hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2010. 11. 12. (XIV/45) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Obama példaképe Ázsia és az iszlám

Az amerikai félidős választásokon jelentős vereséget szenvedő Obama Indiában kezdte meg ázsiai körútját, amelynek a muzulmán országokkal való szorosabb barátság létrehozása mellett a piacteremtés és gazdasági szerzôdések megkötése a legfőbb célja. A külkereskedelmi és kulturális kapcsolatok mélyítésével az elnök reményei szerint javítani tud az Egyesült Államok gazdasági pozícióján, és csökkenteni tudja a rendkívül magas, majdnem 10 százalékos hazai munkanélküliségi rátát.

Belföld

Tanuljunk Odüsszeusztól!

Törpe kisebbségben maradt az övéi között Salamon László azon a nyilvános pódiumbeszélgetésen, amely a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának (PPKE-JÁK) az alkotmányozásban résztvevő oktatói, valamint egykori alkotmánybírák jelenlétében zajlott. Az inkább jobboldali gondolkodásukról ismert szaktekintélyek sokkal inkább tudtak azonosulni Sólyom László nem kevés aktuálpolitikai kritikát megfogalmazó vitaindítójával, mint az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának elnöke által vázoltakkal.

Lesz gáz..ár..eme..lés

Egyes szakértői vélemények szerint akár 20 százalékos gázáremelés sem lenne irreális január 1-től. Bár erre a kormány vélhetően nem adja áldását, azt Orbán Viktor is jelezte, hogy várhatóan nem tudják befagyasztva tartani a gáz árát. Az energiaszektor szereplői nem csak az eddigi áremelések elmaradása miatti – 50 milliárdosra becsült – kiesésük miatt aggódnak: a válságadó sem javítja a helyzetüket – és a kormánnyal való kapcsolatukat sem.

Pintér szeme mindent lát

Az „egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról” szóló salátatörvény alapján kijelenthető, a rendszerváltás óta egy belügyminiszternek sem volt akkora hatalma, mint most Pintér Sándornak.

Rend és fegyelem – Vihart kavart a felső­oktatási törvény koncepciója

Nemcsak ellenzéki oldalról, hanem a Fidesz vezető politikusai is élesen bírálják a Hoffmann Rózsa államtitkár által jegyzett felsőoktatásireform-tervet.  Egy diákvezető egyenesen „sértődött professzorok ámokfutásának” minősítette a koncepciót. Az alapkérdés viszont az, hogy miként lehetne a magyar felsőoktatás minőségét javítani, hogy ha már büszkék vagyunk a magyar „szürkeállományra”, akkor legalább egy egyetemünk kerüljön be a világ 300 legjobb egyeteme közé.

Hit és értékek

Spanyolcsizma a pápán

Viharosra sikeredett XVI. Benedek spanyolországi látogatása. Az Írország mellett legkatolikusabbnak tartott európai államban heves és többször kifejezetten provokatív tiltakozások fogadták a pápát, aki szintén éles szavakkal bírálta a spanyol társadalmi jelenségeket.

Az elárult fejedelem

Rákóczi szabadságharca, mint minden magyar felkelés, befe­jezet­len, célki­tűzését tekintve sikertelen volt. Ez nem csak a ked­ve­zőtlen körülményeken és a kurucok politikai-földrajzi elszigeteltségén múlott. A majtényi síkon véget ért nyolcéves harc kudarcát belső, a magyarság lényegében gyökerező okok idézték elő.

HÁTTÉR

Tízezermilliárdokba kerül a Nyugat fenntartása

Az IMF (Nemzetközi Valutaalap) legújabb számításai szerint a világ 15 legfejlettebb gazdaságának jövőre összesen több mint tízezermilliárd dollár finanszírozási igénnyel kell majd számolnia.

Helikopterről szórják a pénzt Amerikában

Az amerikai jegybank (Fed) november elején véget vetett a találgatásoknak, és nyilvánosságra hozta legújabb nagyszabású lépésének részleteit: mostantól kezdve 8 hónapon keresztül havi 75 milliárd dollárért fog hosszú lejáratú államkötvényeket visszavásárolni. Magyarul, egy bő féléven belül még 600 milliárd dollárnyi készpénzt pumpál az amerikai gazdaságba annak élénkítése céljából. Az amerikai sajtó viccesen arról ír, hogy a Fed-elnök helikopterről szórja a pénzt.

Az indonéz Pompeji Pusztít a Tűz hegye

A hírhedten kiszámíthatatlan Tűz hegye néven is ismert Merapi tűzhányó egyike Indonézia 200 aktív vulkánjának, amely már többször követelt emberéleteket: 1994-ben hatvannégyen, 1930-ban pedig 1300-an haltak meg, amikor 13 falu semmisült meg. Az indonéz hatóságok további 21 vulkánnál növelték a készültséget, miután néhány közülük szintén nagyobb aktivitást mutatott az elmúlt hetekben.

A pillanat foglya

Máté Bence személyében 2010-ben elsőként nyerte el magyar fotós az „Év Természet­fotósa” címet a BBC világversenyén. A verseny történetében 25 éves korával Bence minden idők legfiatalabb fődíjasa, és ő az egyetlen, aki az „Év Ifjú Természetfotósa” (2002) cím után a felnőtt mezőnyben is nyerni tudott. Nem mellesleg a naturArt hazai természetfotós verseny fődíját is ő vitte el – felnőtt kategóriában immár harmadszor. Bencével pusztaszeri tanyájának kertjében beszélgettünk.

Medgyessy Péter nyomdokain jár a kormány

A bankok és multik „kollektív megbélyegzése” egy ideig kielégítheti a társadalom bűnbakkeresési vágyát, de a nap végén kiderül: drágább a tej és a kenyér, nem olcsóbb a gáz sem, s ezért nem a nagyvállalatok a felelősek. A régi beidegződésekre épülő szavazat­verseny rövid távon hoz – hosszú távon visz. Megtakarításokat, befektetőket és gazdasági növekedést. Mert ez utóbbi, köszöni szépen, gyengélkedik. Interjú Oszkó Péter volt pénzügyminiszterrel.

KÁVÉSZÜNET

Bundamaffia

Az egyre dagadó nemzetközi bundabotrány ügyében október elején megkezdte tárgyalássorozatát a németországi Bochum bírósága. Az ügyben még sok meglepetés érheti a közvéleményt, gyors ítéletre azonban biztosan nem lehet számítani. Magyar vonatkozásról részletesen eddig nem tudtak beszámolni, de az utóbbi hónapok hírei azt sejtetik, hogy ez sokáig már nem várat magára.

Cipó, pompos, langali

Kenyeret ehetünk reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára vagy vacsorára. Készíthetünk belőle szendvicset, pirítóst, bundáskenyeret, sőt pudingot vagy felfújtat is. Mindennapi betevőnk különféle változataival roskadásig vannak a bevásárlóközpontok polcai, de ritka az a kiváló minőségű kenyér, amely ízében nem jellegtelen, és másnapra nem lesz fűrészpor szárazságú, széteső morzsatenger.

Édes élet

Az élethez nélkülözhetetlen édesség mindig is rendelkezésünkre állt, hiszen a méhek mindenféle emberi beavatkozás nélkül állítják elő a mézet, és a málnabokor is önállóan termi édes gyümölcseit. Később mégis sokak életébe került, hogy a mézet fokozatosan felvál­tó cukor vál­jon az édes íz szinonimájává.

A jó feleség aranyat ér

„A te sikered az én sikerem is” – ez lenne talán a leghelyesebb hozzáállás, sok hölgy mégis úgy gondolja, hogy ő az, aki úriembert fog faragni férjéből. Holott a szakemberek is megegyeznek abban, hogy a harmonikus kapcsolatok alapja egymás elfogadása és kölcsönös tisztelete. A magyar irodalom két jeles személyiségének életét is megpecsételte házassági kapcsolatuk, mely egyik számára boldogságot és kiteljesedést, a másik számára viszont boldogtalanságot és gyötrelmet okozott.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!