Szeptember 1-jén lépett hatályba Texasban az S. B. (Senate Bill) 8. sorszámú törvény, köznapi nevén a „szívdobbanás törvény”. Az ünneplés, vagy éppen felháborodás oka, hogy ez az első komoly életpárti siker, amióta az 1973-as Roe kontra Wade ügyben a Legfelsőbb Bíróság kimondta az abortusztilalom alkotmányellenességét.
A baloldal olyan jogi labirintust dolgozott ki 1973 óta, ami számos kibicsaklott próbálkozáshoz vezetett az életpártiak részéről. Az 1992-es Planned Parenthood kontra Casey ügyben próbálták meg a Roe-ügy abszolút jellegét visszafordítani, ám a Legfelsőbb Bíróság a nők abortuszhoz való alkotmányos jogát fenntartotta. A per a konzervatívok számára a visszájára sült el, hiszen e döntés vezette be az „indokolatlan teher” szubjektív mércéjét, mint abortuszra alapot adó indoklást, és eltörölte a házastárs értesítésének kötelezettségét.
Így az elmúlt évtizedekben a női egyenjogúság klasszikus elvéhez a közgondolkodásban sikeresen hozzátapasztották az abortuszhoz való jogot. Elizabeth Graham, a Texas Right to Life nevű életpárti szervezet társalapítója szerint Amerikában a jogi realitás valahogy így néz ki: „A szabályok rosszak, a precedensek el vannak torzítva, és mondvacsinált jogokat találnak ki.”
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »