Hatalmas bravúr: 25 év után ismét a Bajnokok Ligájában a Fradi
Egy hazai döntetlennel sikerült bebiztosítani a továbbjutást
Hatalmas bravúr: 25 év után ismét a Bajnokok Ligájában a Fradi

Fotó: MTI/Kovács Tamás

2020. 09. 29.
Elképesztő sikert aratott a Ferencváros azzal, hogy idegenben lőtt több góllal legyőzte a norvég Molde csapatát. Ezzel bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, a sorsolást majd csütörtökön tartják. 

Az idegenbeli 3-3-as döntetlen után a Ferencváros 0-0-át játszott a Molde csapatával a Groupama Arénában, ami egyúttal a továbbjutást is jelentette a zöld-fehérek számára. 

Legutoljára 1995-ben léptek pályára a legrangosabb tornán, a Bajnokok Ligájában. Akkor az Ajax ellen maradtak alul az utolsó csoportmérkőzésen 4-0-ára. Mintegy 25 év múlva most egy bravúros menetelést követően sikerült ismét eljutni a csoportkörig, a svéd, a skót és a horvát bajnok után most a norvégot is sikerült legyűrni, teljesen megérdemelten jutott tehát a Bajnokok Ligájába az üllői úti gárda. 

A visszavágó mérkőzés az eredményt tekintve viszonylag eseménytelenül telt, bár mindkét csapat előtt adódtak nagyobb helyzetek, a Ferencváros érezhetően visszafogottabban játszott. Betudható ez talán annak is, hogy idegenben 2-0-ás vezetésről tudták a hazaiak pillanatok alatt 2-3-ra fordítani az állást, s csak egy 11-es mentette döntetlenre az első mérkőzést. Ezt nem kockázatatta most a Fradi, s bár a zöld-fehéreknek is adódott gólhelyzete a norvég kapunál, összességében mégis Dibusz védéseinél izgulhattunk. 

A csoportok sorsolását október 1-jén, csütörtökön tartják.

A Hetek korábbi lapszámában nagyinterjút készítettünk Kubatov Gáborral, a klub elnökével. Az interjút itt olvashatják

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook-oldalunkon megteheti: 

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!