hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2003. 12. 12. (VII/50) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Biofegyverdömping

A Dnyeszter menti Köztársaságból eltűntek, Londonban felbukkantak a nukleáris anyaggal szennyezett robbanófejek. A Moldáviából tizenkét évvel ezelőtt egyoldalúan kiszakadt, a nemzetközi jog által önállónak el nem ismert ország az illegális fegyverkereskedelem paradicsoma, a terrorizmus ellen harcot indító nyugati államok, közöttük Anglia is, a terrorcselekmények potenciális célpontjai. Vajon van-e összefüggés a kettő között?

Ki fékezi meg Észak-Koreát?

A Bush-kormány megegyezésre jutott Dél-Koreával és Japánnal egy közös nyilatkozat szövegéről. Az okmány rendeltetése, hogy előkészítse a tárgyalásokat, amelyek Észak-Korea nukleáris programja megszüntetését céloznák. Egyben "összehangolt" lépésekre tesz felhívást öt ország részvételével, amelyek biztonsági garanciát nyújtanának Phenjannak, amint megkezdi nukleáris berendezéseinek ellenőrizhető leszerelését. 

Alkotmányozó csúcs

Lapunk megjelenésével egyidőben kezdődik Brüsszelben az Európai Unió kétnapos csúcstalálkozója. A tét az unió alkotmányszövegének a véglegesítése. A több mint száz nyitott kérdés közül a legfontosabbak az országok közötti szavazati arányok megváltoztatása, a keresztény örökségre történő utalás beemelése az alkotmány szövegébe, illetve az Európai Bizottság tagjainak a száma. A sok bizonytalanság miatt az uniós vezetők felkészültek az esetleges kudarcra. A képünkön látható Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök szerint 55 százalék esély van az alkotmány elfogadására, és a vidám látszat ellenére nem bizakodóbb német kollégája, Gerhard Schröder kancellár sem. (Hetek) Fotó: Reuters

Belföld

Adventi keresztesek

A párttá alakult Jobbik Magyarországért Mozgalom országos keresztállítási akcióval igyekszik felhívni a figyelmet ebben a – megfogalmazásuk szerint – "fogyasztásközpontú, a vásárlási lázat tudatosan gerjesztő, elvilágiasított légkörben" arra, hogy miről is szól valójában a karácsony.  A kezdeményezést, amely több önkormányzat esetében akadályokba ütközött, számos kritika érte. Ormos Mária történész szerint a keresztre, mint szimbólumra, az elmúlt két évezredben "rárakódott" az erőszakos rekatolizáció eszméje is. 

Szólásszabadság: törvény védi?

Az SZDSZ frakciója teljesen szétszavazott, a szocialisták vasfegyelműek voltak, míg az ellenzék pár hiányzóval hatástalan sereg benyomását keltette a büntető törvénykönyv gyűlöletbeszédről szóló részének módosításakor. A végeredmény: 184 igen 180 nem ellenében, 50,4 százalékos többséggel a parlament (éppenhogy) elfogadta a Btk. szigorítását. 

Rendőröket kérnek a bíróságokhoz

A Legfelsőbb Bíróság elnöke kedden azt kérte az országos rendőrfőkapitánytól, hogy a kiemelt bűnügyeket tárgyaló huszonhárom bíróságon munkanapokon munkaidőben legyen intézkedésre jogosult egyenruhás rendőr. Salgó László országos rendőrfőkapitány közölte, hogy egyetért a javaslattal, de a végrehajtáshoz szükséges a törvényi felhatalmazás, valamint a személyi és pénzügyi feltételek biztosítása. 

