hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2009. 07. 10. (XIII/28) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Obama a medve szájában

A londoni The Economist címlapján a Moszkvába látogató amerikai elnököt az orosz medve szájában állva ábrázolja. Sokan találgatják, hogy milyen eredménnyel zárult a csúcstalálkozó, amely a kölcsönös kóstolgatás jegyében zajlott.

Ahmadinezsád zsidó – állítja egy iráni ajatollah fia

Letartóztatták Teheránban azt az iráni bloggert, aki a héten azt állította, hogy Mahmúd Ahmadinezsád elnök zsidó gyökerekkel rendelkezik.

Az Obama-fordulat

Obama kurzusa nemcsak folyamatosságot, de lényeges változást is mutat az Egyesült Államok közel-keleti politikájában. Az új elnök koncepciója alapvetően még két korábbi dokumentumon alapszik, amelyek még a Bush-korszak produktumai. Ám ezekből Obama le is vonta a szerinte szükséges következtéseket, és politikája középpontjába állította.

Versenyben a melegszavazatok

Miközben az angol parlamenti pártok versenybe szálltak a homoszexuális szavazatokért, Gordon Brown miniszterelnök felesége együtt vonult a London Pride nevű melegfelvonulás résztvevőivel, a miniszterelnök pedig fogadást tartott a szervezők tiszteletére, az anglikán egyház egyik befolyásos püspöke, Michael Ali-Nazir megtérésre és megváltozásra szólította fel a homoszexuálisokat. Rochester püspöke azt állította, hogy az egyház nem engedhet az aktuális kultúra nyomásának.

Magyarul: hallgass!

Az elmúlt héten a szlovák parlament elfogadta az államnyelvtörvény módosítását, amely a szlovák nyelvet kötelezővé teszi a nyilvános nyelvhasználatban, újra bevezeti a „nyelvrendőrséget” és a bírságokat.

Belföld

Aki celeb akar lenni...

Magyarok tömegei szeretnének celebek lenni, érzett rá a társadalmi igényre egy külföldi cég, majd kisvártatva celebiskolát alapított. Az üzlet virágzik, mégis egyre több a csalódott jelentkező.

Diákterror

Nemzetközi viszonylatban az iskolák 37 százalékában szenvednek a tanárok a diákok trágár megnyilvánulásaitól, a verbális agressziótól. Magyarországon ehhez képest az arányszám jóval nagyobb: a 77 százalékot is eléri a rendzavarások mértéke. Legalábbis ezt állítja a közelmúltban megjelent nemzetközi felmérés (OECD Talis), amely 23 ország főként önkormányzatok által működtetett iskoláinak tanárait kérdezte a tanítás és a tanulás körülményeiről.

Itt az újabb Gárda?

Miközben a statisztikák a közbiztonság javulásáról szólnak, a valóság ezzel ellentétes képet mutat: főleg kistelepüléseken sokat romlott a magyar állampolgárok biztonságérzete. Rendőrök, polgárőrök, közterület-felügyelők, gárdisták, „nemzetőrök” eddig mind kevésnek bizonyultak a megfelelő közbiztonság megteremtéséhez. Az MSZP a bűnüldözésre hivatott szervek megerősítése helyett új intézmény, a települési őrség felállításáról beszél. A Jobbik pedig – hatalomra kerülése esetén – csendőrséget szeretne.

Hogyan kell megbukni sikeres polgármesterként?

Egyik legtehetségesebb vidéki városvezetőjét veszítette el az MSZP Dombóvár polgármeste-rének lemondásával. Szabó Loránd nem indokolta meg döntését, ám az okok kézenfekvőek: videofelvételek tanúsága szerint kétmillió forinttal és egy tanácsnoki állással próbált megvesztegetni egy helyi fideszes képviselőt, hogy álljon el attól a rágalmazási pertől, amely a polgármesteri tisztségébe kerülhet. Az ügyet közelről ismerők szerint az eset a Zuschlag-történethez hasonló tanmese a hatalom jellemromboló erejéről.

