„A Jobbik ellen az elmúlt években bevetettek mindent: címlapokon hirdették rólunk, hogy nácik, fasiszták és szélsőségesek vagyunk. Ezek a támadások nem jártak sikerrel, mert egy mozgalom, párt egységesen ellen tud állni" - nyilatkozta Szegedi Csanád a Barikád című pártlapban, miután egy, a Jobbiktól is jobbra álló portál kiderítette róla: anyai ágon zsidó származású.
Szegedi úgy véli, ellenfeleinek végül nem maradt más választásuk, „csak hogy kipécézzenek személyeket, és karaktergyilkosságot követnek el vele szemben". Az interjúban ugyanakkor Szegedi elismerte, hogy a származásával kapcsolatos új információk megdöbbentették, és időre lesz szüksége, hogy feldolgozza azokat. A Jobbik vezetői kiálltak Szegedi mellett. Vona Gábor elnök tett ugyan egy kétértelmű kijelentést - Szegedi zsidó származása „kérdéseket vethet fel" - ám nem fejtette ki, mit is ért ez alatt, később pedig megvédte Szegedit, aki egyébként üzlettársa is. (Korábban Vonáról is azt terjesztették szélsőjobbos ellenfelei, hogy zsidó: a Jobbik elnöke erre reagálva egy lakossági fórumon azt mondta: aki kételkedik származásában, kövesse a mellékhelyiségbe, és „lesse meg".) Szegedivel kapcsolatban a Jobbik más vezetői - Novák Előd, Volner János, Zagyva Gyula - is azt hangsúlyozták, nem a származás a fontos, hanem hogy ki mit tesz a magyarság érdekében.
A Jobbik azonban több mint párt: mozgalom. Ha hitelt is adnánk az imént idézett politikusok szavainak, a várható fejleményekkel kapcsolatban nem hagyható figyelmen kívül a mozgalomhoz tartozó megannyi szervezet, irányzat. Lehet, hogy Zagyvát tényleg nem zavarja, hogy Szegedi zsidó, ugyanakkor Zagyva közvetlen munkatársa, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökségi tagja, Incze Béla éppen a Heteknek mondta el 2010 nyarán, hogy ő és társai aszemiták, ami annyit jelent, hogy nem zsidóellenesek, hanem egy zsidóság nélküli világért küzdenek. Ezek szerint tehát számukra Klein Magdolna, Szegedi Csanád Auschwitzot megjárt, idős nagymamája és maga Szegedi is nemkívánatos személy. (Incze egyébként a napokban szabadult a fogdából, ahová azért került be, mert azzal fenyegetőzött, hogy a zsidók a Dunába „lesznek belelőve".)