hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Párizs visszakozik
Ha mások nem tudták, nekünk hogyan sikerülne?

2006. 08. 29.
Széchey Noémi

Korábbi ígéretei ellenére Franciaország mégsem vállalja, hogy vezető szerepet
töltsön be az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában, mivel nem kívánja
katonái életét kockáztatni az Izrael és a Hezbollah között kialakult
kutyaszorítóban. A libanoni „terepet” jól ismerő francia tábornokok sora véli
ugyanis úgy, hogy ami Izraelnek nem sikerült, az nekik sem fog.



Fotók: AP

„A francia hadseregnek – azon belül is a szárazföldi erőknek – semmi kedve
komoly megerősítést küldeni az ENSZ libanoni békefenntartó hadteste számára
mindaddig, amíg nem tisztázódnak a küldetés részletei” – közölte Michele
Alliot-Marie francia védelmi miniszter Jacques Chirac francia köztársasági
elnökkel azt követően, hogy Franciaország az elmúlt hetekben minden diplomáciai
eszközzel igyekezett érvényre juttatni: továbbra is meghatározó szereplője a
nemzetközi politika alakításának. Amikor azonban ezt konkrét katonai lépésekkel
is igazolni kellene, már nem ilyen egyértelmű a helyzet: „a bizonytalan katonai
küldetés ugyanis katasztrófába fulladhat” – véli a miniszter asszony annak
ellenére, hogy Franciaország volt az, aki – az Egyesült Államokkal együtt –
megszövegezte a fegyveres konfliktusnak véget vető ENSZ-határozatot. A francia
hadsereg katonái ugyanis – saját tapasztalatból – jól tudják, mit jelent
ENSZ-felügyelet alatt háborús övezetben, főleg Libanonban harcolni.

Két katonai veszteség hagyott mély nyomokat a francia hadsereg lelkén: az egyik
a katonai berkekben mára már „Drakkar-szindrómát” okozó támadás volt, amikor
1983 októberében 58 francia ejtőernyős vesztette életét egy kamionba rejtett
pokolgép miatt a bejrúti Drakkar-házban. A merényletet akkor a Hezbollah
vállalta magára. A másik az 1995-ben Boszniában végzett ENSZ-misszió keretében
elszenvedett veszteség volt: akkor a 167 elesett ENSZ-katonából 84 volt francia.
Emellett Franciaország nem szeretné, ha az Irán és Szíria – a Hezbollah két fő
támogatója – ellen (az atomdúsítás és a Hariri-gyilkosság ügyében) folytatott
diplomáciai erőfeszítéseiért esetleg a Libanonban állomásozó katonáinak kelljen
megfizetniük.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!