hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Viszlát, Willkommenskultur
Megváltozott az európai migránsügyi retorika
Viszlát, Willkommenskultur

Fotó: AP/Dimitris Papamitsos

2020. 04. 08.
Egészen másként nyilatkozik migrációügyben az EU a török határ megnyitása óta, öt évvel korábbi önmagához képest. Most is hiányzik viszont a határozott koncepció, amit az új kormánnyal rendelkező Görögország anyagi támogatásával helyettesít.

A 2015-ös migránsválság óta tartott választások nyomán az EU és több tagállam élén is cserélődtek fejek, és az új vezetés nem igazán mutat hajlandóságot az akkori bevándorláspolitika felelevenítésére. Az Európai Bizottság, amely megpróbált kötelező kvótarendszert kényszeríteni a tagállamokra, most kritikák kereszttüzébe került, amiért nem ítéli el Athén drasztikus határvédő intézkedéseit, például a gumilövedékek és könnygáz használatát.

A testület elnöke, Ursula von der Leyen „pajzsként” méltatta Görögországot – ugyanazért, amiért öt évvel ezelőtt a „fasiszta” jelzőt osztogatták. Hasonló értelemben nyilatkoztak más prominens uniós hivatalnokok. A török–görög evroszi határátkelőhöz látogató delegáció tagjaként Charles Michel, az Európa Tanács elnöke például kijelentette: „Együtt élünk, együtt cselekszünk, és meg kell védenünk a határainkat”. Emmanuel Macron Twitter-üzenetben ajánlotta fel Franciaország segítségét Görögországnak és Bulgáriának.

A szóbeli támogatás mellett az Unió 700 millió eurót különít el a célra. Az Európai Beruházási Bank pedig 200 millióval száll be a migrációval kapcsolatos infrastrukturális fejlesztésekbe az érintett szigeteken és Evroszban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!