hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Versenyben a melegszavazatok
A brit pártok licitálnak, az egyházak vitáznak

2009. 07. 10.
Miközben az angol parlamenti pártok versenybe szálltak a homoszexuális szavazatokért, Gordon Brown miniszterelnök felesége együtt vonult a London Pride nevű melegfelvonulás résztvevőivel, a miniszterelnök pedig fogadást tartott a szervezők tiszteletére, az anglikán egyház egyik befolyásos püspöke, Michael Ali-Nazir megtérésre és megváltozásra szólította fel a homoszexuálisokat. Rochester püspöke azt állította, hogy az egyház nem engedhet az aktuális kultúra nyomásának.

Ali-Nazir nyilatkozatának időzítése nem véletlen. A The Sunday Telegraph által készített interjú ugyanis egy nappal azelőtt jelent meg, hogy befolyásos anglikán püspökök részvételével megalakult a Hitvalló Anglikánok Szövetsége (FCA) nevű tömörülés. Az új tömörülés céljaival kapcsolatban Ali-Nazir kijelentette: „A Biblia tanítását kívánjuk követni, abban hiszünk, hogy Isten kijelentette a célját a teremtésünkkel kapcsolatban.” A homoszexualitásról nyilatkozva pedig kifejtette: „A Biblia azt tanítja, hogy a házasság egy férfi és egy nő között jön létre, ez az egyetlen útja a szexualitás kifejeződésének. Mi szívesen látjuk a homoszexuálisokat, nem akarjuk őket kirekeszteni, de azt szeretnénk, ha megtérnének és megváltoznának.”
A The Sunday Telegraphnak adott interjújában Ali-Nazir azt is kifejtette, hogy nemcsak a homoszexuálisoknak van szükségük a megtérésre, hanem mindazoknak, akik eltértek a Biblia tanításától. „Fenn akarjuk tartani az egyház tradicionális tanítását, nem akarjuk, hogy az egyházat a kultúra és a trendek uralják le. Egy megújulási mozgalmat akarunk, szükség van ugyanis az egyház és az Anglikán Közösség megreformálására.”
Az angliai katolikusok, evangélikusok és anglikánok részvételével létrehozott FCA nyílt kihívást jelent az Anglikán Közösség (a világ anglikán egyházait tömörítő szervezet) jelenlegi liberális irányvonalával szemben, az új tömörülés alapítói között ugyanis olyan befolyásos püspökök vannak, akik nem nézik jó szemmel Rowan Williams liberális vezetését, amelyet folyamatos megosztottság és szakadások jellemeznek. 2003-ban Rowan Williams a konzervatív egyházak kérése ellenére sem zárta ki a Gene Robinson homoszexuális püspököt felszentelő amerikai episzkopális egyházat, holott az Anglikán Közösség 1998-as állásfoglalása kimondja, hogy a homoszexualitás összeegyeztethetetlen a Bibliával. Az esetet követően több episzkopális gyülekezet kivált az Anglikán Közösségből, és csatlakozott a nigériai Peter Akinola által vezetett afrikai anglikán közösséghez. A most megalakult FCA rögtön befolyásos támogatóra talált a királynő személyében, aki hivatalosan az anglikán egyház feje. Az alakuló ülésre küldött levelében a királynő kifejtette, hogy megérti az alapítók aggodalmait, és sok sikert kívánt az új mozgalomnak. A mozgalom támogatói közé tartozik Lord Carey, Canterbury volt érseke, aki 1991 és 2002 között volt a nyolcvanmillió tagot számláló Anglikán Közösség feje. Az FCA alakuló ülésére küldött levelében a mozgalom támogatása mellett kitért az amerikai episzkopális egyház magatartására, amely véleménye szerint súlyos károkat okozott az Anglikán Közösségnek.
Az FCA megjelenésével az Anglikán Közösségen belüli feszültség minden bizonnyal növekedni fog a közeljövőben. Egy konzervatív fordulat esetén az Anglikán Közösségből való kizárás fenyegeti az amerikai episzkopális egyházat, amely újabb homoszexuális püspököket akar felszentelni a közeljövőben.
A szombati London Pride felvonulás nemcsak az anglikán egyháznak, hanem a parlamenti pártoknak is alkalmat teremtett egy kis csörtére. A múlt havi kormányátalakítás során újonnan kinevezett Ben Bredshaw kulturális miniszter, a kormány három homoszexuális miniszterének egyike azzal vádolta a konzervatívokat, hogy a pártban még mindig mélyen gyökerezik a homofóbia. Bredshaw támadásának hátterében a meleg szavazókért folytatott harc áll, az Egyesült Királyságban ugyanis a becslések szerint mintegy hárommillió homoszexuális ember él. Egy újonnan készült felmérés szerint pedig a konzervatív párt az országos átlagnál is népszerűbb a homoszexuálisok körében. A közvélemény-kutatás szerint a Munkáspárt csak harmadik a pártok népszerűségi listáján, annak ellenére, hogy a megkérdezett melegek több mint nyolcvan százaléka szerint a munkáspárti kormányok tették a legtöbbet a homoszexuálisokért, és mindössze négy százalék gondolta ugyanezt a torykról.
A közvélemény-kutatási adatok tükrében érthető, hogy a Munkáspárt mindent megtesz a homoszexuális szavazók visszacsalogatásának érdekében. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy első miniszterelnök-feleségként Sarah Brown is felvonult múlt szombaton Peter Tatchell veterán melegjogi aktivista oldalán a London Pride-on. A BBC beszámolója szerint Gordon Brown biztonsági megfontolásokból nem vett részt a felvonuláson, de később fogadást tartott a szervezők számára.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!