hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2012. 07. 05. (XVI/27) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A leghíresebb nácivadász a nemzeteknek is segíteni akar

„Amikor arra kérnek, hogy jellemezzem a munkámat és a módszereimet, általában azt felelem, hogy egyharmad részben detektív, egyharmad részben történész, egyharmad részben pedig politikai lobbista vagyok. Mindezekből együttesen áll össze ugyanis egy 21. századi nácivadász" - állítja Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója. Zuroff Utolsó Esély Akció néven indított hadjáratot a még életben lévő háborús bűnösök felkutatására. Az öt kontinensen zajló hajsza története az utóbbi években magyar fejezetekkel is bővült.

Kettős német vereség

Teljes a német kudarc: nemcsak a fociban, de uniós fronton is leterítették az olaszok a német túlerőt. A két „szuper-Mario", Mario Monti és Mario Balotelli gondoskodott arról, hogy ne legyen egyszerű Angela Merkel hétvégéje. A német kancellárnak a héten még saját kormánya haragjával is szembe kell néznie, ám az olaszok sem örülhetnek felhőtlenül: a megállapodás ugyanis gyenge lábakon áll. Anglia és Hollandia máris bejelentették, hogy nem engedik ebben a formában megvalósulni, illetve a hogyanok és mikéntek sem biztosak még, ahogy az Európai Egyesült Államok alapjait sem rakták le a részt vevő tagállamok.

Mostantól Európa is ellenség

Vasárnap lépett életbe az Európai Unió Irán elleni olajembargója, melynek hatása egyelőre kiszámíthatatlan: a perzsa ország gazdaságát és a hétköznapi életet egyre érzékenyebben érinti, ugyanakkor félő, hogy akár fegyveres konfliktushoz is vezethet.

London nem akar emlékezni

Nem emlékeznek meg az éppen negyven évvel ezelőtt történt müncheni mészárlásról a londoni olimpia megnyitóján. A szervezők szerint az egyperces csendes emlékezés túlpolitizálná a sport ünnepét, és sértené az arab küldöttségek tagjait.

Született márkanév-hamisítók

„Figaro itt, Figaro ott, Figaro künn, Figaro benn, Figaro fenn, Figaro lenn, bemászok ablakon, kimászok kulcslyukon, elttem tágul az akadály.” Rossini operája közel kétszáz éve született, s a sevillai borbélynak semmi köze történetünk fszerepljéhez. A szövegkönyv sorai mégis híven tükrözik Madame Élise Figaro (angoltanár), valamint a Madame Figaro (az egyik legnépszerŐbb francia divat- és életmódmagazin) között nemrég lezajlott „egyeduralmi incidens” végkimenetelét.

Az Alma árnyékában

Rendszeres túlterhelés, megaláztatás és embertelen körülmények – így jellemezte az eddigi legrészletesebb jelentés az elektronikai luxuscikkeket kínáló Apple kínai beszállító üzemeinek munkakörülményeit, ahol még mindig a büntetés és a megszégyenítés a munkások ösztönzésének leggyakrabban használt formája.

A börtön megöli az intellektust

Emberi jogi csoportok egyre határozottabban adnak hangot aggodalmaiknak, mióta 24 értelmiségit állítottak bíróság elé összeesküvés és terrorizmus vádjával Etiópiában. Az „össze­esküvk” között többnyire ellenzéki politikai vezetket és kormánykritikát megfogalmazó újságírókat találunk, mint például Eskinder Negát, aki májusban elnyerte az amerikai PEN-díjat a sajtószabadságért folytatott törekvéseiért – most viszont börtönben ül.

Bebiztosítottak

Jóváhagyta a Legfelsbb Bíróság Barack Obama megosztó egészségügyi reformját a múlt hét végén, megersítve ezzel az elnök eddigi legnagyobb hazai teljesítményét. Az elmúlt 12 év legfontosabb döntését hozta meg a bíróság, amikor kimondta, hogy a szövetségi kormánynak jogában áll megbüntetni az amerikai állampolgárokat, amennyiben nem kötnek egészségbiztosítást.

Menekülők a vízben - Nincs törvény a megoldásra

Az ausztrál szenátus elutasította azt a törvényjavaslatot, amellyel a menekülteket az ügyintézés idejére tengerentúli internáló­táborokba zárták volna. A túláradó érzelmektl sem mentes szavazás nem sokkal az után zajlott, hogy két, menekültekkel telezsúfolt hajó is elsüllyedt egy hét alatt.

Belföld

A Jobbik és a nagymama

A Jobbikban állítólag már nem téma Szegedi Csanád zsidó származása, az érintett viszont még nem tudta feldolgozni a mindeddig számára is ismeretlen információkat. Az elmegyógyász szerint van esély a súlyos trauma kiheverésére, ám a sikerhez Szegedinek jó döntéseket kellene hoznia.

A határon túliak válthatják le a Fideszt?

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több politikusa is kezdeményezte a hétvégén egy Magyarországon bejegyzendő határon túli párt létrehozását, amelyre a magyarországi parlamenti választásokon a magyar állampolgárságot szerzett határon túli magyarok szavazhatnának.

Kockázatok és mellékhatások

Érdekes helyzetbe került Orbán Viktor, aki olyan munkahelyvédelmi programot hirdetett a héten, amely valójában éppen „a jobb keze”, Matolcsy György által alakított gazdaságpolitika, különösen a nem teljesen átgondolt egykulcsos adó bevezetése okozta károkat próbálja orvosolni. A tízpontos csomagjának az a gyenge pontja, hogy bizonytalan a beígért, a gazdaságra valóban pozitívan ható járulékcsökkentés forrása. Ha azt éppen a Magyar Nemzeti Bank „megcsapolásával” érik el, akkor újra konfliktusba kerülhet az ország az IMF-fel és az Európai Központi Bankkal.

Beteg utak - Új rend az egészség­ügyben

A rendszerváltás óta mindegyik kormánynak beletört a bicskája az egészségügyi reformba. A mostani kabinet legalább annyira hozzányúlt a szektorhoz, mint eldei, ám a betegutak átszervezése és a kórházi „funkcióváltás”, illetve az aktív osztályok „átalakítása” továbbra sem nyújt megoldást a valódi problémára, ami 20 éve változatlan: kevés a pénz.

Nem működött a Fidesz-kézrátétel

Kívülről csendes technokrata, szinte Markó Béla klónja, de téved, aki felületesen ítéli meg Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét. A felszín alatt egy csavaros eszű karcfalvi székely góbé lakozik, akinek legújabb javaslata, hogy az RMDSZ pártot jegyez be az anyaországban – csak hogy tudja a magyar pártelit, milyen az, ha kívülről akarják megmondani a tutit. A közeljövőben a Fidesz vezérkara is kénytelen asztalhoz ülni az RMDSZ-szel, amely az erdélyi magyarok között jóval több mint kétharmados támogatottsággal rendelkezik.

Szegediben lehet emberség

Hogyan élheti meg egy antiszemita párt vezetője, ha kiderül róla, hogy zsidó?

Szellemek a panoptikumból

Harminc fok meleg, tűző nap és a falu közepén egy sátor alatt csendben gyülekező Jobbik-tagok fogadták június 30-án, szombaton reggel Murgán az első Gömbös Gyula-emléknapra érkező érdeklődőket.

A hatalom bázisai

Az egyetemistáknak az egyházi felsoktatásban tanuló része adja ma a Fidesz egyik f hallgatói bázisát. Egy értékrendjében szilárdan konzervatív, politikai nézeteit merészen felvállaló, a demokratikus kereteket tudatosan kihasználó ifjúsági csoportról van szó, mely sok szempontból kirí a hazai hallgatói közegbl.

Hit és értékek

Világszerte nyerésre áll a meleglobbi

Budapest az elmúlt időszakban több LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) esemény színhelye volt, és a július sem szűkölködik hasonló programokban. A művészet, a sport, az üzlet és a politika világát is egyre jobban átszövő mozgalom térnyerése az evangéliumi keresztényeket is komoly próbatétel elé állítja.

2020-ra Brazília fele evangéliumi keresztény lehet

Az utóbbi időben jelentősen megnövekedett az evangéliumi keresztények száma a latin-amerikai régióban. A világ legnagyobb katolikus országaként számon tartott Brazília múlt héten megjelent statisztikái szerint az evangéliumi hívők száma tíz év alatt mintegy 16 millióval növekedett.

Rubio keresi az igaz hitet

A 2012-es amerikai elnökválasztás kapcsán került a média figyelmének középpontjába Marco Rubio, a 41 éves republikánus floridai szenátor, akit Mitt Romney egyik lehetséges alelnök-jelöltjeként tartanak számon. Az evangéliumi közösségekkel is jó kapcsolatot ápoló ifjú törvényhozót a vallási sokszínŐség jellemzi.

HÁTTÉR

Rosszabbnál rosszabb magyarázatok

Mint kiderült, a kormánynak van „kommunikációs irányvonala” a Nyirő-ügyben. Legalábbis utólag. A sorvezető a külképviseletek munkatársainak készült, de természetesen kiszivárgott: a kabinet csupán kegyeleti aktusnak tekinti, hogy Székelyudvarhelyen Kövér László közreműködött a nyilas író újratemetési kísérletében. A kínos magyarázkodásra azért kerül sor, mert Nyirő József hamvainak választási célú újrahasznosítása meglehetős visszatetszést keltett a világsajtóban; kivált azután, hogy Elie Wiesel a Kövérhez írt tiltakozó levelében visszaadta korábbi állami kitüntetését. A kormány propagandistái menteni próbálják a menthetetlent, de nem mindegy, miféle argumentációt adnak a diplomaták kezébe.

Előzmények nélküli ország

Habár korunkban egyre szűkül a klasszikus műveltség iránti igény, azért az európai gondolkodáson kitörölhetetlen nyomot hagyott a görög-római kultúra – még ha ez olykor éppen a hatás régisége és mélysége folytán nem is tudatosul bennünk. Sokat tanultunk tőlük, jót és rosszat egyaránt. A közfelfogás formálása és a közéleti magatartás tekintetében a legtöbb hamisságot alighanem a szofistáktól, akik a gondolkodás történetében az igazságtól független érvelés mesterségének kétes dicsőségű elsőségét birtokolják.

