30 éve nem volt ilyen háborús veszély Európában a lengyel külügyminiszter szerint
Zbigniew Rau szerint a kazahsztáni és az ukrajnai helyzet súlyos aggodalomra ad okot
30 éve nem volt ilyen háborús veszély Európában a lengyel külügyminiszter szerint

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 01. 13.
Harminc év óta most van a legközelebb a háborúhoz az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) térsége - figyelmeztetett az EBESZ Állandó Tanácsának bécsi ülésén Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter, kiemelve az ukrán válságot és a kazahsztáni zavargásokat.

Az EBESZ soros elnöki tisztét betöltő tárcavezető azt mondta, Kelet-Európában hetek óta növekszik a katonai feszültség jelentette fenyegetés.

Hangsúlyozta:

az Ukrajna és Oroszország határán kirobbant válságot csakis Ukrajna szuverenitása és határai tiszteletben tartása segítségével lehet rendezni.


„Az Ukrajnában kialakult konfliktus békés megoldására kell összpontosítanunk" – tette hozzá a miniszter.

A kazahsztáni zavargásokra kitérve Rau leszögezte, hogy az közép-ázsiai országban zajló események súlyos aggodalomra adnak okot.

Ahogy arról korábban írtunk, Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes az Oroszország-NATO Tanács brüsszeli ülését követően megtartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy elfogadhatatlan kockázatokat foglal magában a NATO esetleges bővítése, és ezekkel Oroszország szembe fog szállni.

A NATO ugyanakkor közölte: nem köt kompromisszumot azt illetően, hogy mely ország kíván csatlakozni a katonai szövetséghez.

Oroszország korábban több mint 100 ezer katonát telepített Ukrajnával közös határvonala közelébe, ahol 2014 óta tart a szakadárok és Kijev között kialakult állóháború, miután Moszkva annektálta a Krím-félszigetet.

(MTI/jpost/Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!