hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2001. 05. 26. (V/21) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Nincs gáz

Jimmy Carter elnök egy 1977-ben elhangzott beszédében kijelentette: "Az energiahiány erkölcsileg azonos a háborúval." A megállapítás minden bizonnyal közel áll az igazsághoz. Mi sem bizonyítja ékesebben ezt a feltevést, mint a kaliforniai áramhiány, amelynek következtében mind gyárak és vállalatok, mind pedig fogyasztók százezrei kényszerülnek az elsötétítésre, mivel a szolgáltatók nem tudnak, vagy nem akarnak elegendő villamos energiát termelni. Ennek megfelelően persze az árak is ugrásszer? emelkedést mutatnak, ami ugyancsak megviseli a kisemberek pénztárcáját. Hasonló tünetek észlelhetők az üzemanyagok terén is. Sem benzin-, sem fűtőolajhiány nem tapasztalható ugyan, de az előbbi ára rövid egy esztendő alatt 80 százalékos növekedést mutat, az utóbbié pedig megháromszorozódott. A magyarázat az, hogy a finomítók állítólag nem tudják kielégíteni a kereslet rohamos fokozódását, és az olajvállalatok az elmúlt két és fél évtized alatt nem építettek újabb finomítókat.

Putyin a jég ellen

Vlagyimir Putyin elnök személyesen utazott az árvíz sújtotta szibériai körzetbe, ahol megdorgálta a helyi vezetőket, hogy elhanyagolták a most megáradt Léna folyó medrének kotrását. Putyin a téli fagykárokhoz hasonlóan ismét központi kézbe vette az újjáépítést is, nem először jelezve ezzel, hogy az orosz lakosság minden helyzetben számíthat vezetőjére.

Egy magyar Európában

Csütörtökön az aacheni városháza koronázási termében Nemzetközi Károly-díjat vehetett át Konrád György író, szociológus. A Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémia magyar elnökét az európai egység megteremtéséért végzett több évtizedes munkásságáért részesítették a magas kitüntetésben.

Élő pajzs a határon

Montenegróban nem sikerült kormányt alakítani. Az ok egyszer?: a választásokon minimális győzelmet szerző, Jugoszláviától való elválást sürgető pártok nem tudtak megegyezni egymás között. Eközben Macedóniában minden kezdődik elölről. Az albán fegyveresek nem igazán adták meg magukat, és több helyen összetűzéseket provokáltak a belügyi erőkkel. A harcok újra-kezdődtek, és senki nem tudja, mikor lesz vége.

Euró vagy függetlenség

A héten élesen támadta a Munkáspártot és az euró bevezetésének tervét Margaret Thatcher, aki 1987 óta első alkalommal jelent meg pártja választási kampányában. A volt brit miniszterelnök az angol font megmentésére szólította fel hallgatóságát a Konzervatív Párt nagygyűlésén Plymouth-ban. A felmérések szerint Tony Blair és a Munkáspárt jelenleg közel húsz ponttal vezet a konzervatív William Hague-gel szemben.

Sárga bélyeg a hindukra

Az Afganisztánt kormányzó tálibok megkülönböztető jelzés viselését tették kötelezővé az ország hindu lakossága számára. Az új törvény előírja, hogy a hindu férfiak sárga jelzést viseljenek mellkasukon, és megtiltja számukra a turbán viselését, míg a hindu nők számára csador viselését teszi kötelezővé, és tetőtől talpig be kell takarniuk magukat, éppen úgy, mint a muzulmán nőknek. A nemzetközi közvélemény a kisebbségek diszkriminációjának tekinti és elítéli a rendeletet. 

Belföld

Tüntetés a csúcs ellen

Tüntetést szervez a Humanista Mozgalom a budapesti NATO– EU-csúcs idejére, május 29-ére. Internetes honlapján erőszak- és megkülönböztetés-mentes anti-NATO–EU tüntetésre hív az aznapi budapesti külügyminiszteri találkozó apropóján. Azt írják, hogy feltehetően más civil szervezetek is csatlakoznak hozzájuk. A Humanista Mozgalomnak körülbelül 120 aktív tagja és 3-4 ezer szimpatizánsa van. A szervezők, korábbi tapasztalataik alapján a tüntetésen az aktív tagok számát meg nem haladó létszámra számíthatnak. 