Hit és értékek

Az elfelejtett enciklika

Magyar vonatkozású szálakkal bővült a közelmúltban Eugenio Pacelli (XII. Pius pápa) tervezett boldoggá avatása körüli vita. Az amerikai ABC televízió-csatorna információi szerint 1938-ban Budapestről hívták Rómába azt a jezsuita szerzetest, akit a pápa felkért: szövegezzen meg egy, az antiszemitizmust és a zsidókkal szembeni náci atrocitásokat elítélő enciklikát. Ez a pápai dokumentum elkészült, azonban a megbízást adó XI. Pius pápa a kihirdetését megelőző napokban meghalt. Utóda, XII. Pius nem írta alá az enciklikát, és a szöveget évtizedekre elnyelte a vatikáni archívum. Szintén Pacelli háborús felelősségvállalásához szolgál adalékokkal egy argentin újságíró könyve, amely a náci vezetők kimenekítéséről szól. Uki Goni szerint a nácimentésben katolikus püspökök és papok is részt vettek, köztük egy Edoardo Dömöter nev? magyar ferences szerzetes, aki mások mellett Adolf Eichmann nevére is kiállított útlevelet.

HÁTTÉR

Kevesebb duma

Vlagyimir Putyin orosz elnök előtt nyitva áll az út, hogy cárokra jellemző hatalmat összpontosítson kezében, miután megkaparintotta ellenzékének utolsó hatékony bástyáját, az orosz parlamentet – figyelmeztet a londoni The Daily Telegraph a múlt vasárnapi parlamenti választások után kialakult helyzetet elemezve. A Kremlhez h? Egységes Oroszország nev? politikai tömörülés a Szovjetunió felbomlása után bevezetett többpártrendszer legnagyobb győzelmét szerezte meg a nem éppen makulátlanul tiszta választásokon, de Putyin ugyancsak számíthat a liberális demokrata párt és a Haza párt támogatására az orosz parlamentben, a dumában.

Fekete vonat

"Tényleg voltál UK Subs koncerten? Nem mondod!" – mered ránk meglepetten egy fiatalkorú punk, de lelkesedését hamar lelohasztja a szervezetében keringő alkohol. – "Most frankón? Frankón voltál UK Subs-on?" – vesz újabb lendületet. Igen, de az tizenöt évvel ezelőtt volt. 

Érvágás az adósoknak

Drasztikus lépésre szánta el magát a kormány: több mint 50 százalékkal felemelte a lakáshitelek után járó kamatplafont. Ennek értelmében a használt lakások vásárlásakor 6-ról 9,6 százalékra, az új lakások esetén pedig 5-ről 8 százalékra emelkednek a kamatok. Ennek értelmében a havi törlesztőrészlet is a kamat emelkedésének arányában nő, elérheti a 10-15 ezer forintot is. A módosítás nem visszamenő hatású, tehát a már hitellel rendelkezőket nem érinti, kivétel ez alól az egyéves kamatperiódust vállaló adósok. Fontos változás még, hogy a használtlakás-vásárláshoz járó 10 milliós hitelplafon 5 millióra csökken jövőre. 

Jövő évi adókörkép

Jövő évtől számos adóváltozás következik be. Összességében megállapítható, hogy a lakosság adóterhelése tovább növekszik. A lakosságot leginkább az áfaváltozások érintik érzékenyen, hiszen az uniós jogharmonizációra hivatkozva minimálisra csökken a nulla százalékkal adózó termékek köre, míg a kedvezményes áfájú termékek, szolgáltatások adóterhelése 12-ről 15 százalékra nő (az áramé például 25 százalékra). Jó hír azonban a könyvbarátoknak, hogy a könyv áfája jövőre csupán 5 százalékos lesz. Míg az EU-jogharmonizációs törekvések rendre megnyirbálták a kedvezményes áfákat, sajnos az Európában kirívónak számító 25 százalékos áfakulcsot nem érték el.

Multik az arab félszigeten

Történelmi távlatokban is egyedülálló döntés született a napokban Szaúd-Arábiában. Ali al-Nuaimi, olajügyi miniszter kétmilliárd dolláros szerződést írt alá a Royal Dutch/Shellel és a Total olajipari óriáscégekkel. A megállapodás értelmében lehetőség nyílt a nyugati világ mamutcégeinek a szaúdi olajkincsek kitermelésére. Ez a privatizációs nyitás azonban nem visszavonhatatlan, hiszen a szerződés "csupán" 25 évre szól. 

