hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2016. 05. 27. (XX/21) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Zöld fordulat Ausztriában

Alexander Van der Bellen, az osztrák Zöldpárt által támogatott független jelölt nyerte a május 22-ei elnökválasztást Ausztriában. Az első fordulóban még toronymagasan vezetett a radikális szabadságpárti Norbert Hofer, akit a második körben Van der Bellennek végül 0,6 ponttal sikerült megelőznie. Ausztria egyelőre nem kanyarodik jobbra, ám a két kormányzó középpárt látványos vereségét hozó elnökválasztás így is tartogathat meglepetéseket a 2018-as parlamenti választásokon.

A török demokrácia végnapjai

Úgy tűnik, Törökország és Merkel kancellár megállapodása a menekültek kérdésében dugába dől még azelőtt, hogy az teljes egészében megvalósulhatna. A márciusban megkötött egyezség a vízummentesség kérdésén fog elbukni, amelynek feltételeit a török fél nem tartja be, ugyanakkor az EU-t vádolja kettős mércével a terrorizmus megítélésében. Mindezt tetézi a kormányváltás és az új alkotmány terve, amely a török államfő eddig is tapasztalható túlhatalmával szemben a meglévő korlátokat is lebontaná.

Netanjahu Liebermant választotta

Visszatér az izraeli kormányba Avigdor Lieberman. A Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) nevű párt vezetője a védelmi és a bevándorlási ügyek tárcáját kapja meg. A párt kormánykoalícióhoz való csatlakozásával meglepő fordulattal zárult az elmúlt hetekben zajló politikai manőverezés. Benjamin Netanjahu eddig ugyanis azon ügyködött a színfalak mögött, hogy az ellenzéki balközép Cionista Tábort bevonja a koalícióba.

Új biztonsági intézkedések az EgyptAirnél

Napokkal a Párizsból Kairóba tartó repülőgép eltűnése után a hatóságok emberi maradványokat, valamint a gép felszerelésének és az utasok személyes holmijának darabkáit találták meg a Földközi-tengerben. A kutatás során azonban lapzártánkig nem sikerült a két fekete doboz nyomára bukkanni, így továbbra is egymásnak ellentmondó feltételezések látnak napvilágot a tragédia okára vonatkozóan.

Trump könnyedén nyerte Washingtont

Washington államban 2011-ben vezették be a postai úton való voksolást. Idén május 24-éig kellett visszajuttatni a május 6-án kiküldött szavazólapokat, amit akár kihelyezett gyűjtőládáknál, személyesen is meg lehetett tenni. Nyílt választásról lévén szó, a mintegy négymillió washingtoni választó bármelyik párt indulóját támogathatta volna, csakhogy a demokratáknál a március 26-án lezajlott jelölőgyűlésen már eldőlt a verseny (Bernie Sanders 73 százalékkal tarolt). A republikánusoknál most kedden az egyedül versenyző Donald Trump 76 százalék fölötti eredménnyel végzett.

Belföld

Soros újra a magyar közélet slágertémája lett

Pár nap alatt a miniszterelnök mellett az összes fajsúlyos fideszes politikus beleszállt a New Yorkban élő Soros Györgybe mint a kormánykritikus ellenzéki szerveződések fő támogatójába. Az Egyesült Államokban élő milliárdos valóban számos magyar szervezetet támogat; Lázár János a minap azt nyilatkozta, hogy titkosszolgálati jelentések bizonyítják Soros magyarországi befolyását.

Szélhámosok és szerencselovagok keresik az utat a Fideszhez

„A 100 leggazdagabb” kiadványban törnek előre a Fidesz vezetőivel és holdudvarával kiváló viszonyt ápoló üzletemberek, mint Mészáros Lőrinc, Garancsi István, vagy a Matolcsy-rokon Szemerey Tamás. A Fidesz elnökségében szóba került-e már az, hogy az említettek vagyonosodása negatív következménnyel is járhat a pártra nézve?

Gyilkosság és belháború

Reális eséllyel indulhatna a Fidesz ellen a baloldal közös jelöltje Dunaújvárosban, hiszen egy botrányos közvilágítási tender és egy brutális emberölés árnyéka is a helyi kormányerőkre vetül. Csak éppen nincs közös baloldali jelölt. Ennek okáról merőben mást gondol az MSZP és a DK, utóbbi ráadásul a Fidesszel való összejátszással vádolja a szocialistákat.

