hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rágós hús az éhezőknek
Gyurcsány bemutatta a konvergenciaprogram tervezetét

2006. 08. 29.
Hosszú nyári szabadsága után és a jobboldal számon kérő megnyilvánulásaira reagálva, a hét elején Gyurcsány Ferenc személyesen ismertette a kormány konvergenciaprogramjának tervezetét. Bár nemzetgazdasági házi feladatunk uniós végső leadási határideje csak szeptember, a kabinet már most rágós húst dobott az éhezőknek…



Fotó: Somorjai L.

Az Európai Unió vezetése a közeljövőben dönt arról, elfogadja-e a magyar
kormány héten ismertetett konvergenciatervét. A Gyurcsány-kabinetnek azt kellett
felvázolnia, miként tervezi a következő öt évben a magyar gazdaság pályáját
annak érdekében, hogy a program végére az eurózónában landoljunk.

Bár a program néhány részlete már az előző hét végén kiszivárgott, a Gyurcsány
Ferenc vezette sajtótájékoztatón a nemzetközi hírügynökségek is képviseltették
magukat, mutatva, hogy jelentős eseményről van szó. Habár a publikumnak
bemutatott prezentációshow csak egy tervezet, azóta minden szakmai és
sajtóorgánum hasznos következtetéseket próbál belőle kiolvasni. A kedd délutáni
„tárgyalási kerethez” képest ugyanis a teljes programot péntek éjfélig hozzák
majd nyilvánosságra, miután mind a munkavállalókkal, mind a munkaadókkal
egyeztetnek róla. A nyilvános viták utáni véglegesítés jövő hét közepén várható.
A szakértők már nem számítanak jelentős módosításokra.

Gyurcsány elmondta, hogy az államadósság féken tartása és az államháztartási
hiány folyamatos csökkenése mellett három éven belül visszaállhatunk a 4-5
százalékos növekedési pályára. Ennek azonban az az ára, hogy nőni fog az
infláció, két évre befagyasztják a közszféra bértömegét, és 2010-ig maradnak a
megemelt adók.

A Fidesz nevében nyilatkozó Varga Mihály szerint Gyurcsányék végre felismerték,
hogy nagy a baj, de még mindig nem őszinték teljesen.

A bemutatott program alapján leghamarabb 2011-ben vezethetik be az eurót
Magyarországon. A nemzetközi elemzők szerint viszont, bár számszakilag reális
lehet, nem valószínű, hogy 2011-ben euróra cserélhetjük a forintot. A neves
Morgan Stanley befektetési bank elemző részlege úgy látja, a vártnál (2010)
későbbi euróbevezetés miatt így is, úgy is elkerülhetetlen Magyarország
leminősítése, azaz az eddiginél rosszabb hiteladósként, illetve befektetési
célpontként kezelése.

Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési vezetője lapunknak úgy
kommentálta az eseményeket, hogy „ellentmondana a politikai logikának a 2011-es
euró.” Ez az észrevétel pedig nem a programból olvasható ki, hanem sokkal inkább
a politika szokásos menetrendjéből. Mivel 2010 köztudottan választási év, sokan
nem tartják valószínűnek, hogy a kormány a kampányra időzítené az
euró-célegyeneshez szükséges legkeményebb megszorításokat. A fideszes Varga
Mihály olvasata szerint a kormány valójában 2015-ös euróval számol, ám Duronelly
szerint ennek semmilyen számszaki alapja nincs. A befektetési vezető szerint
2013 tűnik a legreálisabb időzítésnek.

Duronelly szerint látszik, hogy a konvergenciaprogramban a kormány megpróbált
valós számokat közölni, ugyanakkor továbbra is homályosak a hosszabb távú,
strukturális reformok. Ugyanakkor – véli Duronelly – a döntéshozatal jelenleg
annyira centralizált, hogy Gyurcsányéknak még nem volt ideje foglalkozni a
hosszabb távú kérdésekkel.

Keddről szerdára virradóra erősödött a forint, mivel a piac már múlt csütörtökön
árfolyameséssel reagált egy internetes portál által kiszivárogtatott
konvergenciaprogramra – nyilatkozta a Heteknek Misik Sándor, a Hamilton
Tőzsdeügynökség üzletkötője. A hivatalosan is közzétett program a pénzpiac
számára nem tartalmazott váratlan adatokat. Aggasztó viszont, hogy még mindig
hiányoznak azok a konkrét intézkedések, amelyek a megszorítások után is
garantálni tudnák az államháztartási hiány féken tartását – tette hozzá Misik
Sándor.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!