hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2012. 04. 20. (XVI/16) Lapszám

Tartalom ajánló

Belföld

Száműzetésből a palotába

Kövér László javaslatára egyszer már majd­nem köztársasági elnök lett, de akkor Orbán Viktor favoritja, Schmitt Pál győzött. Most csak szalutálnia kell felkérőinek, és máris megtestesítheti a nemzet egységét. Május másodikától Áder feleségének kedvenc virága kerülhet a Sándor-palota díszasztalára.

Ügynök volt-e Orbán Viktor?

Úgy tűnik, a miniszterelnökről készült „Viktória" fedőnevű dosszié eltűnt, a Lévai Anikóról készült „Bojtár" dossziéból viszont eddig nem ismert részleteket tudott meg a Hetek.

Kerülőút

Tizenegy, egyházi státuszát elvesztett felekezet számára jelenthet egyfajta ernyőszervezetet az Evangéliumi Pünkösdi Közösség - erről az egyház közgyűlése a hétvégén dönthet.

Kormányzati sorcserére várnak

Az már biztos, hogy kormányátalakítással akar újabb lendületet adni a kormányzásnak Orbán Viktor, de az idzítés és a személyi konstellációk kapcsán is csak találgatni lehet.

Ángyán leleplezést ígér

Továbbra sem hallgat a családi gazdaságok érdekeiért saját pártjával szemben hadakozó Ángyán József. A nemrégiben lemondott államtitkár az állami földek haszonbérlete kapcsán az egész országot leszed hálózatról és annak mŐködési módszerérl szeretné lerántani a leplet.

Küzdelem a trojkával

Talán Orbán Viktor közeljövőre tervezett találkozója Jose Manuel Barossóval hozhat fordulatot Magyarország és a „Trojka” (IMF, Európai Bizottság és az Európai Központi Bank) állóháborújában. Az optimista értékelések szerint kezd letisztulni, hogy mit is vár el tőlünk a Nyugat, ahogy azt egy úgynevezett „non paper” minősítésű irat is bizonyítja.

Hit és értékek

Fény a rejtekhelyen

„Igyekezzenek, mert legközelebb négyszáz év múlva nyitunk újra" - mondja a Vatikáni Titkos Levéltár válogatott ritkaságait bemutató kiállítás sajtófőnöke, Fabiana Magri. A figyelmeztetés nem túlzás: a pápai magángyűjtemény az 1612-ben történt hivatalos megalapítása óta most először nyílik meg a nagyközönség előtt, legalábbis egy résnyire. Izgalmat rejt a kiállítás címe is: Lux in arcana - fény a titkos (vagy más fordításban misztikus) helyen, így kíváncsiak lettünk arra, milyen az új nyitás a pápai államban, amit egyes lelkes tudósítások máris a „Vatikáni tavasz" néven emlegetnek. Mielőtt útnak indulnánk, már alaposan tájékozódhattunk a kiállítás ultramodern, interneten és iPaden egyaránt elérhető interaktív katalógusából, az Örök Városban mégis értek meglepetések bennünket.

HÁTTÉR

Tűsarkú és golyószóró

Február közepén az amerikai hadsereg 14 ezer új pozíciót nyitott meg női katonák számára, köztük olyanokat is, amelyek eddig tiltott területnek számítottak. A vélemények erősen megoszlanak ezzel kapcsolatosan, mivel egyesek szerint ez még mindig túl kevés, ugyanis több tucat országban harcolhatnak nők a frontvonalon, mások pedig, köztük Rick Santorum republikánus elnökjelölt-aspiráns, azt mondják, hogy ez is túl sok, mert a férfiak máshogy reagálnak, ha egy nő van veszélyben a közelükben, és sokan szexuális igényeiken is nehezen tudnak uralkodni.

Matolcsy újabb sarcon töri a fejét

Egy hetilapban közölt publicisztikából derült ki, hogy Matolcsy György egy új adónem bevezetésén gondolkodik, amit pénzügyi forgalmi adóként aposztrofált. Az ügy komolyságát mutatja, hogy pár napra rá Orbán Viktor is beszélt erről. Bár nemzet­közi szinten felmerült egy ilyen adó lehetősége, ám az gyökeresen eltér a kormány terveitől.

2012. április 20-ai számunkban írták

Szebb jövtÉn ugyan nem vagyok történész csupán egy ember, aki közel nyolcvan éve van a világon, és figyel arra, mi történik körülötte itthon és a világban. S hogy az országunk miért olyan amilyen, a történészek hozzászólásai választ adnak.Kezdeném Schmidt Máriával. Azt mondja Magyarország története számára sikertörténet, mert minden nehézséget leküzdöttünk, és itt vagyunk. Örül, hogy járatlan utakat keresünk, csak azt nem fejti ki, hogy az eddigi „keresgélés” mibe került az országnak. Azt mondja, azért támadnak minket, mert érdekeket sértünk politikai és gazdasági területen is. Azt mondja, Európa nem tud összefogni ellenünk, hiszen Európa mi vagyunk. Akkor talán európaiként kellene viselkedni is! Nem kellene mindenkit hülyének nézni. Talán nem kellene az ország miniszterelnökének itthon másként beszélni, mint az unióban vagy máshol. Nagyon téved akkor Schmidt Mária, amikor kritizálja a nyugati sajtót, hogy ismeret nélkül kritizálnak. Az ország legbutább állampolgárai is tudják, hogy számtalan külföldi sajtómunkás él Magyarországon, és pontosan tudják, mi történik itt. De vannak nagykövetek is, mint tudjuk!Az elit világ ellen nemcsak a ’68-as korosztály tiltakozik, hanem a mai huszonévesek is, és nemcsak a szocialista elit szúr szemet nekik. Más országokban is megbukott a szocializmus, mégsem kívánják kiirtani a baloldali vagy liberális gondolkodókat, Bibó sem erről értekezett. És alapvető tévedés úgy fogalmazni, hogy az országot bénítják, nem csak az ország miniszterelnökét és annak politikáját.A leginkább objektívnek Horkay Hörcher Ferenc írását tartom. Igaza van, amikor a két szemben álló politikai erőt tartja felelősnek, mert mindent átpolitizált. Igaza van. Ugyanakkor elfeledte megemlíteni, hogy ebben nagy segítséget kaptak az egyházaktól, akik az Isten házából politikai fórumot csináltak. Igen, szükséges egy új generáció, de itt semmi más nem jön szóba, mint a megbékélés. Megállapodás egy kompromisszumon alapuló, közösen elfogadható célban, amely nem a pártok, hanem az egész ország érdekét szolgálja. Szerintem lehet ilyen összefogás a „szolidaritás” égisze alatt. És nem kell kiszorítani egyik pártot vagy értelmiségit sem, mert a demokráciában a pártokra szavaznak még az unióban is. A cél, hogy első az ország érdeke legyen nem azé a párté, aki éppen mandátumot kapott.Tisztelettel: Szabó Adolfné, BudapestDigitális HetekDigitálisan olvasom a Hetek hetilapot a dimagon keresztül. Nagyon élethűen lehet lapozni az oldalon található szoftveren keresztül, mintha a kezemben tartanám. Az előnyei közé sorolható, hogy bármikor megvehetem a nap 24 órájában, mivel nem kell az újságárúsokhoz alkalmazkodnom, illetve a környezetet is kímélem, mivel nem kell papír a kinyomtatásához. Ez a globális felmelegedés szempontjából nagyon nagy előny! Sok sikert kívánva a munkájukhoz!LászlóVérvád a ParlamentbenBaráth Zsolt felszólalása bizonyítja országunk (beleértve ún. politikai elitünk) nem negligálható mértékű antiszemita fertőzöttségét és/vagy gyávaságát (amely „ötvöződik” a romaellenes rasszizmus szintén jelentős elterjedtségével). Fónagy önuralommal és egyedüliként fejezte ki tiltakozását a Jobbik parlamenti képviselőjének náci beszédével szemben az ülésteremben. Reagálása morálisan – ez esetben – majdnem az egyedül helyénvaló tett volt. Azért majdnem, mert – tiltakozásához kapcsolva – meg kellett volna bírálnia az ülést éppen vezető országgyűlési alelnököt, mégpedig azon az alapon, hogy az alelnök a Jobbik-képviselőtől – ezen súlyosan alkotmánysértő beszéde miatt és közben – nem vonta meg a szót. Ilyenkor a Ház (al)elnökét saját párthoz tartozása nem befolyásolhatja.Amennyiben van kurázsi a magyar országgyűlés konzervatív, liberális, illetve polgári szocialista képviselőiben, akkor ebbe az undorító „közjátékba” nem törődnek bele, hanem mint ügyet végigviszik. Ha itthon kudarcot szenvednek, meg se álljanak a strasbourgi bíróságig! Van elég jogász. Így kell cselekedniük, amennyiben valóban fontos nekik az úgynevezett jogállam. Egyebekben ez következik Magyarország legfőbb nemzetközi jogi kötelezettségéből, a párizsi békeszerződésből (hatályos!). De leg­inkább elemi nemzeti érdekünkből. Avagy újra magyar állampolgár üldözzön-gyilkoljon magyar állampolgárt, a magyar állam vezénylete alatt? Nem volt elég egy vészkorszak? Nemzetünk örökre kivetné magát a népek közösségéből! Magunk csinálta mohács lenne! Ezúttal a zsidómagyarok ellen keltettek gyűlölséget az Ország Házában. Amióta odafészkelték magukat, a romamagyarság is célpontjuk. Egymás után sorra fog kerülni mindenki, aki nem tetszik a Jobbiknak. Betiltani ezt a náci pártot!„Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista. Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag. Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista. Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó. Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna. (Martin Niemöller, német teológus)Fekete György

