hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2006. 08. 25. (X/34) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Bőröndbombák a vonaton

Az amerikaiaknak jó ideje vannak már tapasztalataik terroristákkal. Így vannak ezzel a britek és a törökök is, a spanyolok, az ausztrálok, az indiaiak és még sorolhatnánk, az izraeliekről nem is beszélve. Németország az utóbbi évtizedekben megúszta néhány rossz hírrel vagy egy kis ijedtséggel. Most azonban a német „békehatalom”, ahogy Gerhard Schröder annak idején nevezte, másodpercek alatt háborús területté változott.

A Bush-stratégia

George W. Bush második elnöki ciklusának felénél jár, vagyis még két évet tölthet hivatalában. Az Egyesült Államok belügyein kívül, úgy tűnik, ezt az időszakot döntően a jelenleg Irakban, Iránban, Izraelben és Libanonban zajló események határozzák majd meg.

Párizs visszakozik

Széchey Noémi

Apokalipszis most?

Alig száradt meg a tinta a libanoni tűzszünetről szóló ENSZ-határozaton, a Közel-Keleten máris újabb rakétakilövések zaja hallatszik: ezúttal Irán kezdett egy demonstratív, öthetes hadgyakorlatba. Közben augusztus 22-én – amint az várható volt – Teherán bejelentette, hogy nem hagy fel az urándúsítással, de hajlandó „komoly tárgyalásokba” kezdeni nyugati partnereivel. Mivel a bejelentés egybeesett több fontos iszlám évfordulóval, az időzítésnek többen apokaliptikus jelentőséget tulajdonítottak.

Elitelszámoltatás

Izrael nem következmények nélküli ország. A hatalmat ellenőrző szervek és a közvélemény behajtják a választott vezetőkön nemcsak a politikai hibákat, de a morális vétkeket is. Most előfordulhat, hogy rövid időn belül az izraeli elit jelentős része kicserélődik, a jobboldali államelnöktől a baloldali hadügyminiszterig, a centrista igazságügy-minisztertől a nemrég kinevezett vezérkari főnökig.

Lezuhant egy orosz utasszállító Ukrajnában

Lezuhant egy orosz utasszállító repülőgép a kelet-ukrajnai Donyeck térségében, fedélzetén százhatvan utassal és tízfős személyzettel. Az Interfax szerint az előzetes vizsgálatok arra utalnak: senki nem élte túl a katasztrófát. A pulkovói légitársaság Tu–154-es gépe, amely a dél-oroszországi Anapából tartott Szentpétervár felé, Donyecktől északra tűnt el a radarok képernyőjéről, miután kedden 13.37-kor segítséget kért – közölte az orosz Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának szóvivője. A tárca tájékoztatása szerint a gép roncsait Donyeck közelében találták meg, a helyszínen nagy erőkkel folynak a mentési munkálatok. Az eddigi jelentések szerint nincs túlélője a katasztrófának, amelyet hivatalos álláspont szerint a gépet ért villámcsapás okozott.

Egyiptomi tragédiák

Tizenegy izraeli turista vesztette életét, harminc másik pedig megsérült kedden, amikor buszuk felborult az egyiptomi Sinai-félszigeten. A hivatalos jelentések szerint a busz azután borult fel, hogy egy éles kanyarban felpattant a Nueiba turistaközpont felé vezető úton. Egészségügyi források szerint a sérültek közül tizenhárman vannak súlyos vagy életveszélyes állapotban. Két napon belül ez volt a harmadik baleset, amely Egyiptom járműforgalmát érintette. Ugyancsak kedden egy traktor ütközött neki egy vonat hálókocsijának Kairóban, hétfőn pedig 58 ember halt meg két vonat összeütközése után. Ez utóbbi baleset az elmúlt négy év legsúlyosabb vonatbalesete volt Egyiptomban.

Walesa kilépett a Szolidaritásból

Lech Walesa Nobel-békedíjas politikus kedden jelentette be, hogy kilép az általa alapított Szolidaritás szakszervezetből. „A Szolidaritás és én külön utakon járunk” – nyilatkozott a hatvankét éves politikus. Walesa elmondta, hogy kilépését az indokolta, hogy a Szolidaritás tagjai nem vették figyelembe figyelmeztetéseit a Kaczynskifivérekkel kapcsolatosan, akik közül Lech Lengyelország elnöke, Jaroslaw pedig a miniszterelnök. Walesa elmondta, hogy ez a konfliktus „az utolsó csepp volt a pohárban”. A politikus lépése várható volt, mert a szakszervezet alapításának huszonötödik évfordulóján a később lengyel államfővé megválasztott politikus kijelentette: „Ez már nem az én szakszervezetem”, magáról pedig elmondta, hogy ő továbbra is forradalmár maradt.

A Bush-stratégia

George W. Bush második elnöki ciklusának felénél jár, vagyis még két évet tölthet hivatalában. Az Egyesült Államok belügyein kívül, úgy tűnik, ezt az időszakot döntően a jelenleg Irakban, Iránban, Izraelben és Libanonban zajló események határozzák majd meg.

Belföld

Az autómaffia fogságában

„Az volt a lényeg, hogy nagyon komoly üzletembernek kellett látszanom. Mindig többszázezres Armani öltöny volt rajtam, dombornyomott bankkártyával mászkáltam, melyen ötmillió forint hitelkeret volt a nevemen, ötcsillagos luxusszálloda elé kértük a 35 milliós autót. Még a bérlés helyszínére is tolmáccsal mentem, négymillió forintot érő karlánccal, kétmilliós órával. Szegény ügyintézők csak lestek, hogy ki lehet ez az ember” – mondta el lapunknak az ukrán–szerb autómaffia egyik áldozata, akit arra használtak fogva tartói, hogy saját nevére bérelt luxusautókat csempésszen át országhatárokon.

Rágós hús az éhezőknek

Hosszú nyári szabadsága után és a jobboldal számon kérő megnyilvánulásaira reagálva, a hét elején Gyurcsány Ferenc személyesen ismertette a kormány konvergenciaprogramjának tervezetét. Bár nemzetgazdasági házi feladatunk uniós végső leadási határideje csak szeptember, a kabinet már most rágós húst dobott az éhezőknek…

Rabcsere a börtönben

2,5 milliós kárigénye van a büntetés-végrehajtásnak azzal a férfival szemben, aki más helyett töltötte le szabadságvesztését a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. Az egyelőre ismeretlen álfogvatartott ellen elfogató paran-csot adtak ki.

Iskolakezdés bankhitelből

A szülők többségének nem kis gondot jelent a szeptemberi tanévkezdés, melyet az iskolakezdési hitelek megjelenése is bizonyít. De általánosítani semmiképpen sem lehet, hiszen akad olyan gyerkőc, aki a suliindulás örömére megkapja a legújabb konstrukciójú laptopot, és olyan is, akinek még egy új ceruza sem jut.

Megye vagy régió?

Felemásra sikeredhet a közigazgatási reform, amennyiben a „kétharmados” önkormányzati törvény módosításában a kormány és az ellenzék továbbra sem tud megegyezni. A korábban – ellenzéki szavazatokon – megbukott törvénymódosításról a Gyurcsány-kabinet ősszel újból egyeztetne. Ha nem járnak sikerrel, gazdasági eszközökkel kényszeríthetik ki a szükségesnek vélt reformokat – ez viszont hosszabb, költségesebb és fájdalmasabb lesz.

Képmutató plakátpályázat

Fiatalok számára hirdet pályázatot a Fidesz „Képmutató plakátpályázat” címmel. A nyíltan a Gyurcsány-csomag ellen tüntető akcióban a fiatalok lehetőséget kapnak arra, hogy kifejezzék véleményüket a gazdasági intézkedésekkel kapcsolatban. A Fidesz ifjúsági tagozatának elnöke elmondta: nem értenek egyet a tanulók „kizsákmányolásával”, ezért a legjobb alkotást egyéves tandíjnak megfelelő összeggel jutalmazzák.

Csaltak a tisztek

Nem avattak fel tizenegy végzős tisztet augusztus 20-án – közölte Piószeghy János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem főtitkára. A Hír Tv információi szerint a hallgatók az oktatási törvényben kötelezően előírt nyelvvizsgapapírokat csalással próbálták megszerezni. A végzősök ellen ügyészi eljárás indult, melynek lezárultáig a hivatásos állományba történő áthelyezésüket felfüggesztették.

Gólyatáborok a tandíj ellen

A tandíj bevezetése elleni tüntetések részleteivel keresi fel a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a nyárvégi felsőoktatási rendezvényeket. A szervezet kedden kiadott nyilatkozatában kifejtette: eddigi tapasztalataik szerint a frissen felvételt nyert hallgatók túlnyomó többsége egyetért programjukkal.

Ezerötszázszoros droghalál

Ezerötszáz halálos adagnyi kokaint próbált egy férfi a gyomrában Magyarországra csempészni. A belga állampolgár egy madridi géppel érkezett Ferihegyre, ahol a vámosoknak zavartsága és feltűnően kevés útipoggyásza tűnt fel. A részletesebb vizsgálatok után kiderült, a férfi nyolcvankét kokainkapszulát nyelt le, melynek értéke szakértők szerint mintegy tizenöt-húsz millió forint. A zairei születésű férfit őrizetbe vették.

Hit és értékek

A terror propagandája

Terror és propaganda – a totalitárius mozgalmak és rendszerek két legfőbbeszköze arra, hogy maguk mellé állítsák a tömegeket, majd egy fikció segítségével végső megoldást kínáljanak a „bűnösök” miatt fenyegetett s az állandó rettegésben kimerült „ártatlanok” számára. A forgatókönyv kísértetiesen hasonlít a Soá történetéhez, mely nem a gázkamrákkal kezdődött, hanem – mintegy egymáshoz szorosan kapcsolódó s egymásból következő események láncolataként – az emancipációt és asszimilációt követően egyre agresszívabban felszínre törő antiszemitizmussal.

A terror propagandája

Terror és propaganda – a totalitárius mozgalmak és rendszerek két legfőbbeszköze arra, hogy maguk mellé állítsák a tömegeket, majd egy fikció segítségével végső megoldást kínáljanak a „bűnösök” miatt fenyegetett s az állandó rettegésben kimerült „ártatlanok” számára. A forgatókönyv kísértetiesen hasonlít a Soá történetéhez, mely nem a gázkamrákkal kezdődött, hanem – mintegy egymáshoz szorosan kapcsolódó s egymásból következő események láncolataként – az emancipációt és asszimilációt követően egyre agresszívabban felszínre törő antiszemitizmussal.

HÁTTÉR

Szent Jobb, parádé, katasztrófa

Az első petárda eldurranásával egy időben 120-130 km/h sebességgel tombolóvihar lepte meg a nemzeti ünnep fénypontjára összesereglett tömeget. Az eset kapcsán megindult felelőskeresésnek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A hivatalok egymásra, az ellenzék a fővárosra és a kormányra, a főváros a kormányra, a kormány az időjárásra mutogatott. A miniszterelnök a vizsgálati eredmények fényében úgy ítélte meg, hogy az ügyben nem indokolt politikai felelősségre vonás. Az alkalom a Duna partján is megszülte a tolvajt: vasárnap este a káoszt kihasználva többen fosztogatni kezdték a népművészeti vásár árusait.

Szent Jobb, parádé, katasztrófa

Este 9 óra: másfél millió ember szorong a belvárosban. Tíz perc múlva asikoltozó tömeg megindul fedezéket keresni. Egy tizenkét éves kislány és egy huszonnyolc éves fiatalember faoszlop alatt vesztette életét az Erzsébet hídnál, egy hölgy a félelemtől kapott szívinfarktust, és volt, akinek a holttestét a Dunából húzták ki. „Amit átéltünk, csak a hollywoodi katasztrófafilmekhez hasonlítható” – így egyik riportalanyunk. „Ez az év már nem ugyanaz, mint a tavalyi, valami végérvényesen megváltozott” – mondja a másik.

Wass Albert ártatlan?

Wass Albert könyvei szerte a Kárpát-medencében, de elsősorban Erdélyben újra reneszánszukat élik. Az író – akit 1946-ban háborús bűnösként ítélt halálra a Kolozsvári Népbíróság – magánéletéről nem sokat tudunk. Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd az elmúlt héten a kolozsvári ügyészséghez fordulva perújrafelvételt kezdeményezett Wass Albert író ügyében, mivel szerinte olyan bizonyítékok kerültek elő, amelyek bizonyítják az író ártatlanságát. Az ügy kapcsán van, aki szerecsenmosdatásról beszél, míg mások isteni igazságszolgáltatást remélnek.

Csalódások forradalma

Az elmúlt vasárnap komoran ünnepelték Oroszországban egy olyan eseménysorozat 15. évfordulóját, amelyet 1991 augusztusában még „népi forradalom”-nak, „az ország történetében bekövetkezett fordulat”-nak vagy éppen a „kommunizmus felett aratott győzelem”-nek neveztek. Akkoriban azt gondolták, ezek az események legalább akkora ünneplésre adnak okot, mint a szovjeteknek november 7-e, de napjainkban az orosz emberek és politikusok is ellentmondásosan gondolnak vissza a Szovjetunió felbomlásához vezető puccskísérletre.

A gyermek mint melléktermék

Tisztelt Hetek Szerkesztőség!

Magyar Sziget 2006

Tisztelt Szerkesztőség !

Iggy Pop

Vígh Gábor

Zöld tea

Tisztelt Szerkesztőség!

Kóla Kemikál

Úgy tűnik, politikai felhangot is kap az a botrány, amelynek következtében India huszonnyolc tartományából kitiltották a Coca-Cola és a Pepsi Cola üdítőitalait. Az amerikai fél szerint ez egy hatalmas visszalépést jelent az in-diai gazdaság számára.

KÁVÉSZÜNET

Robin Williams

Mel Gibson után kollégája, Robin Williams is bejelentette, hogyalkoholelvonó kúrára megy. A nagy nyilvánosság érdeklődéssel szemléli a történteket: vajon beindult egy kívánatos láncreakció a hírességek körében, vagy a hollywoodi üzlet egyik újabb fogásának lehetünk szemtanúi?

Sugárzó anyanyelvünk

Már jó ideje figyelem: nyelvész a médiában? Hogy lehetséges ez? Ráadásul kreatív, szellemes, fiatal, műsorai pedig a nagy szakmai igényesség ellenére is érdekfeszítőek. Balázs Gézát a Hej, hej, helyesírás, illetve a Szószóló című televíziós műsorokból ismeri a nagyközönség. A fiatal professzorral zuglói házának verandáján beszélgettünk a nyelv mindennapi életünkben betöltött fontos szerepéről és esztétikumáról, no meg a magyar pálinka tulajdonságairól...

Halálos lehet a napozás

Napjaink egyik legkomolyabb veszélyét a bőrrákos megbetegedések járványszerű terjedése jelenti szerte a világon. Ausztráliában, ahol a sérült ózonréteg miatt a legdrámaibb a helyzet, ma már csak védőruhában járkálnak az emberek a vízpartokon. Más országokban viszont az emberek nem akarják elhinni, hogy a Nap és a szoláriumgépek által kibocsátott UV-sugarak mindegyikéről kiderült, hogy rákkeltő.

Aranyeső a magyaroknak

Minden idők legjobb világbajnoki szereplését nyújtotta a magyar kajak-kenu válogatott Szegeden 12 arany-, 2 ezüst- és 4 bronzéremmel. „Nehéz lesz valaha is felülmúlni ezt a teljesítményt. Meglehet, ez a szegedi csoda egyszeri és megismételhetetlen lesz a sportág történetében” – nyilatkozta a torna után Angyal Zoltán szövetségi kapitány.

Talmácsi harmadik lett Brnóban

A MotoGP mezőnye legutóbb a Cseh Köztársaság területén fekvő 5403 méter hosszúságú brnói pályán tette le névjegyét. A 125 kcm-es osztályban versenyző Talmácsi Gábor hazai versenyének tekinti ezt a nagydíjat, hiszen ide érkezik a legtöbb szimpatizánsa minden évben. Augusztus huszadika lévén, mit is kívánhatott volna a magyar ember, mint egy gyönyörű bravúrt Talmától és Tóth Imrétől.

United 93

A legdermesztőbb a gép becsapódása előtti perc. Pedig a filmben végig használt kézikamera itt már vadul ugrál, a képsor alig látható, és mégis – soha ne történjen meg! – mintha ott lennénk. A halálba kormányzott gép pilótafülkéje elleni rohamban átéljük az életösztön küzdelmét a vallásos halálvágygyal szemben. Kezünk megfeszül a botkormányért vívott harc közben, vérnyomásunk nő, ahogy a gép sivításával együtt gyorsan növekszik a lenti táj. Aztán hirtelen csönd és teljes sötétség.

Gazpacho

A spanyolok egyik nemzeti levese a gazpachóként emlegetett zöldségleves. Nem kell főzni, csak turmixolni, majd 2 órán át fridzsiderben hűteni. Hozzávalók 4 személyre: 10 érett paradicsom, 1 közepes uborka, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 szál zeller, 1 gerezd fokhagyma, 1 húsos zöldpaprika, 1 csokor kapor, 4 szelet kenyér, 2-2 ek. borecet és joghurt, 2 ek. olívaolaj, Tabasco szósz (vagy Erős Pista), só.

Füstoszlatás

Szeptembertől egyáltalán nem lehet dohányozni a hazai óvodák és bölcsődék területén. Az iskolák vezetői pedig a szülőkkel közösen dönthetnek arról, hogy kijelölnek-e a gyerekektől elzárt dohányzóhelyet, vagy sem.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!