hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fiatal vér, örök élet?
Millió dolláros üzlet: transzfúzióval az öregedés ellen

2017. 12. 07.
Az elmúlt években több kutatócsoport is bizonyította a vérátömlesztés öregedéssel szembeni jótékony hatásait. Egyes startupok úgy döntöttek, nem várják meg, amíg a humán orvoslásban is alkalmazzák ezeket az eredményeket.

 

Az öregedéskutatók sejtése szerint a vér tartalmaz olyan összetevőket, melyek a szív szöveteinek fiatalon tartásáért felelnek. 2014-ben a Harvard Egyetem kísérlete során bebizonyosodott, hogy ez a fiatalító faktor az izmok és az agy megújításában is nagy szerepet játszhat. Sally Temple, a New York-i Neurális Őssejt Intézet kutatója szerint ezek izgalmas kutatási irányok, ugyanakkor még gyerekcipőben járnak. Véleménye szerint amennyiben a vérben lévő fehérje állatkísérletek során tapasztalt pozitív hatása az emberek esetében is igazolható lenne, az óriási orvostudományi jelentőséggel bírna – és nem utolsó sorban sok millió dolláros üzlettel kecsegtetne.

A kísérlet eredetileg öreg és fiatal egerek érrendszerének összekapcsolásával kezdődött. A tudósok a nyolclábú, oldaluknál összevarrt kis rágcsálók tanulmányozásakor rájöttek, hogy a közös vérkeringés eredményeként javult az öreg egerek máj-, gerincvelő- és agyszöveteinek egészsége. Amy Wagers, a Harvard kutatója szerint a GDF11 (növekedési differenciálódási faktor) fehérje, amely az őssejtek működésének szabályozása kapcsán ismert a biológusok számára, a fiatal egerekben még nagy mértékben megtalálható, majd lassan felszívódik az öregedés során. Eddig csupán a rapamycin alapú gyógyszerek bizonyultak hatékonynak bizonyos szövetek fiatalon tartásához, Wagers szerint azonban a GDF11 alkalmazása biztonságosabb lehet, mivel ez természetes módon megtalálható a vérben. Wagers és munkatársai jelenleg a fehérje izolációján dolgoznak, valamint már tárgyalások folynak az anyag felhasználásáról szívbetegség és Alzheimer-kór kezelésére.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!