Csend a jobboldalon

Megdöbbentő tények láttak napvilágot az Élet és Irodalom cím? hetilap május 11-én kezdődött sorozatában Lovas István újságíróról. "A szavahihetőség és Lovas István" cím? írásokban közzétett dokumentumok szerint a jobboldali sajtó egyik vezető publicistájának tartott Lovast a 60-as években köztörvényes bűncselekményekért börtönbüntetésre ítélték, a 80-as évek végén pedig újabb bűncselekményekért az Egyesült Államokban marasztalta el és adott ki elfogatóparancsot ellene a bíróság. 

Lenyúlás vagy különös gond

A zászlóátadás mint kultúresemény

Értékeltek az ombudsmanok

Az emberi jogi bizottság tagjai közül csak néhányan jelentek meg az ombudsmanok idei meghallgatásán, és az azt követő sajtótájékoztatón sem hemzsegtek a sajtó képviselői, pedig az ombudsmanok hatéves ciklust zártak le idén, ráadásul a meg-, illetve újraválasztásuk is fontos politikai kérdés. 

Guliga elgurult pénzei

Három év börtönbüntetésre ítélte a Békéscsabai Városi Bíróság Guliga György volt békéscsabai plébánost, aki 1993 óta magas kamatot ígérve több tízmillió forintot kért kölcsön magánszemélyektől. (Hetek, 2000. január 29,Hírbe hozta egyházát). A hitelezők abban a hiszemben nyújtottak kölcsönt, hogy a plébános azt egyházi célokra fordítja, és a pénz visszafizetéséhez szükséges garanciákkal is rendelkezik. Fedezetként Guliga ugyanis különböző egyházi ingatlanokat ajánlott fel, erre azonban az egyházi törvények értelmében nem volt jogosult. 

Megálljt tud parancsolni a társadalom

Május 30-án a Goldmark-teremben immáron negyedik alkalommal gyűlik össze a Füst Milán Szellemi Páholy, egyre növekvő érdeklődés mellett. A Páholy szerepe Benedek István Gábor, a páholy elnöke meghatározása szerint "nem vallási fórum, nem asszimilációs klub és nem magyar zsidó-keresztény párbeszédklub. Ez egy civil szerveződés, ahol a művészet és a társasági együttlét ötvözi azt a légkört, amelyben jó alkotni, jó élni". 

Hit és értékek

Kié a család

A neokonzervativizmus növekvő népszerűségében jelentős szerepet játszik, hogy programjában előtérbe helyezte a család megmentését, megújítását, és ezt összhangba hozta gazdasági célkitűzései megvalósításával is. Annak ellenére, hogy a család intézményének krízisét ez ideig nem sikerült sehol sem felszámolni, az erkölcsi és emberi értékítéletre való képességüket megőrző tömegek körében élénk érdeklődést keltenek a házassággal és a családdal kapcsolatos kérdésekre adott pozitív válaszok, programok.

HÁTTÉR

Médiavilág ellen nehéz lázadni

Évek óta egyre több fiatalt vonz a Sziget, idén pedig újabb nézőrekordot várnak. Kétségkívül jelenség lett a fesztivál. Az egyik szervező, Müller Péter Sziámi még a Kádár-kori lázadók egyike, ezért is érdekes, hogy miként vélekedik a jelenkor "lázadási lehetőségeiről", az úgynevezett médiavilágról és a fiatal középosztályról. 

Csak negyven éven aluliaknak

A holnap cégvezetőiről készített felmérést a Take it Személyzeti Tanácsadó a napokban. A multinacionális cégeknél végzett kutatás rámutat arra a tényre, hogy az elmúlt öt esztendőben a nagyvállalatok menedzsereinek átlagéletkora tíz évet fiatalodott. A munkaerőpiacon a legpreferáltabbak közé ma már a magasan képzett 25-30 évesek tartoznak, akiket foglalkoztatóik nem stratégiai pozíciókba, hanem sokkal inkább a megvalósítást célzó státusba szánnak. A felmérésből az is kiderül, hogy manapság már nem is olyan nagy "sikk", ha két diplomája van az embernek, és két idegen nyelvet beszél. Az új menedzsergenerációról Deák Andreával, a Take it ügyvezető igazgatónőjével beszélgettünk.

