hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2017. 11.10. (XXI/45) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

A koronaherceg egész pályás letámadása

Egyik meglepetést a másik után okozza Szaúd-Arábia júniusban kinevezett koronahercege, Mohamed bin Szalmán. Az elmúlt hetekben a trónörökös előbb közölte, hogy országa úgymond visszatér egy „mérsékelt és toleráns” iszlámhoz, a szélsőségességet pedig „hamarosan elpusztítja”, majd letartóztatta az országot uraló Szaúd-klán 11 tagját (köztük a világ leggazdagabb arab emberét), gyakorlatilag eltüntette Libanon miniszterelnökét, és háborús konfliktus közelébe sodorta az országát Iránnal egy, a szaúdi főváros felé kilőtt jemeni rakéta miatt.

Megismétli magát a spanyol történelem?

83 évvel ezelőtt, szinte pont a mostani referendummal megegyező napon, 1934-ben is kikiáltották a független Katalóniát. A sok párhuzam ellenére csak remélni lehet, hogy a végkifejletben nem lesznek hasonlóságok.

A legújabb offshore ügy hátterében

Erzsébet királynőtől Mark Zuckerbergig egy sor közszereplő érintett a napokban nyilvános­ságra hozott Paradise-akták ügyében. A közvélemény világszerte felháborodott, bár a helyzet bonyolultabb egy szimpla adócsalásnál.

Nemzeti hős jellemhibákkal

Tíz év múlva ismerhetjük meg a Martin Luther Kingről készült FBI-kép- és hangfel­vételeket. Írásban viszont már most közzé­tették a róla készült jelentést, ami árnyalja a lelkészről a közvéleményben élő képet.

Hideg béke

Felerősödni látszik a magyar–román feszültség. Minek tudható be, hogy a két országban szinte egyszerre lezajlott rendszerváltás, illetve az egymást követően elért NATO- és EU-tagság ellenére még mindig kiegyensúlyozatlan a viszony?

Belföld

Magyar álom 2017 - A magyarok többsége nem álmodozik

Az álmodozók leginkább egészséget, biztos meg­élhetést és boldog családot szeretnének. Álmai eléréséért csak minden nyolcadik honfitársunk imádkozik, és ennél is kevesebben van­nak, akik közösségi célokat is fontosnak tartanak.

Hit és értékek

Izrael keresztény hősei

Benjamin Netanjahu Londonban, a Balfour-nyilatkozat kiadásának 100. évfordulóján mondott köszönetet azoknak a brit és keresztény cionistáknak, akik nélkül ma nem létezne Izrael.

Lenin könyörtelen rémuralma Oroszországban

A novemberi bolsevik puccs győzelme után megkezdődött a megtorlás, olyan kegyetlen módszerekkel, amelyek során Lenin szisztematikusan minden erkölcsi korlátot lerombolt. Mindebben utódja, Sztálin csak követte korán elhunyt mesterét. (2017. 11.10.)

HÁTTÉR

Lelkifröccs Csernustól

Évek óta festői környezetben, Noszvaj környékén él, borászata van, tavaly kávézót is nyitott, és nem mellesleg 16 éve járja az országot előadásaival - kíváncsiak voltunk Csernus Imrére, ezért egy csendes hétköznap délelőtt ellátogattunk hozzá.

A gigászok elfoglalták az internetet

Az elmúlt két évtized technológiai forradalmának nyertesei az X és Y generációk ambiciózus programozó-vállalkozói voltak. De a Szilícium-völgyben már más szelek fújnak. A techóriások kolonizálták az internetet, és ők fejlesztik a roppant drága új technológiákat is. A „kisember” lehetőségei beszűkültek.

Fiatal vér, örök élet?

Az elmúlt években több kutatócsoport is bizonyította a vérátömlesztés öregedéssel szembeni jótékony hatásait. Egyes startupok úgy döntöttek, nem várják meg, amíg a humán orvoslásban is alkalmazzák ezeket az eredményeket.

Taxizás okosban

Az Uber után újabb csapást mérhet a taxisok­ra az úgynevezett carsharing. A közösségi autóhasználat már Magyarországon is megjelent.

KÁVÉSZÜNET

Újkorszak a bűnözőknek

Az autóiparban a kezdetek óta meghatározó szerepet tölt be az innováció. Egyre több autóban biztosítják az internetre való csatlakozást is, ami tálcán kínálja a lehetőséget a hekkereknek.

Boncasztalon az egészségügy

Úgy tűnik, kiemelt kampánytéma lesz itthon az egészségügy helyzete. Ehhez az orvosok elvándorlása mellett a kórházak adóssága és állapota, az orvosok leterheltsége és a várólisták hossza szolgáltat alapot. Bár sovány vigasz, de mindezek nemcsak a magyar egészségügy sajátosságai.

Senki többet?!

Manapság sokan gondolkodnak azon, mibe fektessék megtakarításaikat. Vannak, akik mernek a tőzsdén kockáztatni, de vannak, akik a biztonságot keresik. Akik a műtárgyakat, festményeket választják befektetésül, jobb, ha előtte tanulmányozzák ezt a piacot.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!