Van képük hozzá: mindenkit potenciális pedofilként kezel az Apple 
Van képük hozzá: mindenkit potenciális pedofilként kezel az Apple 

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 08. 10.
Az Apple a jövőben önkéntes rendőrként végig nézi a képeidet, és ha gyanúsnak találja valamelyiket, jelenti a hatóságoknak, és már indulhat is a kafkai per. Az ártatlanságot bizonyítani talán még nehezebb lesz, mint Josef K-nak.

Ez egy véleménycikk.

Mint arról a Hetek is beszámolt, az amerikai technológiai óriáscég gyerekvédelemre hivatkozva a készülékeivel készült magán fényképeket a jövőben rendszeresen vizsgálni fogja – egyelőre csak az Egyesült Államokban, de nyilván idővel másutt is.

Nagy illúziónk eddig sem lehetett arról, hogyan kezeli az Apple algoritmusa a fényképeinket, hiszen a telefon egyik funkciója egy csokorba gyűjti és kilistázza tetszés szerint az egy adott személyről, vagy helyen készült fényképeket. Sőt, még csak utasítást sem kell adni erre, mert az iPhone kedves gesztusként naponta felkínál egy-egy válogatást.

Ehhez természetesen végig kell szkennelnie a készüléken (és a felhőben) tárolt valamennyi képet.

Az új, neuraLinknek nevezett vizsgálati eszköz azonban nem a házi fotóalbumok összeállításában kíván segítséget nyújtani, hanem bűnjeleket keres. Gyerekfotókat vizsgál, és vet össze az adatbázisában tárolt, gyermekbántalmazást ábrázoló képekkel. Már itt érdemes megdöbbenni:

ezek szerint az Apple jogosult ismeretlen mennyiségű pedofil kép kezelésére, amelyekkel összeveti a családi vízparti nyaraláson vagy az első babafürdetéskor készült fotókkal. Ez akkor is gyomorforgató, ha semmiféle gyanúsítás nem történik.

Ha pedig az algoritmus megjelöli egy képet, az Apple munkatársai kezdik el nézegetni és hasonlítgatni a fotóinkat. Ha gyanúsítás nélkül lezárják a vizsgálatot, jó eséllyel soha nem szerzünk tudomást arról, hogy pedofil gyanúba keveredtünk. 

Természetesen nem kizárt, hogy pedofilok iPhone-jukkal készítenek törvénysértő képeket, amivel szemben fel kell lépni, ám ezt a hatóságok megkeresése alapján eddig is kiadta minden mobilcég. A globális pedofil gyanúsítás és az erre épülő totális átvilágítás joggal veti fel a kérdést: mi garantálja, hogy a végigszkennelt képeket (és üzeneteket, mert azokat is vizsgálja a neuraLink) csak gyermekvédelmi céllal vizsgálják majd?

Mi lesz majd, ha az egyre bővülő ideológiai büntető jogszabályokra hivatkozva kezdenek el „homofób”, „transzfób” stb. információkra vadászni a telefonunkon? Vagy ha a hatalom a kínai társadalmi kreditrendszerhez hasonló minősítésekhez használja a hozzáférést?

Néhány hete világbotrányt keltettek abból, hogy a magyar parlament olyan törvényt fogadott el, amely gyermekvédelmi célokból megtiltotta a homoszexuális propagandát az iskolákban. Számtalan cikkben, megszólalásban keltek ki a „gyűlöletjogszabály”, a „kollektív megbélyegzés” ellen. Pedig ez a jogszabály egyetlen felnőtt magánszemély privát szférájába – se a lakásába, se a telefonjába – nem lép be, senkit nem vizsgál, bármilyen szexuális életformát is választ magának.

Az Apple most gyermekvédelemre hivatkozva sokmillió felhasználóját gyanúsítja meg, kollektíven potenciális pedofíliával.

Vajon az iPhone tulajdonosok védelmében ki fognak világítani egyetlen stadiont is? Lesznek tucatjával nagykövetségek, akik hangosan tiltakoznak? Lesz felvonulás a megbélyegző kollektív gyanúsítás ellen? 

Vagy kiderül, hogy a jogvédelemre való hivatkozás csak addig volt fontos a civil szervezetek nemzetközi hálózatának, amíg Magyarország ellen lehetett újabb média- és politikai fegyvert kreálni?

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!