otthonában is nyugodtan körömszobrászkodhat. S természetesen ennek is megvannak a maga előnyei, hiszen nem kell időpontra várnia, bármikor belevághat, nem kell időt és pénzt szánnia a hozzád való utazásra sem.

Miért megy el mégis hozzád? Tegyük fel, hogy ügyességben eléri a profi szintet is (legalábbis előbb-utóbb), akkor is akad egy nagy különbség, amelyben te egészen mást, többet tudsz nyújtani számára, mint amit ő otthon saját magának megteremhet. Ez pedig maga az élmény.

Az élménynek része az, hogy a körmös szolgáltatás során professzionális kezekben lehet, miközben kellemes társaság vagy kívánság szerint akár kellemes zene és mellette csend szolgálja a feltöltődését.

Ugyanakkor nagyon fontos része az is, hogy olyan környezetben lehet, amelyben jól érezheti magát, amely nem egyszerűen kellemes, hanem komfortos és luxus szalonkellékekkel esztétikailag is vonzó körülményeket biztosít. Hiszen a körmös szolgáltatások igénybevételével a nő tesz magáért valami olyat, amellyel nem egyszerűen csak szebb és ápoltabb külsőt nyer, hanem esztétikailag és lelkileg is töltődhet. Ennek pedig feltétele az is, hogy szép és exkluzív környezetben tehesse mindezt.

 

Exkluzív elemek a szalonban

 

Milyen elemekre érdemes odafigyelned? A szalonkellékek közül egy szép nyitvatartás kártya, árlista, egy esztétikus időpontkártya az alap, amely megmutatja az igényességet. A szakember emellett nem szakadt pólóban jelenik meg, s öltözékét egy profi stílust hangsúlyozó köténnyel egészíti ki. A hímzett törölközők, az asztalvédők és a profi fényképhátterek, a stílusos műkörmös bőröndök, a láb-, kéz- és könyöktámaszok mind arról mesélnek, hogy itt luxuskörülmények között csak rá figyelnek. Az egyes elemeket ráadásul színek és stílusok összeegyeztetésével az egész szalonban egységessé, harmonikussá teheted.

 

(Fizetett PR cikk)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!