Fotó: AP / Sait Serkan Burguz
Ön könyvet írt az amerikai háttérállam, a Deep State működéséről. Hogyan látja az elmúlt hetek eseményeit ennek a fényében: spontán felháborodás egy jogellenes rendőri akció miatt, vagy valami más?
– Szerintem annak az államcsínynek a folytatása zajlik, ami 2017. január 20-án, Donald Trump elnök beiktatásának napján kezdődött el. Ennek része volt a Mueller-féle vizsgálat, amely nem mutatott ki semmilyen orosz befolyást Trump oldalán és a szintén légből kapott kongresszusi impeachment eljárás. A konkrét eset előképét pedig 2014-ben láthattuk a Missouri állambeli Fergussonban, ahol egy fehér rendőr lelőtt egy ártatlan, nagydarab fekete fiatalembert. Legalábbis a média így láttatta az esetet, miközben az áldozat valójában éppen egy erőszakos rablást követett el, amikor feltartóztatták, és rá is akart támadni az őt felszólító rendőrre, akit később a vizsgálat során fel is mentettek. Akkor is zavargások és fosztogatások kezdődtek ennek ürügyén, ahogy most is. Ugyanaz a csoport állt szervezőként mindkét akció mögött. Az anarchista Antifa mozgalom a múlt század húszas éveire nyúlik vissza, Németországba, ahol a weimari köztársaság ellen indítottak támadásokat – történetesen a barnainges náci különítményekkel együtt. Szó sem volt semmiféle antifasizmusról, sem akkor, sem most.
A hírekben a tüntetések kapcsán többet hallani a Black Lives Matter (A feketék élete számít – BLM) fekete jogvédő mozgalomról…
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »