hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2014. 01. 24. (XVIII/4) Lapszám

Tartalom ajánló

Belföld

Karácsony: Nem lettünk árulók

Karácsony Gergely az elmúlt években kritikusan nyilatkozott az MSZP-ről és Gyurcsány Ferencről, de az elmúlt napokban egyike volt azoknak, akik tető alá hozták az MSZP-Együtt-PM-DK-Liberálisok összefogást. A Párbeszéd Magyarországért politikusával a miértről beszélgettünk.

Tömeggyilkosság átfogalmazva

Botrányosra sikeredett az adóforintjainkból létrehozott immár sokadik történelem-újraértelmező műhely debütálása. A Miniszterelnökséget irányító államtitkár alá rendelt Veritas Történetkutató Intézet vezetőjének hátszelet biztosító kormányzati körök vélhetően nem azért haragszanak Szakály Sándorra, mert idegenrendészeti eljárásnak titulálta a magyar holokauszt első tömeggyilkosságát, hanem mert rosszkor (és főleg túl korán) tette: a holokauszt-emlékév nyitányaként. Lapunk a téma több kutatójával és szakértőjével igyekezett rekonstruálni, hogy mi is történt valójában Kamenyec-Podolszkijban, és hogyan asszisztált az akkori magyar közigazgatás Horthy Miklós barátja révén az ukrán és náci katonák háborús rémtettéhez.

Magyarország szerepében Gábriel arkangyal

Miközben a kormány és maga Orbán Viktor is azt hangsúlyozza, hogy a német megszállás 70. évfordulójára tervezett emlékmű az áldozatok emléke előtti főhajtás, történészek sora állítja, hogy az alkotás maga a történelemhamisítás.

Orbán Viktornak üzengetnek a fideszes fejesek

Meglepő módon nem annyira a választás megnyerése, hanem a valószínű­síthető győzelem utáni szereposztás foglalkoztatja a Fidesz holdudvarát. Forrásaink az e témában született cikkek mögött helyezkedést és Orbán Viktornak szánt üzengetést sejtenek, ami néha egyet jelent a kompro­mittá­lás­sal. A Fidesz egyébként úgynevezett hideg kampányra készül, mert az a célja, hogy ne alakuljon ki választási hisztéria, az ellenzék ne legyen képes trend­fordulóra. Áder János államfő bejelentése a voksolás időpontjáról is ennek kedvez, hisz április első hétvégéjéig már alig van két és fél hónap.

Vona: az internet a csodafegyverünk

Közel másfél órás beszéddel próbált lelket önteni társaiba Vona Gábor elnök a Jobbik szombati kampánynyitó rendezvényén. A másfél-kétezer résztvevő a kiegészítő programok között néptáncot, dobzenekart és freestyle focistát is láthatott, miközben néhány tucat gárdista is jelen volt: a furcsa párosítás akár az új imázst építő, ám korábbi nézeteiből és céljaiból semmit fel nem adó pártot is jelképezhetné.

Hit és értékek

Snowden, Obama és a földönkívüliek

A januári hírvákuumban meglepően nagy nyilvánosságot kaptak a nemzetközi médiában az ufójelenségek feltételezett bizonyítékairól, sőt a földönkívüliekkel való kapcsolattartásról szóló hírek. Az orosz BBC-ként működő RT televíziós csatorna félórás, főműsoridőben sugárzott interjút készített Paul Hellyer volt kanadai védelmi miniszterrel, amelyben a műsorvezető, Sophie Shevardnadze - Eduard Sevardnadze volt szovjet külügyminiszter és grúz elnök unokája - érdemi párbeszédet folytatott a földönkívüliek állítólagos tevékenységéről bolygónkon. A vitába az iráni félhivatalos állami hírügynökség is beleszólt, azt állítva, hogy Edward Snowden amerikai ufótitkokat adott át Oroszország számára.

Lövészárkok Európa egységéért

Európa hatalmának csúcsán állt száz éve, amikor Németország elérkezettnek látta az időt arra, hogy egységes gazdasági élettérré formálja a kontinenst – állítja Norman Stone világhírű brit történész. Az oxfordi professzor, aki Margaret Thatcher tanácsadója és beszédírója is volt, a Heteknek adott interjúban elmondta, hogy amint Németország öntelten indította el az első világháborút, úgy négy évvel később a győztesek is öntelten diktálták a békét. A következmények mindkét esetben tragikusak voltak.

HÁTTÉR

Tanulni kell megtanulni

Budapesten, a Prezi igen impozáns belvárosi irodájában találkoztunk Árvai Péterrel. A megbeszélt időponthoz képest egy kicsit várnom kellett, mivel még nem végzett az előttem érkező riporterrel, ám amikor befejezte, hozzám lépve már el is kezdte mesélni, hogy ahol most vagyunk, az régen istálló volt: itt voltak a lovak, amik a generátort hajtották a negyedik emeleten található telefonközponthoz, amikor még a telefonos kisasszonyok egyenként kapcsolták a különböző hívásokat. Kicsit elérzékenyülve megemlíti, hogy az ő nagypapája és nagymamája is ebben az épületben dolgozott akkoriban. Itt ma egy modern előadóteret alakítottak ki, ahol bárki – akár a kedves olvasó is – bármiről tarthat előadást.