Hajtépés és öcsikézés

Az úgynevezett fiatalok lecsendesítésével majdnem sikerült rendeznie a sorait az MSZP-nek a legutóbbi kongresszusán, ám váratlanul a párt legnépszerűbb politikusa, Szili Katalin borította fel a táncrendet, mikor pártja küldöttei előtt szimbolikusan lemondott a hét éve viselt házelnöki tisztségéről.

Eutanáziára készülnek az SZDSZ-ben

Bár három jelölt is megpróbálja elhódítani a liberális pártelnöki széket, mégis úgy tűnik, hogy súlyos, gyakorlatilag megoldhatatlan vezetési válsággal küzd az SZDSZ.

Hit és értékek

Hit és máglya

„A történelemben nincs szembeütközőbb példa olyan férfira, aki ennyire kevés személyes népszerűséggel ilyen nagy hatással lett volna az emberekre”- írta Philip Schaff teológus Kálvin Jánosról. A reformátor 500 évvel ezelőtt, 1509. július 10-én született az észak-franciaországi Noyonban.

HÁTTÉR

Madoff banditák között

Bernard Madoff felbérelt egy veterán börtöntanácsadót, hogy segítsen megtalálni neki a lehető legjobb börtönt, amelyben letöltheti százötven éves büntetését a Wall Street legnagyobb csalása miatt. A drákói szigorúságú maximális büntetés a hetvenegy éves Madoffnak azt jelenti, hogy sokkal szigorúbb kategóriájú börtönbe került, mint a legtöbb fehérgalléros bűnöző.

Begyűrűzött a válság az amishokhoz

Bár kizárták a modern kor vívmányait, hogy elkerüljék annak káros oldalait, az amerikai amish közösség táborába is bejutott a válság. Az Egyesült Államok területén évszázadokkal ezelőtti életstílust választó tradicionális keresztény közösség, az amishok tudatosan szakítottak a többségi társadalommal, a modern kor technikai vívmányaival. Gyalogosan, illetve szekérrel közlekednek, hagyományos eszközökkel művelik a földjei­ket, sőt sok esetben a villanyáram adta lehetőségekkel sem élnek. A 200 ezer tagot számláló protestáns felekezet elszigetelt közösségei arra törekednek, hogy teljesen önellátók legyenek, minden család a saját földjét műveli. Ám az elmúlt időszakban beszivárgott a „világ” a közösségbe.A The Wall Street Journal beszámolója szerint a közelmúltban soha nem látott eset állt elő: megrohanták az amish közösség bankját a pénzükért aggódó betétesek. Az előzmények: az elmúlt években az india-nai amish közösség egyre több tagja vállalt a közösségen kívül, a „világban” munkát. Környékbeli gyárakat, üzleteket választottak, ahol jóval több pénzt kerestek, mint a hagyományos módon a földművelés­ből. A magasabb fizetések miatt egyre több pénzre tettek szert, amelyből már modern dolgokra, sőt luxuscikkekre is jutott, a felesleget pedig megtakarításként a közösség bankjában helyezték el. Amikor a válság előtti időszakban „jól ment a szekér”, többen – beállva a sorba – jelentős hiteleket vettek fel a helyi banktól. A gazdasági válság azonban ezt a térséget sem kímélte, és az itt dolgozó amishok közül is sokan elvesztették a munkájukat. Ahogy terjedt a hír, a bank betétesei egyre jobban aggódni kezdtek, hogy a sorozatos hitel­bedőlések miatt csőd­be mehet a bank, és elveszthetik pénzüket. A félelem pánikba torkollott, mire mindenki egyszerre akart a pénzéhez jutni. Megnyugtatásként a bank felfüggesztette a hitelek folyósítását. A válság minden bizonnyal nem érinti mélyen az amishok többségét, mivel a családok önellátók, a történtek pedig talán megerősítik őket a „pénz csábításától” való elfordulásukban, a puritán keresztény életvitelhez történő visszatérésben.

Adóújítás

Az ingatlanpiac lassan ezer sebből vérzik, több mint ezer új lakás áll üresen a fővárosban, a befektetők közül sokan kivonultak a hazai piacról. A vásárlás, építkezés előtt állók dolgát az áfaemelés miatt megugró árak nehezítik, miközben megszűntek a lakástámogatási kedvezmények. A közepes méretű ingatlannal rendelkezőket pedig a januártól életbe lépő vagyonadó sújtja.

