hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Apokalipszis most?
Teherán tovább taktikázik

2006. 08. 29.
Alig száradt meg a tinta a libanoni tűzszünetről szóló ENSZ-határozaton, a Közel-Keleten máris újabb rakétakilövések zaja hallatszik: ezúttal Irán kezdett egy demonstratív, öthetes hadgyakorlatba. Közben augusztus 22-én – amint az várható volt – Teherán bejelentette, hogy nem hagy fel az urándúsítással, de hajlandó „komoly tárgyalásokba” kezdeni nyugati partnereivel. Mivel a bejelentés egybeesett több fontos iszlám évfordulóval, az időzítésnek többen apokaliptikus jelentőséget tulajdonítottak.



Iráni ajatollahok képe egy Hezbollah-bunkerben. Példaképek

Fotók: AP

Iránt az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagja és Németország
szólította fel még júniusban, hogy adjon választ az Amerika, Oroszország és Kína
támogatását is élvező uniós javaslatra. Ennek keretében az urándúsítás azonnali
beszüntetéséért cserébe Teherán pénzügyi, politikai és technológiai ösztönzőket
kapott volna, beleértve egy könnyűvizes reaktor leszállítását is. Bár az ENSZ az
urándúsítás leállítását és a nukleáris létesítmények ellenőrizhetőségét követeli
Irántól, a perzsa állam szemmel láthatóan folytatni kívánja időhúzó taktikáját,
amellyel folytonosan kitér a követelések elől, miközben teljes erővel folytatja
atomprogramját. Amint azt iráni szóvivők jelezték, Teherán most új megoldást
javasolt a kérdés tárgyalásos úton történő rendezésére, de nem fogadta el a
dúsítás leállítását a tárgyalások előfeltételeként.

Washington ugyanakkor továbbra is szorgalmazza a BT öt állandó tagjánál, hogy
amennyiben Irán augusztus 31-ig nem tesz eleget az ENSZ felszólításának,
vessenek ki rá nemzetközi szankciókat. Izraelben pedig Rafi Eitan
kabinetminiszter arra figyelmeztetett: a zsidó államnak fel kell készülnie egy
esetleges iráni rakétatámadásra, és az óvóhelyek előkészítését sürgette. Eitan
szerint nem szabad azt feltételezni, hogy a múlt heti libanoni tűzszünet nyomán
megszűnt az ország fenyegetettsége.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!