Soros újra a magyar közélet slágertémája lett

Pár nap alatt a miniszterelnök mellett az összes fajsúlyos fideszes politikus beleszállt a New Yorkban élő Soros Györgybe mint a kormánykritikus ellenzéki szerveződések fő támogatójába. Az Egyesült Államokban élő milliárdos valóban számos magyar szervezetet támogat; Lázár János a minap azt nyilatkozta, hogy titkosszolgálati jelentések bizonyítják Soros magyarországi befolyását.

Pukli-ügy: megszüntetett nyomozás

Pukli István ellen a „nemzet feljelentőjének” is nevezett fideszes Tényi István feljelentésére rendőrségi eljárás indult „közfeladati helyzettel való visszaélés” miatt, ám lapzártánkkor a rendőrség bűncselekmény hiányában le is zárta az ügyet. A tiltakozó szervezetek mindenesetre június 11-ére ismét tömegdemonstrációt hirdettek a Várkert Bazárhoz.

Szélhámosok és szerencselovagok keresik az utat a Fideszhez

„A 100 leggazdagabb” kiadványban törnek előre a Fidesz vezetőivel és holdudvarával kiváló viszonyt ápoló üzletemberek, mint Mészáros Lőrinc, Garancsi István, vagy a Matolcsy-rokon Szemerey Tamás. A Fidesz elnökségében szóba került-e már az, hogy az említettek vagyonosodása negatív következménnyel is járhat a pártra nézve?

Gyilkosság és belháború

Reális eséllyel indulhatna a Fidesz ellen a baloldal közös jelöltje Dunaújvárosban, hiszen egy botrányos közvilágítási tender és egy brutális emberölés árnyéka is a helyi kormányerőkre vetül. Csak éppen nincs közös baloldali jelölt. Ennek okáról merőben mást gondol az MSZP és a DK, utóbbi ráadásul a Fidesszel való összejátszással vádolja a szocialistákat.

Pukli-ügy: megszüntetett nyomozás

Pukli István ellen a „nemzet feljelentőjének” is nevezett fideszes Tényi István feljelentésére rendőrségi eljárás indult „közfeladati helyzettel való visszaélés” miatt, ám lapzártánkkor a rendőrség bűncselekmény hiányában le is zárta az ügyet. A tiltakozó szervezetek mindenesetre június 11-ére ismét tömegdemonstrációt hirdettek a Várkert Bazárhoz.

Hit és értékek

A keresztes háborúkról másként

Miért indították el a keresztes háborúkat? Igaz-e, hogy a keresztes uralom véresebb volt, mint az iszlám dzsihádok? Az Európából induló hadjáratok valóban a modernkori gyarmatosítás és a rabló imperializmus előfutárai voltak? Elértek-e bármit is a keresztesek, vagy az egész két évszázados erőfeszítés teljes kudarc lett, aminek a következményeit, például az iszlámmal szembeni nyugati gyanakvást a mai napig kénytelenek vagyunk elszenvedni? Ezekre és hasonlóan izgalmas kérdésekre keresi a magyarázatot a brit iszlámkutató, Robert Spencer keresztes hadjáratokról készített tanulmánya, amely Az eltitkolt iszlám című kötetben nemrég magyarul is megjelent.

HÁTTÉR

Viv, az új barátod

Aki jól ismeri a mai okostelefonokat, minden bizonnyal találkozott már a készülékbe gyárilag telepített virtuális asszisztenssel is. Elsőként az Apple dobta piacra Siri nevű alkalmazását, majd ezt követte hamarosan a Google és a Microsoft saját fejlesztése. Az úgynevezett AI (Artificial Intelligence – Mesterséges Intelligencia) asszisztensek ma már túlnőtték az okostelefonokat, és olyan cégek is megalkották saját virtuális segítőtársaikat, mint a Facebook és az Amazon.

Nagyfrekvenciák szárnyán

Nikola Tesla (1856–1943) a világ egyik legjelentősebb, szerb származású feltaláló elektromérnöke életének egyik fő epizódját előző cikkünkben már áttekintettük. Tesla az áramok harcának egyik nagy ütközetében George Westinghouse üzletemberrel és feltalálóval szövetségben legyőzte Thomas Alva Edisont, aki John Pier­pont Morgan üzletember támogatását is élvezte. A Niagara-terv során Westinghouse cége kivitelezte a váltóáramú erőművet, s ezzel megkezdődött a váltakozó áram elterjedésének diadalútja nemcsak az Egyesült Államokban, hanem az egész világon, az eddig főleg világítási célokra használt egyenárammal szemben.

