Néhány napja ért véget az Eurogames 2012 - vagy közismertebb nevén „melegolimpia" -, amelynek helyszínei körül óriási volt a titkolózás, félve az atrocitásoktól. Ilyen incidensre végül nem került sor, bár a Vasas-szurkolók megpróbálták megakadályozni csarnokuk bérbeadását. Markovits László elnök nyílt levélben magyarázta el, hogy mivel a klub forráshiánnyal küzd, többek között ezért is szükség van arra a pénzre, ami a bérleti díjból befolyik. Attól egyetlenegy olimpiai bajnoknak sem kellett tartania, hogy az Eurogames résztvevői fenyegetést jelentenének a beállított csúcsokra, hiába támogatta a rendezvényt a Londoni Nyári Olimpiai és Paralimpiai Játékok Szervezőbizottsága (LOCOG), ami Markovits szerint „kellő garancia arra, hogy az esemény megfelelő sportértékkel bír".
A sporteseményekkel egyidejűleg és azzal összefüggésben zajlott a 3. Magyar LMBT Üzleti és Emberi Jogi Konferencia, amelyen olyan prominens személyiségek vettek részt, mint Theresa Bubbear, a budapesti Brit Nagykövetség nagykövet-helyettese, Mavijnk Pijnenburg, az IBM Egyenlőségi és LMBT üzletfejlesztési vezetője és Toplie Farney, a Morgan Stanley vezető munkatársa. Egyébként nem csak az IBM-en belül kezelik kiemelten a másságukat felvállalókat (külön meleg munkacsoportok alakulnak a „hatékonyabb munkavégzés" reményében), hanem például a Cisco is adókedvezményeket ígér az amerikai meleg alkalmazottjainak, az American Expressnél pedig létezik egy „pride network" (büszkeség hálózat), amelynek már több mint ezer tagja van.
És ha már a világcégeknél tartunk: a többszázmillió felhasználót birtokló Facebook épp' a napokban tette lehetővé, hogy a családi állapotot és azon belül a házasságot jelölő ikonok közül olyat is választhassunk, amelyen két férfi, illetve két nő szerepel. A cég egyik alapítója már fel is rakta a „férjével" kapcsolatos képeket. Majd jól megkapják a magukét a homoszexualitás elfogadottsága ellen a Facebookon harcoló One Million Mom's (Egymillió anya) nevű mozgalom amazonjaitól, akik legutóbbi akciójuk során a Kraft foods reklámját kritizálták. Az Amerika-kedvenc, Oreo nevű kekszét gyártó cég a melegmozgalom iránti szimpátiából szivárványszínű krémmel rendelkező példányokat készített. A női mozgalom a JCPenney amerikai üzletlánc ellen is harcba szállt, miután azok ünnepi kiadványaikban az anyák napját két leszbikus nőt, az apák napját két homoszexuális férfit ábrázoló képpel köszöntötték.