hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2011. 04. 01. (XV/13) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Vaskézzel irányítaná Brüsszel a tagállamokat

„Történelmi jelentőségű lesz az Európai Tanács következő ülése" - jelentette ki múlt hétfőn Martonyi János külügyminiszter Brüsszelben. A jóslat abból a szempontból tagadhatatlanul bevált, hogy az Európai Unió államfői megszavazták az Európai Stabilitási Mechanizmus végleges változatát, valamint az Euró Plusz Paktum elnevezésű gazdasági csomagot is, amelyhez az eurózóna államain felül további hat ország csatlakozott. Összesen tehát négy tagállam mondott nemet a paktumra, köztük Magyarország is. Orbán Viktor szerint hazánknak nem érdeke, hogy Brüsszelben döntsenek az adórendszerünkről is.

Nukleáris pofon Merkelnek

58 éves kormányzás után veszítették el a kereszténydemokraták Baden-Württemberget. A vasárnapi német tartományi választásokon Rajna-Pfalz tartományban is a megerősödött Zöldek és a baloldal koalíciója került ki győztesként.

Felgyújtanák Londont

Órákkal a szakszervezetek békés óriástüntetése után London központját a randalírozók vették birtokba. A pár száz fős csoport szétverte az olimpiai visszaszámláló órát és London bevásárlónegyedében tört-zúzott. A rendőrségi beavatkozás utáni mérleg több mint kétszáz letartóztatott és nyolcvannégy sérült, akik közül többeket kórházban kellett ellátni. Az anarchisták az akciót az április 29-ei hercegi esküvő „főpróbájának” tekintették, akkor ugyanis még nagyobb káoszt akarnak kelteni.

Damaszkuszi csapda

Újabb arab vezető találta meg a magyarázatot arra, hogy az emberek miért tüntetnek az utcákon. „Szíria egy nagy külső összeesküvés cél­pontja" - közölte Basar al-Asszad a damaszkuszi parlamentben elmondott beszédében. Hasonlóan reagál Moamer Kadhafi is az uralma ellen indult felkelésre: „a keresz­tesek", „az al-Kaida", „bedrogozott csőcselék" - éppen mikor milyen lábbal kelt fel a líbiai „Vezető Testvér".

Belföld

Bombák földjén

„Akit nem lőnek le, azt éhen halasztják” – tömören így fejezte ki egyik riportalanyunk, hogy a romák közérzetét a növekvő munkanélküliség és kilátástalanság legalább annyira befolyásolja, mint a gyilkosságok és masírozások. „Ha egy országban az önbíráskodás is megengedett, ott a végén bárkit bármilyen okkal lelőhetnek” – toldotta meg társa szavait egy kisebbségi képviselő.

Hitlert apunak nevezték a romagyilkosságok vádlottjai

A romagyilkosságok vádiratából kimaradt momentumok és személyek legalább annyira érdekesek és fontosak, mint azok, amelyek belekerültek. A tisztánlátást egyelőre nem segítik a vádlottak, akik közül csak Csontos István volt hajlandó beszélni a bíróság előtt. Úgy tűnik, a védői stratégia arra épül, hogy a vádlottak csak részben ismerik be tettüket, a gyilkosságokat mind­egyikük „eltolja" magától.

Hit és értékek

Lepecsételt ősi kódexeket találtak

Több brit lap szenzációt sejtető címekkel számolt be egy különös, fém­ből készült „könyvekből” álló gyűjteményről, amelyet a közelmúltban Jordániában találtak meg. A mintegy 70 kisméretű könyv állítólag a kereszténység eddig ismert legkorábbi írásos dokumentuma lehet. A hírt árnyalja, hogy a világszenzációt jelentő lelet egy izraeli beduin tulajdonában van, a brit kutató pedig, aki lefényképezhette a könyveket, eddig jobbára misztikus témájú írásokkal jelentkezett.

HÁTTÉR

2011. április 1-i számunkban írták

SZT-tiszti lista–gyenge kezdetFenti címmel megjelent cikk téves állítást tartalmaz, amennyiben úgy állítja be, mintha az SZT-tiszti internetes tartalomszolgáltatás – nem lista (!), mint ahogyan azt a cikk sugallja – SZT-tisztet „kreált” volna Habermann M. Gusztávból.1. Senkiből sem „kreáltunk” semmit. Csupán azt adtuk vissza, ami a BM Személyzeti Osztályának irataiban szerepelt.2. A cikkíró, illetve az abban nyilatkozó Varga László figyelmét elkerülte, hogy igenis létezett olyan (még ha ritka jelenség is volt), hogy ügynökből minősítettek át SZT-tiszteket. Aki azonban mélyebben ismeri az ezzel kapcsolatos állambiztonsági iratanyagot, az tudja, hogy a III/III. csoportfőnökség a rendszerváltás előtti években elkezdte favorizált kapcsolatai „menedzselését”, többeket SZT-tiszti státusba helyeztek. Sajnos az iratok hiányossága miatt csak egy esetben bizonyítható ilyen kinevezés, de hozzá kell tennünk, éppen az 1980-as évek iratai azok, amelyek szinte teljes mértékben hiányoznak. Horváth József csoportfőnök egy 1989 nyarán tartott értekezleten azt is kifejtette, hogy „a jövő útja, hogy a civil életből megfelelő felkészültségű funkcióban lévő, hozzánk pozitívan álló embereket nyerjünk meg, és próbáljunk valamilyen módon ’megfuttatni’ és így a nekünk megfelelő helyzetbe hozni. Természetesen nem valószínű, hogy a következő években bíboros SZT-tisztünk lesz, de ezen a területen sem kell elvetni ezt a lehetőséget.”3. Sajátosnak tartjuk, hogy a cikk „gyenge kezdetnek” nevezi azt a munkát, amit másfél éven át hárman végeztünk el, különösebb fizetség nélkül. Vajon mit kellett volna másképp csinálnunk? Ha későinek tartják a munkát, miért nem csinálták meg mások hamarabb?4. Félreértés anyagunk olyan beállítása, mintha az egy „lista” volna. Ez azért igazságtalan, mert egy „lista” nem teszi lehetővé azt, hogy kiderüljenek az egyes emberek közötti különbségek, a felelősség eltérő mértéke. Internetes tartalomszolgáltatásunk éppen azért készült, hogy a „listázás” szemléletét meghaladjuk. A közzétett adattartalom lehetőséget nyújt arra, hogy kiderüljön, ki hogyan és mennyire vett részt a pártállami diktatúra fenntartásában. Arról nem mi tehetünk, hogy a sajtó egy része nem hajlandó a differenciált szemléletre.Tisztelettel a szerkesztők nevébenUngváry KrisztiánHazafi Zsolt felelős szerkesztő válaszaTermészetesen lehozzuk a helyreigazítását, de szeretném az alábbiakat kérni. Mivel az elmúlt napokban embereket rúgtak ki a Külügyminisztériumból a szigoruantitkos.hu-ra hivatkozva, ezért úgy vélem, minősített eset, hogy a honlap adatai pontosak-e. Évek óta foglalkozom az állambiztonsági múlt feltárásának a kérdéseivel, ezért lepődtem meg azon az állításon, hogy valaki „egyszerű ügynökből”; eljuthatott az SZT-tiszti kinevezéshez. A két „beosztás” között, és a rendszer iránti elkötelezettségben minőségi különbség húzódik meg. Szeretném kérni ezért, hogy megjelentetés céljából küldjék el a lapnak a „Pécsi Gábor” fedőnevű Habermann Gusztáv szigorúan titkos állományú tisztté való kinevezési parancsát, illetve okmányát, (hiszen a forrásközlések olvasói eleddig csak „tmb” feladatkörben ismerhették „Pécsi Gábort”/Habermann Gusztávot). A kutatók szintén csak hálózati személyként, az állambiztonsági szolgálat nem hivatásos munkatársaként ismerhették meg 6-os kartonját, kinevezett állambiztonsági tisztként pedig nem.Mivel attól tartok, hogy Önöket félrevezették, vagy nem hiteles forrásból dolgoztak, esetleg én nem rendelkezem megfelelő információkkal, helyénvaló lenne, ha a kért okmányt az ÁBTL szokásos pecsétjével ellátott irat fénymásolataként kaphatná meg a szerkesztőség, így sem a kutatás, sem a közlés hitelességéhez nem férhetne kétség.Emellett számomra akkor egyértelmű az „ügynökből” SZT-tisztté való válás útja, ha két másik hálózati személy SZT-tisztté való kinevezésének okmányára is utalnak. Hiszen a mérsékelten szavahihető Dr. Horváth József III/III-as csoportfőnök előadásának idézett részlete csak azt bizonyítja, hogy a III/III-nak nincs még szocializmus barát SZT-püspöke, azt nem, hogy akár Habermann Gusztáv SZT-tiszt volna, vagy akár más hálózati személyeket előléptettek volna szigorúan titkos tisztté.Tisztelettel, Hazafi Zsolt

Az újra felkelő nap országa

Habár ami Japánban történt, elsősorban emberi katasztrófa és nem gazdasági, cikkünkben most megkíséreljük összefoglalni ennek – a még le nem zárult – katasztrófasorozatnak a legfőbb pénzügyi hatásait.

Nemzeti konzultáció: hamis legitimáció

Orbán Viktor legutóbbi parlamenti felszólalásában mintegy összefoglalta, mit gondol az új alaptörvény megalapozottságáról, legitimációjáról és jellegéről. Előadását csak a frakcióvezetői hozzászólásokra adott kormányfői viszontválasszal együtt érdemes értelmezni, minthogy abban Orbán a maga módján válaszolt a főként Schiffer András megfogalmazta alapvető ellenvetésekre.

Devecser: öröm és üröm

„Becsapott bennünket a kormány. Hat hónapnyi hitegetés után most tudtuk csak meg, hogy mégsem kárpótol minket teljes mértékben az állam” – mondta lehangoltan az egyik devecseri vállalkozó. Helyzetük kilátástalanabb most, mint bármikor.

Hol köt ki a betegek és az állam pénze?

A magyarországi gyógyszerpiacon - patikai áron - évente mintegy 600 milliárd forint cserél gazdát. Az összeg 88 százaléka, mintegy 530 milliárd forint az állam által támogatott gyógyszerek forgalmából tevődik össze, beleértve a kórházak által felhasznált gyógyszereket is. Az állam körülbelül 300 milliárdot fizet a gyógyszerárak támogatására, a kormányzat azonban jelentősen csökkenteni kívánja ezt a tételt: mint a Széll Kálmán Terv ismertetésekor kiderült, 2012-ben 83 milliárd forintot, 2013-ban és 2014-ben 120-120 milliárdot vonnak ki a rendszerből. A mintegy 30 százalékos kurtítást úgy kívánják megvalósítani, hogy a betegek terhei ne nőjenek - szól a politikai nyilatkozat. Kérdés, hogy ha nem a beteg, akkor ki állja a csökkenés árát?

KÁVÉSZÜNET

„Minél rosszabb a magyar futball, annál jobb a sajtója”

„Tényleg komolyan gondolta valaki, hogy legyőzzük Hollandiát?" - tette fel a kérdést a Hetek olvasóinak Hegyi Iván. A közismert sportújságíró „tetemrehívása" a két találkozó 9-3-as gólarányából, no meg az előzetes esélyekből kiindulva persze abszolút jogosnak tűnik. De ki az a magyar szurkoló, aki mondjuk az amszterdami találkozó 50. perce környékén a fenti kérdésre őszintén válaszolt volna nemmel?

PETRA: Vissza a Kősziklára

Nem mai gyerekektől, de nem is középiskolás szinten játszott rockot hallhat ma is a közönség a Petra zenekartól. Pályafutásuk alatt három tucat albumuk jelent meg, lemezeik összesen 10 milliós példányszámban keltek el, és több Grammy-díjat is magáénak tudhat a banda. A majd' negyven év alatt az együttesben megfordult tagokból éppen két focicsapatot lehetne kiállítani; olykor változott a hangzás is, de ami rendületlenül maradt: a név és az üzenet. A Petra annyit tesz, mint Kőszikla; több száz daluk pedig maga a rockkal felszolgált evangélium - május 5-én Budapesten.

Tavaszi könnyedség

Vászonkalap és trapéznadrág, tányérszoknya és lófarok. Áttekintve a divatházak idei szezonra vonatkozó kínálatát, azonnal szembetűnik, hogy a tavaszi-nyári trend azokra az ellentétes női karakterekre épül, amelyeket a korai hatvanas évek decens, visszafogott háziasszonyai, illetve a hetvenes évek bohém és elegáns, független női jelenítettek meg.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!