Hetek óta nem tudtam beszélni palesztin kollégámmal, Abdelhalim al-Anzival a Gázai övezetben. A tavalyi egyiptomi katonai puccs óta Gázára kifejezetten rájár a rúd – az egyiptomi hadsereg sorra robbantja be Rafahnál a Hamasz-kormányzathoz tartozó alagutakat, a határátkelőnél is megszigorodott az ellenőrzés, Hamasz-politikus sem járt Egyiptomban a 2013. június 3-ai katonai puccs óta.
A katonai szigornak, mely az övezetet sújtja, meg is van az eredménye: a körzetben újra benzinhiány van, elektromos áramhoz a nap egy-két órájában jut a lakosság. Az egyiptomi közbeszédben pedig már elhangzott annak a lehetősége, hogy a terrorszervezetté nyilvánított Muzulmán Testvériség elleni harc jegyében Egyiptom esetleg bevonulhatna a Gázai övezetbe. Tekintve, hogy a ’79-es béke óta nem látott a határvidék ekkora egyiptomi katonai jelenlétet, politikai elemzők szerint ez az opció is elképzelhető.
Palesztin újságíró kollégámat próbáltam elérni mobilon, e-mailben, de egyikre sem reagált. Komolyan aggódni kezdtem miatta, így azt tettem, ami a rendelkezésemre állt – böngésztem azoknak a honlapoknak a tucatjait, melyeket Gázából szerkesztenek, hátha megtudok valamit.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »