A hidegháború idején járunk, 1957-ben, amikor a Szputnyik–1 műhold pályára állításával megkezdődött az űrverseny. Nagy volt a nyomás, a Szovjetunió – akárcsak az USA – elsőként akart a történelemkönyvekben szerepelni. Eisenhower elnök passzivitása lépéselőnyhöz juttatta a szovjeteket: amikor Amerika bejelentette, hogy műholdat bocsátanak ki a légkörbe, Oroszország már az ember Holdra szállását tervezte. A közvélemény nyomására végül magasabb sebességfokozatra kapcsolt az amerikai fél is, 1958-ban megalakult a NASA, és hamarosan bejelentették a Mercury néven elhíresült első, ember részvételével végrehajtandó űrprogramot. Minden igyekezet ellenére azonban a szovjet Gagarin lett az első űrhajós, aki egy Föld körüli fordulatot tett.
Az amerikaiaknak mindez nem szegte kedvét: tovább zajlottak a lázas számítgatások az ambíciózus űrprojektekhez. Alan Shepard űrrepülését és John Glenn Föld körüli útját is egy afroamerikai nő számításai alapozták meg a NASA navigációs részlegén. Ő volt Katherine Johnson, aki nélkül sem az Apollo–11 sikere, sem az Apollo–13 legénységének megmentése nem valósult volna meg.
A rendkívüli életutat A számolás joga című film örökítette meg, melyen keresztül nézők tömegei ismerhették meg a háttérben dolgozó hölgyek kulcsfontosságú szerepét, akiknek neve rendszeresen lemaradt a jegyzékekről – csak mert nők voltak és feketék.
2020.03.13. (XXIV/11)