Műfelháborodás

A kormányfő mintha tesztelné a forintot. Azt figyeli, mikor szakad be a már most is kedvezőtlen árfolyam. Erre minden esély megvan, hiszen embereivel együtt egy szépen összehangolt kommunikációs akció keretében kétnaponta elmondják, hogy márpedig az IMF-hitelnek nem lehetnek politikai feltételei. S mivel mindenki tudja, hogy igenis lehetnek, sőt: mondhatni szinte kizárólag azok teljesítésén múlik az unió hozzájárulása a valutaalap pozitív döntéséhez - ezért Orbánék makacs értetlenkedését a megállapodás elszabotálásának feltett szándékaként értékelik. A pénzügyi elemzők ugyan a 315-320 forintos euróárfolyamtól kezdve áraznák be az államcsődöt, de már most megjósolják - például a Commerzbank vagy a Goldman Sachs szakértői -, hogy baj lesz, ha Brüsszel nem fogadja el a kötelezettségszegési eljárásokra adott, elégtelennek minősített magyar válaszokat. És nagyon úgy tűnik, hogy nem fogadja el, mert nem fogadhatja el.

Cigányság nem létezik

Ha valaki, akkor ő, vagy legalábbis merész kijelentései osztják meg leghan­gosabban a cigányság amúgy sem csendes frakcióit manapság Magyarországon. Pár éve határozta el, hogy a „polkorrekt" helyett végre kimondja a tutit, de ezért gyakorlatilag persona non grata lett mind a baloldalon, mind az övéi között. Vannak, akik szerint ezzel a trükkel keres magának szakértői munkát, és vannak, akik meg szeretnék ismerni az általa felállított diagnózis kezelési protokollját.

Liliomkert, angebót, Laci betyár

A Káli-medence bejáratánál lévő községben, Káptalan­tótiban - a hatóságok minden bezárási igyekezete ellenére - immár hatodik éve üzemel a Liliomkert elnevezésű termelői piac. Az egykori akácosban az eltelt évek alatt több tucat árusítóhelyet építettek, és a terület ma már olyan népszerű, hogy száz kilométeres távolságból is jönnek a vevők, akik között a magyarok mellett számos külföldi is akad.

Divatdiktatúra

Az evészavarok a 20. század végétől váltak divatos betegségekké, enyhébb fokozatban ma már szinte minden fiatal lányt, sőt egyre több fiút is megkísértenek, s labilisabb személyiségeknél könnyen súlyos, akár halálos pszichiátriai betegséggé fajulhatnak.

Benzinéhség

A héten tovább emelkedik Magyarországon az üzemanyagok ára, miközben a várakozások szerint lehetséges, hogy a világpiacon a nyersolajár csökkenni fog az elkövetkezendő idő­szakban. Szerencsés esetben az Egyesült Államok autósai járulhatnak hozzá ahhoz, hogy csökkenjen az üzemanyagok ára, ha ugyanis kevesebbet fogyasztanak, akkor az apadó kereslet kihatással lehet a világpiaci árakra. Egy közel-keleti konfliktus esetén viszont akár 80 százalékos „árrobbanás" is történhet.

Kétszáz évig élhetünk?

Nemrég egy fényképsorozatot láttam öregedő rocksztárokról, milyenek voltak negyven éve, és hogyan néznek ki most. Voltak közöttük tisztes öregurak, míg mások akár egy zombifilm statisztái is lehetnének. A szokások nem okozhatnak ekkora különbséget, mert szinte valamennyien deviáns életet élnek a mai napig. Mitől függ, hogy milyen gyorsan öregszünk?

KÁVÉSZÜNET

Magyar labdazsonglőrök a brit tehetségkutatóban

A zsűrit és a közönséget is levette a lábáról a Britain’s Got Talent című brit tehetségkutató műsorban szereplő Face Team. A magyar akrobatikus kosárlab­dacsapatot 2004-ben gimnazisták alapították – ma pedig már világkörüli turnét terveznek.

Öt dolog, amit megbánnak az emberek a haláluk előtt

Rendhagyó beszámolót írt egy ausztrál nővér, aki több évet töltött halálos betegek ápolásával. Bronnie Ware lejegyezte ugyanis, hogy életük alkonyán mit bánnak meg leginkább az emberek.

Barbárok az aréna nézőterén

Az éhezők viadala filmes látomás egy kettészakadt Amerikáról. A hedonista kisebbség Kapitólium luxusvárosban henyélve uralkodik a tizenkét körzet lakosságán. Valamikor a múltban e szegénynegyedek lázadni merészeltek. A sikertelen felkelés árát évenként újra meg kell fizetniük egy kegyetlen és élőben sugárzott túlélőshow formájában, ahol az ő gyermekeik mészárolják le egymást - elnyomóik szórakoztatására.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!