Szovjet kecskebűvölők

Több mint egymilliárd dollárt költöttek a szovjetek a pszichológiai hadviselés kutatására 1917 és 2003 között – állítja egy nemrégiben megjelent tanulmány. A cikk szerzője szerint a pszichikai hadviselés lehetőségeinek tanulmányozásával nemcsak sarlatánok és okkultisták foglalkoztak, hanem a neurológia, pszichológia és a biofizika szakterületek művelői is, akik például olyan eszközök kifejlesztését tűzték ki célul, amellyekkel az emberek mentális állapotát befolyásolni lehet.

Terroristaképzés a neten

A szélsőséges iszlamisták és a dzsihadisták a kezdetektől fogva ismerik az internetet. Elsősorban propagandacélokra, de toborzásra és kommunikációra is használják – ez pedig, dacára az Egyesült Államok által meghirdetett, terrorizmus elleni harcnak, semmit sem változott – sőt profibbak, mint valaha.

A törvényt szolgálják, nem az igazságot

Kiszolgáltatott az állampolgár, ha nem járatos a jogban, hiszen még egy hétköznapi vásárlásnál is méltatlan helyzetbe kerülhet, és ha nem vigyáz, akkor lépten-nyomon meg is büntethetik. Hazánkban a jogszabályok egyre inkább a büntető szemléletet érvényesítik, míg fejlettebb demokráciákban a jogszabályok betartásának segítése a vezérelv.

„Van bennük tűz, és ez kell nekem”

Salgótarján egyik legelmaradottabb környékén Lugosi Zoltán pár év alatt a semmiből létrehozta a Zagyvapálfalvai Ifjak Sportegyesületet, (ZISE) ahol több száz gyermek kap arra lehetőséget, hogy megmutassa tehetségét, nem csak a fociban, de akár a bokszban, atlétikában vagy kézilabdában is. Eme jó ügy mögé most a Hetek is felsorakozott, és termet bérelt Zoli futballcsapatainak, hogy ne a hidegben eddzenek a gyerekek. A tréningen mi is ott jártunk.

A LÉT emelné a tétet

A cél tagadhatatlanul ambiciózus: felszámolni a nincstelenséget Magyarországon. A LÉT munkacsoport által javasolt, feltétel nélküli, pusztán a létezés jogán folyósított 50 ezer forintos alapjövedelem (fna) kérdése nagy vihart kavart. Nemcsak a politikában, de a Hetek által megkérdezett gazdasági szakértők között sem alakult ki konszenzus az ötlet kapcsán. Van, aki feltételekkel ugyan, de támogatná, mások viszont az elmúlt évtizedek legkárosabb intézkedéscsomagját látják benne.

KÁVÉSZÜNET

50 éves Michelle Obama

Minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll – tartja a régi bölcsesség. Michelle Obama, az Egyesült Államok 44. elnökének a felesége látszólag alátámasztja ezt az észrevételt, mert bár az elnök teljesítménye sokak által vitatott, Michelle szerepvállalásaiban kevés kivetnivalót találnak.

Beszélő babakezek

Fényes délelőtt egy művelődési ház puritán berendezésű tan­termében. Sorra érkeznek a tanfolyam résztvevői: az idő­sebbek saját lábon, a fiatalabbak babakocsiban, a legkisebbek hordozókendőben. Hamarosan megtelik a szőnyeg kúszó-mászó, tipegő tanítványokkal és lelkes szüleikkel. Babajelbeszéd-kurzuson vagyunk.

Kajasokk

Bár sok szülő úgy érzi, teljesen egész­séges ételeket ad gyermekeinek, a Magyar Gyermekorvosok Társasá­gának (MGYT) tapasztalatai ezzel ellentétesek. Igaz, ezért az anyukák sem különösebben hibáztathatók, hiszen a felvilágosításukhoz szük­séges szakmai ajánlás csak 2012-ben született meg. A 2010–2012 között végzett felmérések alapján úgy tűnik, az 1–3 éves korosztály leginkább apró felnőttként táplálkozik, pedig az orvosok bevallása szerint, ha ebben a korban elrontjuk a kisgyermek táplálását, akkor az vissza­fordít­hatatlan egészségügyi következményekkel járhat.

Történelmi hiányosságok és távlatok

Ha Habermas nyomán a politikát akaratképzésnek tekintjük, akkor aligha lepődhetünk meg azon, hogy a politikai marketing is alkalmazza a narrációt. A politikai üzenetek hatásossága azon mérhető le, hogy alkalmasak-e egymáshoz szervesen illeszkedve egységes történetet alkotni.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!