Az apátia a legnagyobb ellenfél

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az erdélyi magyarság számára sorsdöntő év lesz 2016, több szempontból is. Romániában ugyanis júniusban önkormányzati, novemberben parlamenti választások követeznek. A részvételi hajlandóság az előzetes felmérések szerint most 30-40 százalékos lesz, amely arányok az erdélyi magyar választókat is jellemzik. Az alacsony aktivitás komoly gondot okozhat a magyarságnak, főként ősszel, mert ezúttal komoly veszélybe került a parlamenti képviselet. Az új választási törvény ugyanis lehetővé teszi a külföldön élő románok (számuk körülbelül 4,9 millió) levélben való szavazását, ami radikálisan átírhatja a romániai belpolitikai erőviszonyokat.

Több házasság, több gyerek

Tavaly megugrott a házasságkötések száma, és a születések száma is nőtt kicsit – a többletet házasságon kívül született gyerekek adták. Ezzel együtt fogy és öregszik a népesség: idén januárban 9 millió 823 ezren voltunk, 32 ezerrel kevesebben, mint 2014-ben.

Osztályidegen, kényszermunkás, Európa-bajnok

A magyar kosárlabda Aranycsapata 1955-ben többek között a címvédő Szovjetunió legyőzésével lett Európa-bajnok Budapesten. A „baráti” nagyhatalom válogatottja elleni legendás összecsapáson már érezni lehetett a forradalom előszelét, olyannyira, hogy titkosrendőrök emelték ki a túl lelkes szurkolókat a tömegből – emlékezett vissza a Heteknek az egyik főszereplő, Hódy László. Az egykori kiváló kosárlabdázó megtapasztalta a Rákosi-rendszer mindkét oldalát: volt ünnepelt sporttehetség, kényszermunkás a komlói bányában, és ült katonai börtönben is. Aztán 22 évesen disszidált Ausztráliába, ahol ma az ország valaha volt legjobb kosárlabdázójaként tisztelik.

Az ízeken át a szívig

Havi egy estét terveztek, de ma már heti 3–4 napon is előfordul, hogy 16 vendégnek szolgálnak fel a pécsi Kóstoldában. A cigány lakásétterem azért jött létre, hogy a vendégek ne csak jót egyenek, hanem egyúttal megismerhessék a cigány lakosság szokásait, értékeit és természetesen az ételeit is. Továbbá azért, hogy a cigány nők megtalálják saját magukat, és ki tudjanak törni gyakran meglehetősen bonyolult élethelyzeteikből. A Kóstolda megálmodója, motorja nem más, mint Kelemenné Várnai Anna, a Színes Gyöngyök Egyesület elnöke.

KÁVÉSZÜNET

15 érv a 15. jubileumi Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál mellett

Ismerősen hangzIk a V8-as kifejezés? Te is rajongsz az amerikai autókért? Ha azt mondom, Low Rider Show és Big Foot autótaposás, akkor tudod, miről beszélek? Érezted már te is az adrenalint, amikor gumifüstöléskor eldurrannak a kerekek? Vagy hallottad már, ahogy driftelés közben csikorognak? Láttad már, ahogy egy több száz kilós bika és egy vakmerő rodeós egymásnak feszül? Jöhet egy-egy őrületes rock and roll buli? Akkor Téged is várunk Közép-Európa egyik legforróbb amerikai autós rendezvényére!

Jön a gyümölcseső!

A vitaminszegény tél után ahogy a természet ébred, az emberi szervezet is egyre inkább kívánja, hogy felfrissüljön, kimozduljon és nem utolsó sorban, egyen egy jót. Mit tegyünk hát? Irány az eperföld!

Klasszikusok újratöltve

Ezzel a cikkel induló sorozatunkban szeretnénk olvasnivalót ajánlani a nyárra. Az első részben a magyar írók tollából származó, úgynevezett „kötelező olvasmányokat” mutatunk be, amelyeket annak idején talán nem értékeltünk eléggé. Íme, hat kiváló könyv, amit felnőtt fejjel érdemes újraolvasni.

„Aki fél, menjen cukrászkisasszonynak!”

„Egyetlen férfi van a magyar parlamentben, az is nő.” Kéthly Annáról, a szociál­demokrácia „nagyasszonyáról” maradt fenn ez a korabeli megjegyzés, melyet szinte minden, személyével kapcsolatos tanulmány szerzője megemlít. Idealizmusát, meggyőződését őrizte, kemény hangú vitákban határozottan képviselte elvi álláspontját, és nem csupán női témákban. A róla kialakult kissé merev, ikonszerű kép ellenére párttársai, barátai mégsem csupán „férfias egyéniségként” emlékeznek rá, hanem derűs, életszerető, jó humorú, hatalmi allűröktől mentes személyként, akit mindig foglalkoztatott a szél­ső­ségek közötti egyensúly megtalálása.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!