Meghiúsult kibocsátás: maradnak állami kézben a Mol-papírok

Vegyesen mozogtak a világ vezető indexei az elmúlt kereskedési héten. Európában a német index felfelé vette az irányt, miután a fogyasztói bizalom 14 hónapos csúcsra ugrott. Történelmi rekordot döntött az euró jegyzése a dollárral szemben, a héten már 1,22 dollárt is megadtak egy euróért. Jól teljesítettek az autógyártók, gyengélkedtek viszont a dollár árfolyamától jobban függő cégek, valamint a chipgyártók. Utóbbiak az Intel vártnál kedvezőbb piaci várakozásai miatt kerültek eladói nyomás alá. 

Malév-katasztrófa anno 1975

Még ma sem zárult le megnyugtatóan a Malév 1975. szeptember 30-án tengerbe zuhant, Budapest–Bejrút járatának ügye. A tizenegy magyar és közel ötven külföldi áldozat halála utáni, máig tartó titkolózások megerősítették a gyanút, hogy a tisztázatlan összetétel? rakománnyal megterhelt TU-154-es háborús cselekmény résztvevője és áldozata lett. Az áldozatok hozzátartozói kegyeleti okokból is ragaszkodnak az ügy újbóli kivizsgálásához, és a felelősök törvény elé állításához. "Meggyőződésünk szerint háborús bűncselekmény történt, és ez – mint tudjuk – nem évül el" – mondta lapunknak Bánk Attila, az ügyet felkaroló Magyar Vidék Pártja (MVP) elnöke.

Szellemi vasfüggöny

A magyar újságírás látóköre megállt valahol a Kárpátoknál. A "szellemi vasfüggönyön" túl történő események jó esetben is érdekességek, amit, mint egy múzeumi tárgyat, üvegen keresztül szemlélünk. Erről a fajta magyar csőlátásról és az újságírás etalonjának számító BBC-s objektivitásról beszélgettünk Londonban Vértessy Péterrel, a BBC Világszolgálat Magyar Adásának megbízott főszerkesztőjével. 

Külön buszra száll a két gyerek

Ha valaki mostanában Izraelbe utazik, hihetetlennek és egyszerre csak oly távolinak tűnnek az itthon hallott és látott véres terrortámadásokról szóló híradások és képsorok. Jeruzsálem kiváló levegője hol édes, hol fűszeres illatokat hoz. Haifában a falafeles pultok mögött göndör hajú fiatal lányok kenik a pitába a humuszt, a most nagyon is trendi Eyal Golan-számokra lejtve egyet-egyet. A drúz falvakban az öreg mesterek továbbra is szorgalmasan készítik az üveget és a finom textíliát a minél nagyobb haszon reményében. S a jesivák színültig vannak kacagó gyermekhaddal, akik alig várják, hogy háromkor vége legyen az egésznek…  Az idillből azonban rögtön felébredünk, mihelyt meglátjuk az útszéli gyertyakupacokat, azokat a súlyos, embervér áztatta helyeket, ahol néhány hete vagy hónapja valamilyen nagy tragédia történt. Hogyan fér meg egymás mellett ennyi élet és ennyi halál? Hőseinket – legyenek bár hivatásos vagy egyszer? hétköznapi hősök – nem kerestük, maguktól kerültek utunkba átlagos izraeli hétköznapokon. Egy céljuk van: élni és megvédeni az életet. 

KÁVÉSZÜNET

Van Nistelrooy követheti Beckhamet Madridba

A spanyol napilapok szerint a holland Ruud van Nistelrooy lehet a madridiak nyári nagy fogása. A hír szenzációként hatott a futballvilágban, mivel a támadókban eddig sem volt hiány Madridban, ennek ellenére több Angliában játszó nagymenőt hoztak hírbe az elmúlt időszakban a királyklubbal. 