A Rába összehoz

Vas népének öregjei sem emlékeznek akkora áradásra, amit a mi Rábánk idén produkált. Az osztrák bőrgyár habját akkora víztömeg öblítette le egy időre, amekkorát itt 1965-ben láttak utoljára. De a mai vízállás annál is nagyobb volt 35 centivel.

Remekművek megrendelésre

Mézga Géza, Dr. Bubó, Gusztáv, Hófehér, Szaffi, Macskafogó és még sokan mások. Ezen több generációt is megszólító mesefigurák egyik közös vonása, hogy Nepp József hatékony közreműködésével születtek. Az idén 75 éves rajzfilmrendezővel, forgatókönyvíróval a szakma múltjáról és jövőjéről beszélgettünk.

A sztárgyár felfalja gyermekeit

A médiavezérelt társadalom sztárcsináló gépezete nemcsak felemelte, hanem fel is falta Michael Jacksont. A pop királyának története nem egyedülálló: a másik király, Elvis Presley kísértetiesen hasonló körülmények között halt meg, és sok más zenésztehetség is idő előtt távozott a földi létből, amiért nem feltétlenül csak saját életvitelük volt a felelős.

Megashow a ravatalnál

Egy gospelkórus dalával kezdődött, és egy lelkész üzenetével végződött a június végén elhunyt Michael Jackson emlékére rendezett koncert Los Angelesben. Előtte a legszűkebb család Jehova tanúinak szertartása mellett vett búcsút a megasztártól. A We are the world dal alatt a világvallások szimbólumai villogtak a kivetítőn. „Minden egy templomi szertartásra emlékeztetett” – írta a Los Angeles Times. „Spirituálisabb volt, mint gondoltuk” – vélekedett a CNN kommentátora.

Hogyan születnek a bálványok? - Németh Sándor írása

A Michael Jackson-jelenség megértését mindazok fontos feladatnak tekintik, akik tudni szeretnék, milyen korban és kikkel élnek együtt éppen most a földön. A szomorú, tragikus sorsú szupersztár története többről szól egy poplegenda sikerektől, botrányoktól hangos végzeténél. A halott celeb glorifikálódása látványosan fedi fel a modern popkultúra fő alkotóelemét, tömegeket mozgósító erejét: a bálványimádást.

KÁVÉSZÜNET

Roger Federer tenisztörténelmet írt

Roger Federer Pete Sampras eddigi rekordját túlszárnyalva vált minden idők legeredményesebb férfi teniszezőjévé, élő legendává.

A lila tej nem mese

Amikor a családi nyaralást tervezgetjük, talán a legfontosabb iránymutató a pénztárcánk vastagsága. A régi mondást, miszerint „mindenhol jó, de legolcsóbb otthon”, felejtsük el hamar! Ugyanennyiért még élményekben is lehet részünk, és különben is, otthon már voltunk eleget. Ha például nem vágyunk a 40 fokos horvát tengerpartra, nem kívánunk ott összefutni a szomszédokkal, és nem akarunk fél napokat állni a hő napon az autópályán, akkor  célozzuk meg az enyhet adó alpesi legelőket, hegyi tavakat: irány az osztrák Lungau üdülőrégió!

Ádám a tükör előtt

Hazánkban az emberek alig 40 százaléka elégedett a külsejével, és kirobbanó formában is mindössze 11 százalékuk érzi magát. Minden ötödik honfitársunk pedig kifejezetten elégedetlen a külsejét illetőleg. Az esztétikai forradalom hatása alól a férfiak is egyre kevésbé vonhatják ki magukat. Igaz, nem is nagyon akarják.

A fotós, aki túl közel ment

A 20. század egyik legjelentősebb fotósaként aposztrofált dokumentarista haditudósító rövid élete során négy kontinens öt háborújának borzalmát közvetítte drámaian megrázó harctéri felvételein keresztül. Jelmondata, miszerint „ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel", ötvenöt évvel ezelőtt tragikus végszónak bizonyult a riporter életében.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!