„Úr Jézus, segíts megtalálni a még életben levőket!” - a texasi villámárvíz áldozataiért imádkozott a Trump-kormány
A mentők még 160 eltűnt ember után kutatnak, Scott Turner miniszter csodákért fohászkodott a kabinetülésen
„Úr Jézus, segíts megtalálni a még életben levőket!” - a texasi villámárvíz áldozataiért imádkozott a Trump-kormány

X/Karoline Lewitt

2025. 07. 10.
Még mindig több mint 160 embert tartanak eltűntként számon a Texas államot sújtó katasztrofális árvíz után. Legalább 110 emberről tudni, hogy a katasztrófa halálát okozta. A Fehér Ház kabinetjének keddi ülésén a Trump-kormányzat felső vezetői fejet hajtottak, hogy imádkozzanak a texasi áldozatokért, és útmutatást kérjenek Istentől a mentési és helyreállítási munkához.

Scott Turner, az Egyesült Államok lakásügyi és városfejlesztési minisztere mondta az imát, mely így szólt: 

"Atyánk, hódolattal állunk előtted a te irgalmad és kegyelmed miatt. Istenünk, megalázkodunk előtted, Jézus, te vagy a Megváltó. Uram, hálát adok minden férfiért és nőért, akik ez asztal kkörül ülnek. Az elnökért és a vezetőségért is.

Uram, ahogy a texasi családokra gondolunk, nem értjük, nem tudjuk megmagyarázni, nem tudjuk miért történt mindez, de tudjuk kiben bízzunk. Köszönjük, hogy te vagy a Mindenható Isten, aki mindenre képes.

Eléd hozzuk most a szenvedő, gyászoló családokat, és olyan békességet kérünk a számukra, amely minden értelmet felülhalad.

Jézus, te azt mondtad, hogy békéd adok nektek, nem olyat, amit a világ ad... Istenünk, békéért imádkozunk, hogy a tragédia közepette is megmagyarázhatatlan vígasztalásra találjanak az érintettek.

Urunk Istenünk, arra kérünk, hogy a kormánnyal, elnük úrral, alelnök úrral közösen adj nekünk eszközöket ahhoz, hogy hatékonyan eljárjunk, segítsünk, újjáépítsünk és helyreállítsunk... köszönjük neked a helyszínen levő mentőket, katasztrófaelhárítókat, és csodákért imádkozunk.

Úr Jézus, kérünk segíts megtalálni azokat, akik még életben vannak, és hazajuttatni őket a családjaikhoz... A Jézus nevében, Ámen. "

A helyreállítási erőfeszítések folyamatban vannak az árvíz sújtotta Kerr megyében, ahol a mentőcsapatok továbbra is keresik a keresztény nyári táborból, a Camp Mysticből eltűnt lányokat, miután július 4-én hatalmas, pusztító áradások söpörtek végig a térségen. A legsúlyosabban érintett területek között van a Guadalupe folyó mentén fekvő lakóautó-üdülőhely, ahol helyi önkénteseket mozgósítottak, hogy segítsenek a munkálatokban. 

Greg Abbott, Texas kormányzója kedden Kerrville-be látogatott, és folyamatos állami támogatást ígért, amíg az összes eltűnt személyt meg nem találják. 

(CBN/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!