A tenger medvéi

Haj, tengerre szállni! Dacolni az elemekkel, hegynyi hullámokra kapaszkodni fel! Majd tikkadva szélre várni, esővízért fohászkodni, szárazföldet kémlelni árbockosárból… és így tovább, ahogy azt mi szárazföldiek elképzeljük.

Ragyogás a télben

Verőfényes, színpompás környezetbe kalauzolja el a téli látogatót a Szépművészeti Múzeumban nemrégiben megnyílt kiállítás. A hazai viszonylatban igen nagyszabású tárlat francia impresszionisták műveit sorakoztatja fel.

FELHÍVÁS

A Down Alapítvány Átmeneti Otthona a Down-kóros gyermekek és felnőttek részére a karácsonyi ünnepeket szeretné gazdagabbá tenni. A felajánlott anyagi és természetbeni adományokat (játékokat, édességeket, könyveket, ruhákat, stb.) köszönettel fogadják. Cím: 1116 Budapest, Szalóki út 53. Telefonszám: 06(1)208-5622.

Concorde magyar tulajdonban

A magyar származású, New Yorkban élő Gáspár Ferenc vásárolta meg a mintegy 120 millió forintnak megfelelő 320 ezer fontért egy Concorde szuperszonikus repülőgép orrhegyét azon az árverésen, amelyen a forgalomból immár végleg kivont gépek alkatrészei és emléktárgyai kerültek kalapács alá hétfőn Londonban. A százhúsz árverésre bocsátott alkatrész közül ez volt a legjelentősebb, és becsült értékének tízszeresén ütötték le.

DUMA PLÁZA

Lehet, hogy a haladás valamikor okos dolog volt, de most már nagyon elhúzódik. (Okden Nash amerikai költő)

Rumsfeld és Schwarzenegger vezet az aranyköpéslistán

Idén is kiosztották Nagy-Britanniában az Arany Bika-díjat, amellyel az év legrosszabb nyilatkozatait "díjazzák". A BBC közzétette az év tíz legrosszabbnak minősített mondatát. Értelmetlen nyilatkozatokban azonban nem kell messzire menni: Magyarországon is számos weboldalon gyűjtik a negatív példákat, elsősorban a politikusok nyilatkozatait, de számos hivatal honlapjának szövege is mosolyra fakasztja az olvasót.

Eszkimó katona a sivatagban

Az izraeli hadsereg legkülönlegesebb katonalánya egy eszkimó hölgy, aki hamarosan szakaszparancsnokként szolgál majd a Negev-sivatagban. A 18 éves Eva ben Sira fagyos-jeges szülőhazája helyett a forró Negev-sivatagban folytatja kiképzését. Anyja jupik eszkimó nő volt, apja cseroki indián, de ikertestvérével együtt egy izraeli pár fogadta őket örökbe. Miután ugyanis az apa elhagyta őket, kiderült, hogy az édesanya nem tudja eltartani a családot. Az alaszkai szociális szolgálat közbelépett, és az ikrek kétéves korukban a nagyanyjukhoz kerültek, de ő is csak kínkeservesen tudta megkeresni a legszükségesebbekre valót.

Pletykastop a bulvárlapnál

Döntés született a Daily Mirror angol bulvárlap ügyében: 42 ezer dollár kártérítést kell fizetnie, s nem közölhet a Buckingham Palota közelmúltbeli életéről több cikket és illegális fotót. Mint ismeretes, egyik riporterük két hónapig a Buckingham palotában inasként szolgált anélkül, hogy bárki is firtatta volna, hogyan került oda. Ryan Perry újságíró hamis referenciákat gyártva, a személyzet tagjaként dolgozott a palotában, az ő feladata lett volna az amerikai pár kíséretében érkezett fontos személyiségeknek felszolgálni a reggelit.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!