hetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

Ukrajna a "Nyugat bábja”: Mi van Putyin fejében?

Február 22-én Joe Biden végre megtehette azt, amire annyi ideje készül: élő közvetítésben bejelenthette, hogy Oroszország megkezdte „Ukrajna megszállását”, és kihirdette kormánya gazdasági szankcióit Moszkva ellen. Kisvártatva Európa, Japán és mások is csatlakoztak a Kreml ellen büntető lépéseket megfogalmazók körébe.

Fidel Castro fia a kanadai miniszterelnök?

A jelenlegi kanadai események leginkább Pierre Trudeau miniszterelnöksége alapján érthetők meg, hiszen nagyrészt ő hozta létre azokat a politikai változásokat, amelyekkel megágyazott ezeknek.

Kedves Olvasó!

Joe Biden szeretné elhitetni a világgal, hogy Putyin azt műveli, amit ő előre jelzett. Úgy tűnhet, mintha az orosz elnök pontosan az lenne, aminek a sok sajtóhír bemutatta: csak ürügyet keresett, hogy megszállja Ukrajnát. Az más kérdés, hogy ezt az ürügyet készséggel megadta neki a NATO. Éppen ezért a helyzet csöppet sem ilyen egyszerű. 

Belföld

Iványi Gábor nem most kezdte a „háborút” a NAV-val

A héten házkutatást tartott a NAV a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) budapesti intézményeiben. Az adóhatóság közleménye szerint a MET intézményeiben dolgozó közel 1300 alkalmazott fizetéséből levonták ugyan a közterheket, mintegy 3 milliárd forintot, de azokat – a gyanú szerint – nem fizették be az államnak. Iványi Gábor ugyanakkor egy lelkésztársára gond nélkül ráküldte volna az adóhivatal nyomozóit.

„Nyugat-Európa üzeni: tessék alkalmazkodni ahhoz, amit mi jónak vélünk”

Nem tudom, milyen értelemben tekinthetők baloldalinak azok, akik „gazembernek”, „erkölcstelennek” neveznek azért, mert kiálltam azokért, akiket ők az út szélén hagytak – mondta a Heteknek az őt ért kritikákról Róna Péter, az ellenzéki összefogás köztársaságielnök-jelöltje.

Csatatér körzet, ahol Márki-Zay bizonyíthat

A 2022-es választási matematika egyik alaptétele, hogy a bő 30 „billegő” vagy más néven „csatatér” választási körzetben dőlhet el, hogy a Fidesz–KDNP vagy az ellenzéki összefogás győz-e április 3-án. Most induló sorozatunkban a legizgalmasabb körzeteket mutatjuk be közelebbről. Csongrád-Csanád megyében kezdünk.

Hit és értékek

Fény a „ködös Albion” földjén

A Brit-szigetek kereszténységének története legalább annyira változatos és fordulatokkal teli, mint amennyire nem éppen közismert. A kereszténység megjelenése nem volt könnyű folyamat a „ködös Albion” területén, amely nyomán kialakult a sajátos ír–kelta egyház.

HÁTTÉR

A jövőnket a sci-fi-szerzők írják?

A jövő kutatásának, illetve formálásának új keletű eszköze az ún. sci-fi prototyping. Lényege, hogy a science fiction módszerével – vagyis képzeletben – alkotnak meg egy új terméket vagy szolgáltatást, hogy megnézzék, hogyan működne a jövőben.

Hogyan befolyásolták a bankszektort az elmúlt évek?

A bankszektorra az elmúlt két évben a legjelentősebb, legsokrétűbb hatással a pandémia volt: hitelmoratórium, digitális fejlesztések és infláció – hogy csak a legfontosabb témákat említsünk. Az ügyfelek több szempontból is nyertesei lettek a változásoknak.

Azonos nemű pár nevelte, most a természetes házasság mellett kampányol

Katy Fausttal az MCC Budapest Summiton beszélgettünk a kiskorúak jogairól, családról, házasságról, megvizsgálva, hogyan hat egy gyermekre, ha LMBTQ vagy poliámor családban nő fel.

A topvállalkozó, aki kincsnek látja a cigányokat

„Az Erdőháton tallózásnak hívják az aratás utáni kalászszedegetést. Kisiskolásként én is szedegettem – úgy, ahogy Ruth tehette egykor, Boáz mezején. Muszáj volt, hiszen Anyám a felvállalt Istenhite miatt akkoriban nem dolgozhatott” – mondja Kõszegi Dániel, a legnagyobb hazai villamossági cég tulajdonosa. Dániel egyben alapítványa révén édesapja, Kopasz Jenõ cigánymissziós munkájának is folytatója.

KÁVÉSZÜNET

Limonádé, fogbarát nyalóka, anyu sütije: tizenéves milliomos vállalkozók

A siker nincs életkorhoz kötve. Olyan gyerekek és fiatalok bátorító sikertörténetei tanúskodnak erről, akik szüleik támogatásával saját, prosperáló cégüket irányítják, már egészen fiatal koruktól.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!