A díjnyertes hangyás képet hogyan fotóztad?
- Costa Ricában - ahol az egyik lesünket felépítettük - láttam ezeket a levélvágó hangyákat „dolgozni". Több ezren operálták szét a fák leveleit, és vitték az erdő belsejébe, fantasztikus jelenet volt. Viszont számos technikai probléma merült fel. Először is, a hangyák csak éjszaka aktívak, ezért vakut kellett alkalmaznom. Míg a nyertes fotóval (fent) kevesebb mint tíz órát foglalkoztam, egy hétig tartott, amíg négy különböző színű levelet hordozó hangyát egy képen meg tudtam örökíteni (a cikk utolsó oldalán alul). A hangyák, illetve az általuk fuvarozott levelek nem maradtak meg egy síkban - márpedig négy-öt milliméteres mélységélességgel tudtam csak fotózni, vagyis ami ebből a tartományból kilógott, az életlen lett. Egy hét alatt tizenkétezer kockát lőttem el, ami nagyon soknak számít még nálam is, de az első néhány nap után még nem volt meg a megfelelő kompozíció. Rá kellett bírnom a hangyákat, hogy úgy masírozzanak, ahogy szeretném. Arra gondoltam, hogy ha valahogy alulról fújna a szél, az sorba rendezné őket. De honnan szerezzek ventilátort az esőerdő közepén, ahol a legközelebbi kisbolt is ötven kilométerre van? A szállásadómat megkértem, hogy hadd szereljem ki a ventilátort a számítógépéből, az autójából pedig az akkumulátort - így már fújt is a szél.
Ilyen hangyás jelenetet így még senki sem fotózott le?