2025-re az „őszülők cunamija” borítja el a világot

„Manapság inkább megvárjuk reggel, amíg lefő a kávé, közben beszívjuk az illatát, vagy öt perccel tovább ülünk egy masszírozó zuhanyvízsugár alatt. Megnövekedett az igény a hagyományos életritmusra az instant, rohanó életmód helyett” – hangzott el a dizájn világnapján tartott budapesti trendkonferencián.  A „slow life”, azaz „lassú élet” mozgalom nem új keletű ugyan, de a jóléti társadalmakat sújtó gazdasági válságnak köszönhetően a „fenntartható fejlődést” célzó, alternatív ideológiákat ma már a hivatalos trendcsinálók is a zászlajukra tűzték.

Afrikában sem találni ilyet

Amint belépünk Ópályi cigánytelepére, úgy érezzük magunkat, mintha nem is Európában lennénk. Az Európai Unió keleti „végletén”, Mátészalkától 4 km-re található település néhány utcájában másfél ezer felntt és gyerek nyomorog. Az ablak nélküli viskókban – ahol se víz, se villany, se gáz nincsen –, csak a nyári hségnek köszönhet, hogy az éhséget nem súlyosbítják az idjárás viszontagságai.

Kapitalizmus-barátsággal vádolva

E hónaptól alkalmazandók a Munka Törvénykönyvérl szóló új szabályok, amelyek felváltják az 1992-ben hozott, a szakszervezetek és ellenzéki pártok szerint munkavállaló-barát (eld)törvény rendelkezéseit.

Hozzánk is szökhet a német tőke

A legsürgetbbnek a Magyarországról kialakult rossz kép árnyalását látja honfitársai körében a német kereskedelmi kamara vezetje, és erre legalkalmasabbnak a nyilvános vitát tartja, hogy külföld felé is deklaráljuk: az ország vezetése valóban a kitŐzött gazdasági célokért küzd.

Vallanak az agyhullámok

„Egy műszer, ami olvas a gondo­latokban”, „A kutatók feltörik Hawking elméjét” – sokkolta a közelmúltban szalagcímeivel az angol nyelvű sajtó a nagyközönséget. Persze a gondo­latolvasó masinák még távol állnak a realitástól, de való igaz, hogy a Neu­ro­­Vigil ­amerikai innovációs cég egy olyan eszközön dolgozik, ami képesaz agy elektromos jeleinek dekódolása révén visszaadni Stephen Hawkingnak a beszédkészséget.

Szünetel az ufókutatás

Idestova ötvenkét éve zajlik az intelligens életforma kutatása a kék bolygón kívül; hogy milyen sikerrel, közember nemigen tudhatja. A kaliforniai székhelyű SETI Institute (Földönkívüli Intelligenciakutató Intézet), mely eddig tekintélyes szerepet töltött be az emberi eredetkutatásokban, tavaly az Allen Teleszkópsor hét hónapos leállásával majdnem bezárhatta kapuit.

KÁVÉSZÜNET

Abszurdisztán Európában

Ayaan Hirsi Ali szomáliai származású emberjogi aktivista, nőjogi harcos, író és politikus. Az iszlám vallás egyik legjelentsebb kortárs kritikusa. F célkitűzése, hogy az iszlámot érvanyagban dús írásaival és előadásaival leleplezze. Szerinte nem tolerancia, sokkal inkább ignorancia szemet hunyni a muszlim nők tűrhetetlen helyzete fölött. Fellépéseivel magára haragítja az iszla­mistákat, akik halállal fenyegetik.

Cunami a csapathajók körül

Az olimpiákon 71 érem, köztük 19 arany, az utolsó három olimpián 17 érem, köztük 9 arany. Ennyit lapátoltak össze kajak-kenu versenyzink, és ezzel vitték hátukon a magyar sport olimpiai eredményességét. Londonban szeretnék folytatni a hagyományosan jó szereplésüket. Kérdés, mennyit árthatnak a válogatók körüli viharok.

Tiki-taka: az Eb-győztes stílus

Történelmet írtak a spanyolok, és ezen az Eb-n senki nem tudta megakadályozni ket ebben. Még nem volt olyan válogatott, amely két Európa-bajnokságot tudott volna nyerni egymás után, pláne úgy, hogy még közte egy vébét is. St, jelen pillanatban még a következ vébé komoly esélyesei is a hispánok.

Európa két arca

Állunk a főtéren, szól a zene. Kérdezem sorstársamat – aki történetesen magyarként a lengyel börze első számú vezetőjének személyes tanácsadója, korábban Budapesten tőzsdeelnök –, vajon egy tehetséges helyi ukrán zenekar játssza itt a régi Queen számokat. Nem, ez maga a Queen, döbbenünk rá egy órával később. Tulajdonképpen ilyen lehetett az ukránoknak az Eb: tényleg mi rendezzük az Eb-döntőt? Tényleg.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!