Tűzszünet bombák árnyékában

A Mitchell-bizottság befejezte tényfeltáró küldetését, és munkájának eredményét az érdekelt felek és a nagyközönség tudomására hozta. A jelentés azonnali és feltétel nélküli tűzszünetet, az erőszakos cselekmények azonnali és feltétel nélküli beszüntetését és a vitatott területeken épített zsidó települések bővítésének leállítását javasolja. A bizottság elsődleges feladatának a háborús konfliktus leállítását és a tárgyalási folyamat újraindítását tekintette. 

Nem a napi előnyöket keresem

Interjú Békesi László volt pénzügyminiszterrel, az SZDSZ gazdasági tanácsadójával

Forma 1 rivális csapat pápai áldással

A világ vezető autómárkái megelégelték, hogy egy ex-autódíler, Bernie Ecclestone évek óta az orruknál fogva vezeti őket, és korlátlan mértékben bezsebeli azt a hasznot, amit gyakorlatilag az ő autóik termelnek ki az autósport királykategóriájaként számon tartott Forma–1-ben. A Fiat, a Renault, a Daimler-Chrysler, a BMW és a Jaguar vezetői Rómában azért találkoztak, hogy egy új versenysorozatot indítsanak, és ezáltal megtörjék Bernie és holdudvara egyeduralmát. Az autókonszernek vezetői biztos, ami biztos alapon pápai audiencián is részt vettek, ami külön médianyilvánosságot biztosított kezdeményezésük világgá kürtöléséhez.

Gyenge forgalom, mérsékelt emelkedés

Bár szerdán némi korrekció következett be az amerikai részvénypiacokon, a Nasdaq így is 3,5 százalékos erősödéssel zárta a hetet, míg a Dow Jones közel egy százalékot veszített értékéből. Európában kedvezőtlen makrogazdasági adatok láttak napvilágot, a német inflációs adat magasabb, míg a német és a francia GDP alacsonyabb lett a vártnál, ennek ellenére valamennyi jelentősebb tőzsdeindex emelkedéssel zárta a hetet. Emelkedett a BUX értéke is, az index sokadszor ostromolta a 7 000 pontos lélektani határt, de csütörtökön ismét nem sikerült ezen érték felett zárnia, így 6 973 ponton, közel 2 százalékos emelkedéssel zárta a hetet.

E-szignó elektronikus kormányzat

Milyen jó lenne, ha hivatalos ügyek elintézéséhez nem kellene különböző hivatalokban elmenni, és ott órákat sorban állni, hanem az íróasztalunknál ülve kitöltenénk egy okiratot, majd azt aláírva e-mailben elküldenénk a megfelelő hivatalos szervhez, majd miután elintézték az ügyünket, aláírva megérkezne hozzánk a válasz egy elektronikus levélben. Ez a szép álom nincs is olyan távol, ugyanis (remélhetőleg) hamarosan megszületik az elektronikus aláírásról szóló törvény.

Kétezer forint lesz a hús ára

Súlyosan fenyegetik a kormány inflációt visszafogó törekvését a meredeken növekvő húsárak. Matolcsy György gazdasági miniszter a Fidesz-MPP eddigi agrármentes politikájától eltérve a sertéshús-export támogatásának megvonásával kívánja elejét venni a húsárak további növekedésének. Az intézkedéssel kapcsolatban éles ellentét alakult ki a gazdasági és a földművelésügyi tárca között, a vitában Orbán Viktor személyesen készül döntést hozni.

Visszavonulóban a repiadó

Régen váltott ki törvény a cégek, a vendéglősök és könyvelőik körében olyan elemi erej? felháborodást, mint a repiadó néven elhíresült intézkedés. A hatályos adószabályok szerint ugyanis az idén személyi jövedelemadók és járulékok terhelik a cégek reprezentációs költségeit. A nemtetszés érthető is, hiszen minden reprezentációs célra elköltött 100 forint után 55-58 (!) forint közterhet kell adóként befizetni. A vállalkozók kezdetben úgy gondolták, találni kell valamilyen "kiskaput" az értelmetlen pénzügyminisztériumi döntés kivédésére. Erre azonban szerencsére nem kerül sor. 
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!